zora

Hosszú évek alatt szigoru elveket alakítottam ki a bloggal kapcsolatban ezeket valami furcsa véletlen folytán most sorozatosan rúgom fel. Mindig voltak policyk arra vonatkozóan, kinek nem kell látnia, hogy mi folyik itt. Családtagok. Kollégák. Olyanok, akikről írtam, mert szerepük volt az életemben, de nem tartozik rájuk, milyen fájdalmakat okoztak. Új, nem blogger barátok. Évekig elvoltam itt az egyébként kitartó kis közönségemmel, innen szerzett barátaimmal és tüzet raktam a kerítés körül, hogy ne jöhessen közelebb senki más. Valamiért a misztikus hetedik év utolérte a blogot.

Elővettem a poroltómat, körbefújtam és elaludt a tűz a kerítés körül. Lemásoltam a bejárati kapu kulcsait és szétszórom most őket a kerítés körül. Teszem kicsit félve, fél szemmel kandikálva kifelé, azzal a gombóccal a torkomban, hogy vajon mit szól majd az újonnan érkező. Használati utasításokat gyártok és osztogatok, "ne lepődj meg, trágár, nyers, szabadszájú, de ez is én vagyok". Kis cetlikbe hajtogatva adom át testvérnek, régi barátnak, új barátnak, egykori kollégának és még nincs vége. Mintha minden gátlásom odalenne ezzel az egésszel kapcsolatban és ott kattog a kérdés, eddig vajon miért volt egyáltalán? Volt értelme ennek a kettős identitásnak mikor lehettem volna végig egy is, a nagybetűs ÉN? De nem tagadom, csodás évek voltak. Most viszont érzem, hogy olyan történések zajlanak az életemben, aminek része az inkognitó többrendbeli feloldása. A művelet visszafordíthatatlan eredménye lehet, hogy nem írok többé. Már nem bánnám ezt itt, az íráskényszer úgyis megszülné a megoldást: valami újat kezdenék, valami új helyen.

Vagy éppenséggel maradok és folytatom, annak melengető tudatával, hogy mostantól azok is itt vannak, akik eddig csak alkalmi szereplői voltak a blognak, egy-egy bejegyzésben. Akiket a civil G. szeret, de akik a blogger zorát nem ismerik.

Minden attól függ, hogy alakul jelenlétükben a komfortérzetem. Ha úgy érzem nem megy tovább, nem erőltetem. A blog már túl van a legklasszabb időszakain, a csúcs után minden emelkedett pillanat csak bónusz, amit a végtelenségig élvezni nem lehet. Örömeimmel és bánataimmal együtt is csodás 7 év lenyomata ez itt.

Remélem, a szívemnek fontos újonnan érkezők is azt látják a sorok mögött, aki igazán vagyok, a dolgait mindig oly nagy elánnal megélő, szenvedélyesen szerető, harcos, öntudatos, hol nagyon magabiztos, hol nagyon gátlásos, de mindenképpen az életet a maga teljességében boldogan megélő: ÉN. Mindegy milyen néven nevezem magam. Egy valami sosem szenvedett csorbát az évek alatt: magamhoz mindig kíméletlenül őszinte voltam, önazonos és hiteles maradtam. Aki ismer, felismer és nem fog sem meglepődni, sem megvetni. Nincs bennem semmi félelem.

Mindennek eljön egyszer az ideje. Annak, hogy szépen megterítsek és új vendégeket hívjak, most jött el.

Gyertek be a kapun, foglaljatok helyet. Örülök, hogy itt vagytok.

Másfél hete hazaköltöztem a gyerekkel pár hétre a Faluba, hogy befejezzem itt életem egyik főművét (eddig 60 oldal, fakkje, szárnyalok!) és minél több időt töltök itt, annál biztosabban érzem, hogy soha többé nem akarok visszamenni Budapestre.

Másfél hete leköltöztünk a Faluba a gyerekkel és még kettőt biztos itt töltünk. Annyira itt vagyok itthon, hogy már alkudozom magammal, hogy augusztus végéig maradjunk itt. Vagy örökre. Elvégre itt vagyok itthon. Ma kiterültem a Tisza-parton, isteni hűs volt az árnyékban, a szél fújta az arcom, felettem a fák lombja vetett árnyékot és azt mondtam magamnak, soha nem megyek már el innen sehova. A jó dolgok itt történnek velem. Az elmúlt hét életem egyik legjobb hete volt, ehhez is itt kellett lenni

Szerintem évek óta nem linkeltem senkit, ez viszont olyan, mint mikor pofánvernek hallal és feleszmélsz egy pillanatra. Ezt én is írhattam volna*, csak nem tudnám ilyen szépen, mint a Zsuel.

*a readerből olvasók tudják, hogy írtam is, de visszatöröltem, viszont mint kiderült, - mert volt, aki tudni szerette volna, kiről, miről szól - megdöbbentve tudtam meg, hogy bizony vannak, akik úgy lettek titkaim tudói, hogy végül nem is akartam...

De inkább idemásolom, mert annyira megérintett, amit Zsuel írt.

9. Valaki, akit szeretsz

Egy kísértet portréja úgy készül, hogy lefényképezzük a helyet, ahol lennie kellene, de nincs. Egy kísértet az nem valaki, hanem annak a bizonyos valakinek a hiánya. Egy feketelyuk, amely valaha egy személy volt. Ha többet akarunk megtudni egy kísértetről, vizsgáljuk meg a hűlt helyét. Térképezzük fel a nincsent. Definiáljuk részletesen a hiányát! Így pillantjuk majd meg, ha nem is a kísértetet, de talán a körvonalait. Mintha csak kivágták volna onnan a helyéről, akár egy öltöztetős babát.

Kevesen tudják, de egyáltalán nem minden kísértet halott. Vannak, akik még élnek. És soha nem hívjuk fel őket telefonon, viszont naponta visszajárnak kísérteni. Viccekben és könyvekben. Dallamokban és zörejekben. Ételekben és italokban. Villamoson elkapott félmondatokban. Félbehagyott gondolatokban is.

Egyébként egy kísértetet is lehet szeretni. És van, akit sokkal könnyebb szeretni akkor, ha már kísértet.

Nekem is van kísértetem. Ha többet akarsz tudni róla, vedd lajstromba a meg nem írt leveleit, az elmaradt telefonhívásait. Az öleléseket és a kedves pillantásokat, amelyekben sohasem részesített. A helyeket, ahol persze sohasem ültünk együtt. A könyveket, amik úgy tetszettek volna neki. A vicceket, amiken biztosan felnevetne. Ha tudni akarod, hogy néz ki a kísértetem, csak nézd meg a lyukat, ami az életemben tátong egy adott helyen. Pontosan olyan alakú, mint ő.

http://zse.freeblog.hu/archives/2012/07/24/9_Valaki_akit_szeretsz/

-25!

Évtizedek óta tartó kallódás után múlt szombaton megtaláltam a közösséget, ahová szívesen tartoznék. Épp csak gondoltam egyet, már rég terveztem, aztán el is mentem az A38-ra a Depeche Mode klubba. Sosem voltam DM rajongó. Az én szívembe 13 évesen úgy hatolt bele Kovács Ákos és Bonanza Banzai, hogy abba bizony évekig nem fért senki és semmi más, ha zenéről volt szó. Kicsit érettebb fejjel már közelebb kerültem a Mode-hoz, de ma mai napig is nagyon hézagos a tudásom, ha a diszkográfiájukról van szó. Na de nem is ez a lényeg, hanem hogy ez egy kurva jó buli volt. Egész éjjel táncoltam és éreztem, hogy itt mindenki szeret mindenkit. Én is szerettem mindenkit, pedig nem is dumáltam csak P*-vel, aki hősiesen tűrte az elektronikus csörömpölést, pedig neki a metal az isten. P* azt mondta kurva jól nézek ki, ami nagyon jól esett, nekem, aki már ovis korában azon stresszelt, hogy a kezeslábas overáll zippzárja  folyton szétment a hasán. Azóta sem javult sokat sem a testalkatom, sem az önbizalmam. Arra is gondoltam, hogy kár, hogy csak most kezdek már valahogy kinézni, szegény P* annak idején közös 7 évünk alatt vagy 30 kilóval többet tudhatott magáénak belőlem, ami azóta nincs. Azért az most jól esik, hogy ő erősít meg abban, így sok évvel azután, hogy már csak barátok vagyunk, hogy jól nézek ki. Nem sok mindenkinek hiszem el, mondjuk neki igen. Egy percig, kábé, de az is valami.

Szóval a Depeche Mode klub azért jó, mert szeretem, amikor egy közösséget a közös érdeklődés verbuvál össze, nekem jó rég nem volt ilyen. Huszas éveim elején a demoscene.

Azért egy olyan valakinek, mint én, aki már oviskorában olyanokon stresszelte magát, hogy szétment a zippzár a kezeslábas overállján a hasa miatt, annak kurvajól esik, amikor azt mondja egy neki fontos barátja, hogy "kurvajól nézel ki, hallod?" Szombaton egy pillanatra elhittem, aztán elmúlt, de az egy kurvajó pillanat volt. Fröccsöt szürcsöltem, a lábamat lógattam és jól néztem ki, múlt szombaton 22 óra 25 perckor.

Amikor egy kapcsolatban az asszonynak az átlagosnál több nálánál fiatalabb fiúbarátja van, jó, ha olyan pasival él, aki nem hogy nem csapkodja ezért pofán, de mindig vevő a csaja ezzel kapcsolatos ki- és bejelentéseire és hülye poénjaira. Az évek során ebben a témában már szuperül tökéletesítettük a reakcióinkat, például minél fiatalabb a fiú, a Morc _látszólag_ annál viccesebbnek találja a helyzetet és annál nyomatékosabban szól az a cinizmustól nem mindig mentes, de azért nem valami komoly HEHE meg HAHA.

Tegnap este....

Titkon abban reménykedem, hogy hamarosan szert teszek majd nálam idősebb új férfiismeretségre is, nem is tudom, azt hogy vezetem majd elő, erre nincs kidolgozott metodikánk! De gondolom nem lesz abból sem nagy pofozkodás itthon.

Ilyen toleráns pasit kívánok minden nőknek!

MORCOT MINDEN HÁZTARTÁSBA! :)

A hosszú kapcsolat titka köztudottan például a bizalom, a Morc tudja, hogy nincs oka a féltékenykedésre. Nem sok komoly vetélytársa van jelenleg, szám szerint egy, mondjuk vele azért érdemes számolni, de ő legalább már elmúlt 30.

Fura is, hogy a Christian Bale tetszik nekem. 25 fölött nem nagyon szoktak már érdekelni férfiak, túlságosan öregek nekem :(

XD

DIREKT VOLT!

XD

VICCELTEM!!

XDXD

Szeretnék egyszer elmesélni valamit, amit még 7 év alatt sosem tettem itt meg, de ahhoz nagyon ocsmányul be kellene basznom.

Hosszas küzdelem után tegnap kinyírtam a démonomat. Olyan van mindenkinek, ugye? Nekem is volt, de nem tudok mesélni róla. Titok, olyan van mindenkinek, ugye? Kurva sokáig őrlődtem valami miatt, majdnem 15 évig. Azt hittem úgy ül majd a nyomás a torkomon életem végéig, hogy egyszer egy óvatlan pillanatban megfulladok miatta.

Kedvem lenne elmondani, de nem akarom. Kellenek sztorik, amik belénkszorulnak, mindenkinek van ilyenje, igaz? Meg van, ami mindenképpen kurvára fáj, egy életre. Amiről tudni lehet, hogy úgy hagy nyomot benned, hogy sosem fogod tudni kiradírozni magadból. Nincs olyan, hogy örökre elfelejted a dolgot. Mindig ott éktelenkedik benned a nyoma, kitörölhetetlenül. Az élet tele van hülye döntésekkel, a leghülyébbek következményeit az életen át viseljük.

A szakdolgozati konzulensem egy trehány, nemtörődöm, beleszarós nő. Küldhetem én szorgalmasan az írományaimat neki, érdemleges válasz azon kívül, hogy nem volt ideje elolvasni, nem érkezik. Ma megkérdeztem a Tanulmányi Osztályon az előadót, akivel jóban vagyok, hogy ugyan mondja már meg, ezek a konzulensek kapnak valami tiszteletdíjat ezért vagy mi a kurvaanyjáért vállal el, ha utána minimálisan sem teljesíti a konzulensi feladatkörét. Kapnak igen. Hát a lónak a faszát, azt!

Leszarom, hogy mivel tölti az idejét, ahelyett, hogy az én okosságaimat olvasná, mert egyedül is meg tudom írni legalább négyesre. Amúgy sem várom, hogy olyasmiben segítsen, amiben én kábé 500x jobban otthon vagyok és többet tudok. De ha miatta kell majd az utolsó pillanatban idegesen topognom a Copy Generalban, hogy még időben be tudjam köttetni a dolgozatot, akkor KURVÁRA PIPA LESZEK.

És ha pipa leszek, akkor az a konzulensemnek szar lesz. Kurvára szar lesz!!!!!! Telekürtölöm vele az egész internetet, megkérem a haverjaimat, hogy segítsenek az SEO-ban és egy életre ellehetetlenítem a szakmában a nőt. A veszett kutyák csorgó nyála kutyafasza lesz ahhoz képest, ami beteríti majd itt a klaviatúrát, miközben szarrá gyalázom az összes létező fórumon és felületen. A tököm kivan, így kell véget érnie egy másfél milliós posztgraduális képzésnek, megyek innen ebből az országból elfele.

Egyébként az idegesít legjobban, hogy nekem, mint hallgatónak, 4762348-féle kötelezettségem van az évek során (a másfél millión kívül), a szakdolgozati tájékozótól ha egy apró nüanszban eltérsz, állítólag már kapod is vissza a dogát azzal, hogy szar, bezzeg ezt meg lehet tenni, hogy konzulensként felszedni a zsét, aztán jól nem csinálni semmit, nem folytatom, ideges leszek és az nem tesz jót a vonásaimnak.

én vagyok az örök 3D-s szűz.

Több okból is nagyon vártam a Prometheus-t, egyrészt ha sci-fi buzi nem is vagyok, azért ezt az Alienek miatt látni kellett, másrészt még sosem voltam 3D-s filmen (nem vicceltem, hogy falun nőttem fel), elképzeltem, ahogy kieszi majd az alien a popkornomat a dobozból, meg hogy köhécselek az elektromos viharban, mert annyira elhiszem, de kiderült, hogy olyan elbaszott valami vagyok, hogy a Prometheus 3D-ből csak a Prometheus-t láttam, de a 3D-t nem, SEMMIT, ismétlem, SEHEHEHEHHEHEEEEMMIT bazmeg!

Hiába a speckó szemüveg, az én szemem le se szarta a potenciális élményt. Úgyhogy én a magam részéről napszemüvegben néztem végig egy szokásos 2D-s mozifilmet, semmi orromat koccintó puskacső-élmény, semmi fejemre eső űrhajó, ez azért eléggé fosul hangzik, nem?:(

Fénytörési hiba? A távollátók bénasága? Egyszerűen csak a szemüveg miatt? Hát tehetek én arról, hogy szar a szemem bazmeg? Sose mondta senki, hogy ez kizáró tényező egy ilyen mozinál:((

Ez a borzalmas felismerés magyarázat amúgy arra is, hogy miért nem láttam SOHA azokat a bizonyos varázsképeket a könyvekben, a színes hullámok mögül előbukkanó csodákkal, kurva életbe és mindezekre így 33 évesen rájönni, ATOMSZAR!

Arról nem beszélve, hogy én, aki rettegek a véglegesség, megváltoztathatatlanság gondolatától is, kénytelen vagyok együttélni a tudattal, hogy soha ebben a büdös kurva életben nem fogom tudni milyen a 3D-s mozi, ha valaki hasonló, feldolgozhatatlan traumát élt át, azzal szeretnék közelebbi kapcsolatba kerülni önsegélyező csoport létrehozása céljából, én ezt a csapást nem tudom egyedül feldolgozni:(

Egyetlen reményem, hogy valaki betömi a piaci rést, ha tíz éven belül nem, akkor leiszom magam:(((

Igaz, hogy még csak június közepe van, de nem hiszem, hogy az év hátralevő részében bárki jobbat tudna csinálni a magyar poprockban, úgyhogy az Átlag éjjelt megszavazom 2012 legjobb magyar dalának. Ez dalszöveg, minden más gyenge szar. Ennyi!

1. Múlt hét óta rendszeresen sportolok.

2. Leporoltam és kisebb-nagyobb lelkesedéssel ismét írom a szakdolgozatomat.

3. ???

Akkor biztosan lesz majd egy harmadik jócselekedetem is rövid időn belül, csak még nemtom mi. Segítsetek mi legyen, ígérem, megteszem, de valami olyasmi legyen ám, amitől lehet fogyni! (gyorsan, sokat, azonnal, rengeteget, most!)

Egyébként van olyan ember, aki az ominózus rozéfröccsel köpködős eset óta eltűnt az életemből, szóval nagy kamu volt az a semmi baj duma, éreztem, hogy csak a feszengésemet akarják oldani vele. Életemet kénytelen vagyok ezen a ponton is újragondolni, arra jutottam, hogy soha többé nem iszom rozéfröccsöt. Vagy nem röhögök tele pofával. Vagy nem hagyom, hogy röhögtessenek, ha tele a pofám. Ez lesz az. Félénkségemet igazolja, hogy  meg sem merem keresni az illetőt, mit mondhatnék neki? Ígérem, soha többé nem köplek arcon fröccsel? Szánalmas vagyok bazmeg és ez annyira nem felnőttes cselekmény volt, hogy megérdemlem a veszteséget:(

Viktornak és a haverjainak üzenem, hogy a Tecso nagyon durván szembemegy a Nagy Népességnövelő Politikával! Az akciós újságban láttam, hogy kettőt fizet, hármat kap akciós a Lifestyles óvszer. Ha mindenki szatyorszámra hordja haza az olcsó gumit, akkor nem hogy többen leszünk, de tényleg elfogyunk. Kivéve, ha stikában át vannak szúrva tűvel - mert én már mindent el tudok képzelni ezen a világon! De az eléggé inkorrekt lenne a fogyasztókkal. Na mindegy, én szóltam, köcsögök!

bonyolult

Most, hogy a kerületi önkormányzat egy futópályát épített a ház előtti parkba, nem kereshetek kibúvót a testmozgásra! Tessék zora bazmeg, ingyenes, időben kötetlen, ideális kisgyerekes anyáknak. Az egyetlen baj ezzel, hogy a futópályát többnyire futásra használják, amit teljes szívemből gyűlölök, mert szerintem futni akkor kell, ha okunk van rá (busz után, késésben vagyunk, a gyerek a kocsik elé motorozik stb), amúgy meg egy faszság az egész. Minek akarna bárki futni?

De miután vannak a barátaim közt olyanok, akik mostanra fanatizmussá növesztették rajongásukat és egyesek még versenyekre meg ilyesmikre is képesek elmenni, muszáj összeszorítanom a fogam és azt mondani, hogy hát ha másnak megy, nekem is megy, biztos jó ez, a barátoknak elhiszem. Két falat cseresznyefelfújt közben csak azért állt meg a villa a számban egy pillanatra, hogy elmerengjek azon, hogy ha lemegyek futni, nekem majd jó lesz. Affaszt lesz jó. De muszáj valamit sportolni és mikor ma a gyerek motorral megkergetett a REKORTÁN pályán, ilyeneket tudok bazmeg, szóval egész könnyen ment. Mikor utóbb futásra adtam a fejem, 20 kilóval nehezebb voltam. Majd' meg pusztultam. Most meg csak repültem a REKORTÁN csík felett.

Tegnap elbasztam egy valag pénzt a Decathlonban csak azért, hogy ennek a szarnak hódoljak, cipő, CICANACI, top, meg a tökömtudja, már csak azt kell kitalálni, mikor menjek le, mert nincs az az isten, hogy a házból ismert panelos suttyóknak (tényleg azok, tudod az a fajta, akik egy minibolt köré szerveződnek, többnyire jóindulatúak, de a parkban isszák a dobozos sört minden áldott nap, anyák, apák, gyerekeik, tudomisén, primkók azt kész) szolgáltassak műsort a feszülős futónadrágban. Kizárásos alapon hajnalban megyek le vagy éjszaka.  De hogy elszántságom bizonyítsam, előző mondatomhoz: mit hajnalban VAGY éjszaka?

ÉS!!! Hajnalban ÉS éjszaka! HA egyszer elkezdem azután már mindig futni fogok, futni akarok, a futás jó, a futás szuperjó!!!444néégy!!!!

Mondtam a Morcnak, hogy ő is nyugodtan sportoljon valamit, ha kedve tartja, erre az előbb küld egy sms-t, hogy kedden megy íjászkodni. Az íjászat az sport? Állunk azt lövünk, mint a hülyék, max válltól lefelé mozgat. Férfiak bazmeg.

Ha a kulturális szakhatóságok, a fogyasztóvédelem és a többiek engedik, hogy ez a Nicki Minaj vagy ki a tököm 4:22 percen keresztül mutogassa a nézőknek a kurvanagy seggét és erre 26.691.358 ember kíváncsi volt jelen pillanatig bezárólag, akkor bazmeg nincs az az isten, hogy ne vetkőzzek júliusban fürdőruhára Orfűn. Az ilyen szar zenéket amúgy ki finanszírozza és ki tolja előre az ilyen rusnya dögöket, akiknek hangjuk sincs? Mindig kiborulok, ha véletlen zenei csatornára tévedek:(

Breaking news, a Faluban a minap megfordult utánam egy pasi!!!!!!!! Ilyen esemény számításaim és emlékeim szerint csak 33 évente történik velem, úgyhogy alaposan elraktározom magamban az élményt. Sokat gondolkodtam rajta, hogy valóban én érdekeltem-e, vagy valami más miatt nézett utánam, de miután sorra vettem, hogy

- se nem mentem túlságosan gyorsan a kocsival

- se nem dübörgött nagyon hangosan az agresszív dnb

így arra jutottam, hogy az összenézésünk után, mikor elhaladtam mellette, még szeretett volna többet látni belőlem. Mondjuk az is lehet, hogy az Opel fara érdekelte csak, mivelhogy az enyém ugye nem látszódott ki belőle, szerencsére. Nehéz is lenne úgy vezetni, bár végülis nem lehetetlen. Lehet, hogy beképzelem az egészet, mindegy, ennyi még nekem is jár.

Sikerek után kudarc: anyáméktól 8 nap után +3 kilóval tértem vissza, amitől azonnal szívgörcsöt kaptam Budapesten és szigorúan büntetem  magam az otthoni elkanászodásért. Két nap alatt 1,5-et gyorsan ledolgoztam és még csak kedden kezdem a több napig tartó csíraevést, óje! Csírák jók, csírák finomak, zora szereti csírákat, csírák szeretik zorát.

Hétvégére visszanyerem a formám, amiből nem felfelé, hanem lefelé kellene moccanni. Kibaszott lemondásokkal jár innentől kezdve az életem, ebből is látszik, hogy tipikus jojózós vagyok, egy kis dőzsölés és máris rábasztam. Arra gondoltam, hogy például idén nyáron kurvára nem kéne fagyit ennem, mert abba rengeteg a cukor, így akkor marad a fröccsözés, max bebaszva kolbászolok a játszótéren a kölykök közt májustól szeptemberig. Egyáltalán van ennek így értelme? A fröccs is hizlal, nem? Mi nem hizlal, mondjatok olyan ételt-italt, ugye hogy nincs! Vagy lehet úgy, hogy a számba veszem, de nem eszem meg, az nem hizlal, ilyeneket mondjuk magamtól is tudok.

Mindegy is, most nagyon drukkolok, hogy gyorsan elteljen a következő 33 év és hogy a nyuggerklubba egy vén tróger füttyögve végigstírölje az új otthonkámban a mazsolává töpörödött kis testemet! Hosszútávú életcél nr1.

Hiánypótló műnek gondolom amit most közzéteszek, ez a magyar Burning Ourselves How-to, meg Set Our Body On Fire User Manual, szerintem ezt még a kaszkadőriskolában sem tanítják!

Na mondom, figyeljetek, így kell:

1. Szüljünk egy gyereket. Ehhez ha nők vagyunk, mindenekelőtt kérjük meg a pasinkat, hogy szexeljen meg bennünket védekezés nélkül és 9 hónap múlva tartson velünk egy kórházba, ahol miután ha megszenvedtük amit meg kellett, örvendjünk együtt a kis porontynak. Ha férfiak vagyunk, bízzuk a piszkos munkát a csajokra, a mi dolgunk csak a dugás és a homlok törölgetése a szülőszobán.

2. Altassuk a gyermeket pár évig kiságyban, mert ez így szokás.

3. Vegyük tudomásul, hogy a gyerek néha álmában, félálomban vagy nyűgösen ébredve bekoppantja a fejét a rácsokba vagy az ágyvégbe.

4. Ha a szokásosnál vagy a normálisnak ítéltnél nagyobb koppanást hallunk, riadjunk fel pánikszerűen álmunkból!

5. A felriadást kövesse az alábbi mozdulatsor: lendületből felugrás a takaró alól, ágy széléről elrugaszkodás, a jobb nagylábujjal a bal pizsamagatyaszárba beleakadás, figyelsz, lassabban mondom: jobb_nagylábujjal_bal_pizsamagatyaszárba_akadás, levegőben fél métert repülés, landolás a padlószőnyegen, majd ott további fél métert csúszás.

6. Ordítsunk nyugodtan a fájdalomtól, a gyerek garantáltan elfelejti a saját nyavalyáját és érdeklődéssel nézi, ahogy a szülője a padlón nyüszítve fetreng.

7. Innentől kezdve beláthatatlan ideig éktelenkedik a térdünkön egy seb, valamiért főleg zöld színű (rohadunk?), körülötte vörös, lobos, fáj, két napig nyákos, aztán csak simán nem akar varasodni, hiába kenjünk a gyerek atomdrága körömvirágos seggkenőcsével. Érintésre fájdalmas, arra pedig készüljünk, hogy a gyerek naponta több ízben bassza hozzá a műanyag talicskát.

Mindig mondom, a szülői hivatás veszélyes meló!

Technikailag asszem ez simán továbbfejleszthető, nyilván működik bal láb jobb pizsamanadrágszár kombinációban is, a gyerek helyett lehet a fejét bekoppantó egy kedvenc háziállat, meg ilyesmik, padlószőnyeg helyett parketta, a végeredmény kábé ugyanaz, fáj, mint a szar!

Ha valaki más testrészére szeretne ilyen maradandó sérülést, szívesen kidolgozom annak a metodikáját is, vagy szabadon vihető és másolható a fenti szöveg, bár ezzel csínján bánnék, mert mi van, ha egyszer híres politikusok leszünk Magyarországon, ha értitek mire gondolok.

Amúgy meg ha igazán menő és bevállalós lennék azonnal megcsinálnám a mutatványsort a a másik térdem kedvéért is, onnantól hetekig csakis térdvillantós szoknyába járnék és aki odanézne és kérdőjelet látnék a szemében, sunyin odakacsintanék és azt mondanám, carpet burn, you know what I mean, haha.

De nem nagyon hordok szoknyát sajnos.

A Faluban két jelentős esemény történt velem, mióta múlt szombaton hazajöttünk:

1. öklömnyi pattanás nőtt az állcsúcsomra, addig nem vagyok hajlandó visszamenni Budapestre, amíg nem tűnik el onnan az a szar

2. egyik reggel, amikor a gyerek feje koppant a kiságyon, úgy ugrottam ki az ágyból, hogy 8 napon túl gyógyuló sérülést szereztem magamnak az alábbi mozdulatsor közben: ágyból felemelkedés, felugrás, jobb nagylábujjal bal pizsamagatyaszárba beleakadás, levegőben fél méter repülés, padlószőnyegen landolás, fél méter csúszás. egy foltban leégett a bőr a térdemről és fáj mint a kurvaélet

Olyan ordenáré vagyok újabban, hogy már az is csodával határos, hogy a barátaim elviselnek. Mióta a gyerek normálisan alszik, péntek esténként rendre a törzskocsmában kötök ki és testem és erkölcseim rombolásával múlatom az időt azokkal, akiknek elhiszem, hogy jó vagyok így hülyén is.

Anyuka még mindig elég könnyen baszik be egy pohár minőségi + egy viceházmesternyi fos folyóbor kombinációtól, melyet aztán gyorsan tovább lehet rontani még egy-két fröccsel a szarabbik borból és onnan már nincs megállás, meredeken tolatok lefele háttal a lejtőn. Tegnap még a szokásosnál is jobban beütött a cucc, egy sztori közepén a szám teljes űrtartalmát sikerült ráhelyeznem több barátomra, pontosan így bazmeg --->

Hát, ez ott és akkor is igen kényelmetlen volt számomra, de igazán nem számíthattam arra, hogy majd pont akkor mond valaki egy vicceset, amikor tele a pofám fröccsel, így utólag viszont már tényleg több, mint kellemetlen.

A csapos fiú szerint (aki szemtanúja volt ennek is és nyilvánvalóan többrendbeli botrányos viselkedésemnek nem egyszer) még simán az elfogadható határok közt mozgok, mindig ez jut eszembe tegnap óta, amikor beugrik ez a csulázós jelenet. Eszküzé. Tökre nem akartam. Igyekszem úgy felfogni: nem voltam épp nőies, de filmbeillően eredeti pillanat volt, remélem a kedves érintettek is így emlékeznek rá. Engem mindenesetre meglepett amit tettem, de nem ez az egyetlen mostanában, amivel még magamnak is meglepetést okoztam.

Ott van például az is, hogy tegnap este másfél év után újra cigiztem, ami igazából kurvajó volt. Iskolás koromban mindig azt tanultuk, hogy a cigi is drog és ezt most írom csak alá, amikor másfél év kihagyás után az első slukktól olyan orgazmusközeli állapotba kerültem, hogy a kocsma előtt a padon majdnem kész lettem. NAGYON DURVA VOLT! Amikor beleszívtam a cigibe, valami fura érzés indult el a fejem búbjától és ment bennem végig lefelé, mígnem valami olyan ponton állt meg és torlódott fel, amit amúgy azelőtt - és alighanem ezután sem - semmilyen összefüggésbe nem hoztam dohányzással. Nagyon fura volt. Utána még bele-beleszívtam egy-egy cigibe, de nem szeretnék visszaszokni, már így is alkudozom magammal, hogy akkor mostantól csak péntek este, csak ha iszom, csak egy szálat, csak stbstbst. NEM!

Ezen kívül még több, egy rendes harmincas családanyához méltatlan dolgot csináltam és kiborító, hogy a barátaim nem szólnak rám, hogy ne, innentől kezdve tehát a felelősség őket terheli, miattuk vagyok züllött, romlott, gátlástalan.

Egyébként annyira remélem, hogy ez a sokadik kamaszkorom még sokáig tart. Ha egyszer száz éves leszek, úgy fogok emlékezni ezekre az időkre, hogy de kurva mázlista voltam, hogy mindezt 33 évesen, egy 15 hónapos gyerek és egy türelmes pasi mellett megtehettem. És ha ez az időszak ilyen fasza, már most várom, milyen lesz a menopauza és a kapuzárási pánik idején, amikor majd igazán izomból tolom ugyanezt. 60 éves koromig ellavírozgatok ilyen heti egyszeri partiállatkodással valahogy, utána meg már úgyis mindegy, jönnek a vizellettartási nehézségek meg a derékfájás azt úgyse megyek sehova. Addig viszont maximális extázis és rakendroll van ész nélkül.