Szerintem évek óta nem linkeltem senkit, ez viszont olyan, mint mikor pofánvernek hallal és feleszmélsz egy pillanatra. Ezt én is írhattam volna*, csak nem tudnám ilyen szépen, mint a Zsuel.

*a readerből olvasók tudják, hogy írtam is, de visszatöröltem, viszont mint kiderült, - mert volt, aki tudni szerette volna, kiről, miről szól - megdöbbentve tudtam meg, hogy bizony vannak, akik úgy lettek titkaim tudói, hogy végül nem is akartam...

De inkább idemásolom, mert annyira megérintett, amit Zsuel írt.

9. Valaki, akit szeretsz

Egy kísértet portréja úgy készül, hogy lefényképezzük a helyet, ahol lennie kellene, de nincs. Egy kísértet az nem valaki, hanem annak a bizonyos valakinek a hiánya. Egy feketelyuk, amely valaha egy személy volt. Ha többet akarunk megtudni egy kísértetről, vizsgáljuk meg a hűlt helyét. Térképezzük fel a nincsent. Definiáljuk részletesen a hiányát! Így pillantjuk majd meg, ha nem is a kísértetet, de talán a körvonalait. Mintha csak kivágták volna onnan a helyéről, akár egy öltöztetős babát.

Kevesen tudják, de egyáltalán nem minden kísértet halott. Vannak, akik még élnek. És soha nem hívjuk fel őket telefonon, viszont naponta visszajárnak kísérteni. Viccekben és könyvekben. Dallamokban és zörejekben. Ételekben és italokban. Villamoson elkapott félmondatokban. Félbehagyott gondolatokban is.

Egyébként egy kísértetet is lehet szeretni. És van, akit sokkal könnyebb szeretni akkor, ha már kísértet.

Nekem is van kísértetem. Ha többet akarsz tudni róla, vedd lajstromba a meg nem írt leveleit, az elmaradt telefonhívásait. Az öleléseket és a kedves pillantásokat, amelyekben sohasem részesített. A helyeket, ahol persze sohasem ültünk együtt. A könyveket, amik úgy tetszettek volna neki. A vicceket, amiken biztosan felnevetne. Ha tudni akarod, hogy néz ki a kísértetem, csak nézd meg a lyukat, ami az életemben tátong egy adott helyen. Pontosan olyan alakú, mint ő.

http://zse.freeblog.hu/archives/2012/07/24/9_Valaki_akit_szeretsz/