zora

Azért kurvajó ez a fogyós sikersztori és még nem is vagyok a végén, nagyon sokan megdicsérnek, lecsinosoznak (jól esik) , tanácsot kérnek egyre többen (ez kicsit fura, de értem én), megfogdosnak (muris:), példaképnek neveznek (nagy felelősség), el kell adnom a teljes ruhatáram a teszveszen, mert minden bazinagy rám (dől a lé!!), fürdőzöm ezekben, de ne hazudjon nekem senki, mindenki így volna ezzel. És igenis hencegek is vele, mert 22 kilót adtam le bő egy év alatt a mai napig bezárólag és ebből 12-t az elmúlt 2,5 hónapban és szerintem ez tök jó. Életem eddigi főműve a gyerekem mellett a jelenlegi alakom. Ami olyan, amilyen, de szigorúan önmagamhoz képest: egész jó! Mondanom se kell, akármeddig is jutok (még -8 kg van hátra az eredeti terv szerint), lélekben mindig kövér maradok, viszont amire biztos nem kerülhet sor: nem hízhatok vissza SOHA! SOHA!SOHA! SOHA!SOHA! SOHA!SOHA! SOHA!SOHA! SOHA!SOHA! SOHA!SOHA! SOHA!SOHA! SOHA!SOHA! SOHA!SOHA! SOHA!SOHA! SOHA!SOHA! SOHA!SOHA! SOHA!SOHA! SOHA!SOHA! SOHA!SOHA! SOHA!SOHA! SOHA!SOHA! SOHA!SOHA! SOHA!SOHA! SOHA!SOHA! SOHA!SOHA! SOHA!

SOHA!

Majdnem biztos vagyok abban, hogy olykor még a legkedvesebb barátaimnál is kiverem a biztosítékot. Szeretetük és tapintatuk folytán azonban mindent elnéznek, óriási szerencsém van velük, hogy úgy fogadnak el, ahogy vagyok. Szertelenül. Nagy szájjal. Sokféle szerepnek kell megfelelnem, a legjobban akkor vagyok önazonos, amikor velük vagyok. Semmi manír. Nem akarok másnak látszani. Nem ostorozom magam valamikért, amiket szerintem nem jól csinálok. Nem félek kimondani semmit se, tudom, hogy úgyis szeretnek. Megölelnek, én visszaölelek.

Időnként csak azért keresem meg magam a google képkeresővel, hogy ellenőrizzem, milyen okádékul bírtam kinézni egykor. Most se sokkal jobb, de határozottan jót tesz a pofámnak meg a vonalaimnak a múló idő.

Kapjátok be, ha megnézitek!;*

Találós kérdés: délutáni alvását intézi a gyerek, na mit csinálnak pár lakásnyira tőlünk a rohadékok?

A ház olyan, amilyen, a környék viszont kurvajól felszerelt, van minden. Minden nap piacon tudok vásárolni. Nem vagyok nagyon biobuzi, viszont sértődős annál inkább. Időről-időre le kell cserélni a bevált kofákat, mert egy idő után elkanászodnak. Minden nap megy a jópofizás, de aztán egyszer csak kibújik a szög a zsákból. Az elsőt azért cseréltem le tavaly, mert a Match olcsóbb import zöldség-gyümölcseiről dumáltunk, említettem, mennyire rámennek ezekre a nyuggerek. Azt mondja a nő, nehogy azt hidd, ők megveszik a magyart, bezzeg a kismamák, meg a kisgyerekesek, mondja ezt, miközben ott állok a babakocsival. Na egy forintot nem költöttem azóta se nála. Egy ideje egy olyan standnál vásárolok, ahol egy nő, meg egy másik nő árul, klassz volt a mandarinjuk télen, odaszoktam, de ma teljesen felbaszták az agyam. Szemben velük céklát akartam venni, de nem volt apróm, a faszi meg nem tudott visszaadni. Átmentem ezeknek a nőkhöz, hogy váltsanak, erre azt mondják nincs aprójuk. Mondom nem járnak túl az eszemen, kérek 3 mandarint. Csodálatos módon tudtak visszaadni 975 Ft-ot, talán még 25 is lett volna ott valahol. De mindez még mindig kevés lett volna a szakításhoz

Megjelent Ákos új maxija és én ma kábé harmincötször nyúltam magamhoz, de ehhez egykori fanatikus bonanzásnak kell lenni.

Két jó ok, amiért ha egyszer innen elköltözünk, utána soha többé nem költözöm panelbe:

1. Felújítanak, felújítanak, valahol hallótávolságon belül, de ha lehet a lépcsőházunkban felújítanak bazmeg mindig, mindig. Vésik, fúrják ezt a kibaszott panelt, ami nem idegesítene, ha nem folyton azon izgulnék, hogy a gyerek napközbeni alvására vajon abbahagyják-e. Nem mindig. Van, hogy pont akkor kezdik el.

2. Akusztika. Gyanútlanul elmész pisilni és az isten tudja hanyadik szomszéd vécéjéből a szellőzőkön át ezt kell végighallgatnod: "mikor fogod már magad után eltakarítani a szart, már megint szaros a vécé bazmeg, én nem szarok ilyet, Te szarsz ilyet, nehezedre esne használni a vécékefét, feszt itt találom az utánad maradt szart a vécécsészében".

Idillikus álmaimban egy világvégi erdő közepén élek, ahol ezer kilométerekre nem lakik senki más, csak a szeretteim, én, meg az erdő állatai. (és Christian Bale persze)

Hopp ma ettől egy kicsikét magamhoz nyúltam, nem várok megértést, legfeljebb az egykori bonanzásoktól. Ahhoz szerintem, hogy értse valaki a lelkesedést kellettek a kamaszkori párnacsücsökszorongatások a Valami véget ért közben, meg a sulidiszkóban a pogózás, a bonanza-jeles fülbevaló, a sok relikvia, a nagy koncert az egykori BS-ben, meg az is, hogy feloszlottak.Remélem van legalább egy erre járó kü

Meg persze kellett ragaszkodni az énekeshez, aztán követni a sorsát, hallgatni, néha nem szeretni, nem hallgatni, aztán újra hallgatni és 8 évvel a Bonanza után jön egy ilyen dal, hát hogy ne lennék készen tőle. Egyébként elég jó érzékkel tolta ki az új albumról Ákos elsőnek pont ezt, ami a nosztalgiáról szól, de nyilván okosan ki van ez találva. Még azon se lepődnék meg, ha a lemezbemutató nagykoncerten ősszel feltűnne a másik két BB-s fiú.

Muszáj összedobnom kurvagyorsan 60 oldalt. Igazából a lelkem mélyén, így lassan két évvel a posztgrad befejezése után eléggé leszarom a tudományos értekezést perpillanat és remélem, hogy a Schmitt-ügy évében bízhatok a bírálók jóindulatában. Plusz a gyerek-dolog, ami kell, hogy kicsit magasabbra emelje a tolerancia-küszöböt.  Amúgy, ha nehezen is veszem rá magam, nem lesz gond megírni 1-2 hónap alatt és telhetetlen sem vagyok, beérem egy négyessel. Aztán soha többé a tájára se megyek a magyar felsőoktatásnak!

A gyereket az éjszakai ébredésekről és az éjszakai anyához bújásokról a hazai szakirodalom, brit tudósok, gyerekorvos, védőnő, anyám és még ki tudja ki szerint csak úgy lehet, ha az ilyen rendszeres, indokolatlan ébredésekkor anya nem megy be a gyerekhez. Apa megy be, vagy nagyanya, vagy szomszédnéni, vagy bárki és visíthat bár úgy, mint a szoptatós kismalac, akkor se szabad hozzá az anyjának bemenni. Na ezt megállni kurvanehéz, mert megesik az anyai szív és a gyerek győz, ahogy ez lejátszódott már sokszor.

Elhatároztuk hát az apjával, hogy most már aztán tényleg legyen éjszaka rend, ezért a múlt héten elhúztam otthonról a fektetés után kétszer is, mert 1. ha sír, nem hallom, nem megyek be. 2. bemegy viszont az apja, amitől az első napon agyfaszt kap a gyerek, visít, második napon már elfogadja, a harmadikon meg nem kel fel, mert rájön, hogy hülyeség 3. három nap alatt meg is van minden oldva.

Na így esett meg, hogy múlt pénteken kocsmában, szombaton éjszaka moziban voltam a kis barátaimmal, vasárnap meg aludtam egész éjszaka, ahogy tette az átprogramozott agyú gyerek is. Tök egyszerű, már csak azt nem tudom miért nem csináltuk ezt így korábban. Mielőtt valaki megsajnálná az apját, neki ugyanúgy megadatik a kimenő a barátokkal, már csak a közös esti házon kívüli programokat kell visszaépíteni az életünkbe, úgyhogy következik a következő mission, a nagyszülők bevetése. Szombaton kipróbáljuk.

Gyerekkoromban a húsvétok mindig nagyon keserédesek voltak. A Faluban éltek a locsolkodós hagyományok, de akire igazán vártam, sosem jött el. Szerelmünk valamikor negyedikes korunkban kezdődött, megüzente egy másik fiúval a napköziben, hogy neki az a lány tetszik, akin a pingvines póló van. Kész voltam teljesen. Asszem akkor lettem életemben először igazán szerelmes. Az egyetlen szőke volt, aki igazán tetszett valaha is, leszámítva Joe Jacobs-t from Texas és persze Kardos-Horváth Jánost. Aztán hogy mi történt 3 év alatt nem tudom, lényeg az, hogy én hetedikes koromban a szomszéd város menő sulijába mentem és kolis lettem. A romantika megkívánta, hogy levelezésbe kezdjünk, én pedig négy vagy öt szerelmeslevelet kaptam K-tól, ma is őrzöm őket, de emlékeim szerint valójában sosem történt köztünk semmi a gyerekes ártatlan momentumokat leszámítva. Igazi nagyon jó barátok lettünk míg a kamaszkori pályaválasztás messzire el nem vitt engem a Faluból. De a bánat nem ennek szól, hanem hogy K és a családja húsvétkor kivétel nélkül minden évben elmentek a hegyekbe a nyaralójukba és emiatt szívem legmélyén gyűlöltem a húsvétot, mert lehettem épp csak a barátja, vagy lehettem a szerelme, tudtam, hogy a sok locsolkodó fiú közt őt mindig hiába várom, nem jön el. Ezt a traumát úgy látszik sosem heverem ki, ahogy ezt se, hogy nekem sose volt gyerekkoromban mountain bike-om. :((

Nagy elégedettséggel tölt el a tudat, hogy végre nem érzem azt, hogy ha belépek valahova, én vagyok a legtramplibb-legnagyobb nő mindenki közt.

Most, hogy a gyerek életkori sajátosságai folytán életem egy részét a játszótéren élem, mindig örülök, hogy feltűnik egy nagyobb darab anyuka, miközben én sokak megerősítése szerint milyen sokat fogytam és hűde jól nézek ki. Az elfogultaknak legyen igaza!

20 év után újraébredő nőiségem jeleként kifestettem sötétlilára a körmömet, hogy szuperül nézzek ki, miközben a homokozóban kuporogva kis kupacokat lapátolgatok.

Megfigyeltem amúgy, hogy a játszóterezős anyukáknak számtalan csoportja van öltözködés tekintetében, vannak, akik melegítőben nyomják mindig, ők szerintem a legokosabbak, úgyis hót homok lesz mindenki mire hazamegy, van, aki divatol, de délelőtt és délután is ugyanazt viseli és van, aki délutánra lecseréli a délelőtti szerkót, hogy megmutassa, hogy van neki rendes ruhatára, na ez vagyok például én bazmeg, ha már elvertem vagy ötvenezret erre a jelenlegi konfekcióméretemre, hordjam is a cuccokat, mielőtt tovább fogyok, nem?

Ennek egyébként most eléggé csökkent az esélye, és noha a referenciafarmerem már tényleg röhejesen nagy rám, kicsit kevésbé vagyok újabban szigorú magammal mind evés, mind sport tekintetében, úgyhogy ha így haladunk a nyúl baszhatja. Ami a sportot illeti, ha utálom is a futást, még az én szemem is csillogni kezd a gondolattól, hogy a közeli parkban épp futópályát építenek a sanyik, így az éj leple alatt lehet, hogy lemegyek majd néha kicsit lötyögni, mert hát a legproblémásabb részeimet ezzel lehetne legjobban formálni.

Annak megelőzésére egyébként, hogy visszajöjjenek a leadott kilók azt találtam ki, hogy elteszveszelem a létező összes eddigi ruhámat. Nem hízhatok tehát vissza!

Mindez senkit nem érdekel, csak engem, köszönöm a figyelmet, puszi!

Három napja minden éjjel másik hapsiról álmodom és így vagy úgy, de mindegyiknek van valami szexuális vonatkozása, a gyerekkori kis szerelmemmel kezdődött, aztán jött egy egykori topmenedzser a cég előző életéből, majd tegnap este egy spinner. Előbbit kábé 10 éve nem láttam, a menedzserrel utoljára vagy bő másfél éve beszélgettem utoljára a TGI Friday's-ben kismama voltam és virgin mojitot szürcsöltem, a spinner meg olyasvalaki, akitől akartam kérdezni valamit fészbukon, amire aztán baszott válaszolni, ellenben felvett az ismerősei közé, aminek semmi értelme, mert a büdös életben sosem találkoztunk még. Na mindegy, de smárolni így is tudtunk. Nagyon izgulok, hogy ma ki lesz a soros, ezektől még mind nem jövök zavarba, olyankor szoktam elszégyellni reggel magam, amikor valamelyik barátomat kapom el álmomban.

A módfelett egyértelműnek látszó ajánlást - miszerint kapjam el a pasimat, nem kell Freud, hogy kitaláljuk, mi hiányzik -  sajnos nem tudom érvényesíteni, mivel hogy 120 km-re vagyok a morctól, aki rendes családfő módjára keresi a pénzt Budapesten, míg mi anyáméknál napozunk a gyerekkel vidéken egész héten. Így nem gondolok inkább a szexre, de ha már a szexnél tartunk

Tyttö: esetleg profilképcsere? teljesen más arcod van már

Érdemes volt tegnap lemerészkedni a kocsmába a lieblingeim közé!

Megkockáztatom, hogy a tegnap este benne van az eddigi 2012-es top 3 legjobb estében, pedig nem történt semmi különös, találkoztam a kispajtásaimmal. Még csak sokáig sem maradtunk, mégis olyan kurvajó volt, hogy ha az ilyen estékből minden hétre jutna egy, akkor úgy sugároznék az év 365 napján, mint Csernobil bazmeg. Úgy érzem a világom rendje akkor áll helyre, ha nem hagyok ki mostantól egy péntek estét sem

Megkockáztatom, hogy a tegnap este benne van az eddigi 2012-es top 3 legjobb estében, pedig nem történt semmi különös, elmentem kocsmázni a kispajtásaimmal. Még csak sokáig sem maradtunk, mégis olyan kurvajó volt, hogy ha az ilyen estékből minden hétre jutna egy, akkor úgy sugároznék az év 365 napján, mint Csernobil bazmeg. Mostantól arra törekszem, hogy minden pénteken ott legyek a törzshelyünkön és energiavámpírkodjak.

Legyen egy aktuális fogyókúrás for the record szarság, mert az divatos:

Fogyókúra elkezdve: 5 hete

Kilók leadva: 7 db

Hátralévő kilók innen a kitűzött célig: 13 db

Ruhák száma amiből kifogytam: összes*

Módszer: visszafogott evés, minimális szénhidrát, no csoki, no süti és már szereztem itthonra spinning bringát, úgyhogy az erkélyen az éjszaka leple alatt amikor épp kedvem van, megy a sport. (nem ismertem eddig a Publo Hunny zenekart, bejött valahogy a képbe, javaslatom agresszív hegymenethez a Kismadár c. számot, lefelé a Hallelujára/Quimby érdemes jönni, de rakni neki rendesen és közben agyalni az élet nagy dolgain)

Egy Rubint Rékás videó csak arra vár, hogy kombináljam a tekeréssel, egyik nap ez, másik nap az, de még ennyire nem vagyok menő, na de csak idő kérdése.

Ha minden jól megy június közepére elérem, amit akarok és utána megyek és levágatom, megigazíttatom, felvarratom, meg ami ilyenkor szokás és majd akkor veszek komplett új ruhatárat, addig meg egyfelől élvezem, másfelől pont leszarom, hogy minden ruhám lóg rajtam.

*azt azért tudni kell, hogy az előző sokéves átlagsúlyomhoz képest -17 kilónál járok, csak tavaly már sikerült kis odafigyeléssel leadni egy tizest

Kibaszott antiszoc lehetek, a parkban az anyukák kettesével-hármasával tologatják a babakocsikat, én meg egyedül és eszem ágában sincs sehova becsatlakozni. Van egy csaj, akinek örülök, ha összefutunk, jófej, értelmes, raccsol, de kedves, vele nem csak udvariasságból trécselek, tényleg érdekel mi van vele meg a kisfiával. Mondjuk ez sem több felszínes hellokázásnál, mert nem is tudom a lány nevét. Na mindegy. Szarok mindenkire, utálom ezt a környéket, mindenféle felsőbbrendűségi tudat nélkül mondom: vakarózom mint a rühes kutya az itteni suttyó, proli, panelos emberfajtától. Hosszasan sorolhatnám mi bajom velük, de nem teszem - vagy nem most - , nem vagyok idevaló és kész.

Nemrég közel 7 év után majdnem kiosztottam a blog első citrom-díját az egyik kedves olvasómnak, aztán meggondoltam magam, mert rájöttem, az, hogy valaki csak elkezd velem levelezni, aztán hirtelen félbehagyva az egészet meggondolja magát, elköszönés nélkül lelép nem is biztos, hogy őt minősíti, lehet, hogy engem, ennyire vagyok érdekes bazmeg. Az úgynevezett 'blog mögötti igazi én', vagy ki a faszom, mondjuk nem tudom mit várt a nagyérdemű, miután az életem az olvasó előtt nyitott könyv. Ettől persze még eléggé coitus interruptus érzésem van, azt is mondhatom, szarul esik, úgyhogy ezúton jelzem mindenkinek, aki régtől fogva olvas és azt gondolja, hogy szeretne a felszín alá nézni, hogy ne akarjon, mert nincs ott semmi érdekes látnivaló. EZ vagyok itt én, nem több, már a felszín alatt vagyunk elég mélyen.

Összerúgtam a port a pasim anyjával, ami eléggé lelombozó, de miután a történelemkönyvek szerint az anyósokkal nem könnyű kijönni, így valahol érthető, hogy eljutottunk idáig. Majd biztos rendeződik idővel.

Az elmúlt napokban nagyon szar kedvem volt, erről inkább kérdezzétek a gyermeket és az apját, akik szerintem néha nagyon sajnálják, hogy pont engem dobott nekik a gép. Morci szerint nagyon be vagyok zárkózva a gyerekezés miatt és hiányoznak a társas interakciók, munka, emberek, meg úgy általában a mozgás ide-oda és ez mind igaz. Vigasztalhatna a tudat, hogy idővel a kisgyerekes anyukák jó része hozzám hasonlóan becsavarodik, de nem vigasztal, mert az hiszem nálam ennél többről van szó, de szerintem nem akarom megfejteni, hogy miről. Nagyon félek szembenézni azzal, aki legbelül én vagyok, nagyon, nagyon ritkán merek csak. Meghasonlás, szerepzavarok, ideálokhoz való ragaszkodás, elvágyódás. Ábrándos kurvaélet, az.

Olyan sok minden és olyan sok mindenki hiányzik ahhoz, hogy azt mondjam: oké, most, most jó, álljunk meg egy pillanatra. Minden nap fáradhatatlanul dolgoznia kell a szívnek meg az agynak azon, hogy beletörődjék, nem létezik olyan, hogy (a magunk mércéje szerint) tökéletes. Engem ez időnként totálisan kikészít, például most ki vagyok készülve, úgyhogy valaki jöjjön és mentsen meg magamtól!

Vissza akarok menni, mert itt nincs ihletem. Egyébként meg ha egy főoldalas bejegyzésemre ketten írnak, az olyan karcsú bazmeg, hogy elgondolkodom, érdemes-e itt melóznom ezzel. Mondjuk pár év múlva átdobom a gyereknek a linket, hogy nesze kisfiam anyád memoárjai, de nem biztos, hogy ez jót tenne az értelmi és érzelmi fejlődésének.

A karcsúról jut eszembe, hogy tök klasszul fogyok, 20 éve nem voltam ilyen jó bőrben, mondjuk érdekes arányokat kezd felvenni a testem, valahogy így:

itt a nyakam:         | |

itt a mellem:                    (                         )

itt a derekam: |           |

itt a csípőm:               (

Tegnap visszatértünk Bp-re, bementem a Sparba vásárolni, erre kiderül, hogy egy reklámszatyor 165 Ft-ba kerül. Kétszer is megkérdeztem a pénztárost, hogy mi van? Történt valami az alatt a 10 nap alatt, míg távol voltam itt fenn, vagy mi, úgy emlékszem múlt héten még 25 Ft volt, vagy időutaztam, csak nem tudok róla. Na mindegy. Vissza akarok menni, mert itt fenn nem tudom úgy felidézni a gyerekkori emlékeket, ahogy otthon, márpedig így vénségemre legszívesebben a Falusi Kisliba Zora Memoárjaival múlatom az időmet itt

Mióta tesóm elmesélte, hogy az egyik haverja 1. nemrég aranyér-kezelésen esett át, 2. rendszerint vidáman henceg azzal, hogy kedvence a prosztatamasszázs, lehetőleg saját kezűleg és hogy 3. most rendelt az internetről gésa-golyókat, hogy így kényeztesse magát unalmas perceiben, azóta nem tudok valahogy úgy ránézni a srácra, mint azelőtt. Átugrik, beköszön, mosolyog, hello, nekem meg rögtön olyan képek ugranak be róla, amiket egyáltalán nem akarok látni a fejemben. Fogalmam sincs egytől tizes skálán hanyas prűd vagyok, valószínűleg legalább 8, mindenesetre jobb volt nekem, míg nem tudtam róla ezeket.

Átlagos emberek itt a Faluban bazmeg, ideje visszamenni Budapestre :(

Péntek óta itthon vagyok a gyerekkel a Faluban a szüleimnél. Érdekes, mennyi emlék tud megrohanni, itthon, a házban, ahol felnőttem.

Például a szoba ablakából, amit ilyenkor kisajátítunk a kisM és én, épp a kapura látok ki. Sajnos vagy nem, de 10-ből 5 kinézés során eszembe jut az első csókolózás, ami valamikor 12 éves koromban történt a szomszéd Sz. Jocival a kapunkban. Asszem szilveszteri buliból jöttünk haza a szomszéd sarokról, ahol az egyik srácék laktak, nem valami nagy a Falu, mi? Tudtam, hogy itt most történni fog valami, Sz. Joci vagy 3 évvel idősebb nálam, bíztam a tapasztalatában. Hát, nem kellett volna. Kábé az orrlukaimtól a füleim érintésével az állcsúcsomig olyan kibaszott nyálas lettem, hogy csoda, hogy nem fagyott az arcomra a szilveszteri mosoly. De emlékeim szerint akkor elkönyveltem, hogy ez ilyen, utólag viszont nemigen tudom neki megbocsátani ezt a béna smárolást. Reményeim szerint nem ott és akkor sajátítottam el a helyesnek vélt technikát, mert akkor az összes férfi, akihez közöm volt valaha, nem lehet túl jó véleménnyel rólam :/

Sz. Jocinak azóta már rég van egy atomronda élettársa, két atomparaszt (nagyszüleik öröksége) kislánya és egy atomnagyra nőtt melírozott feje, ami mint fodrászati beavatkozás szerintem teljességgel tolerálhatatlan egy férfi esetében.

Szóval a szülői ház emlékeztet az első testi élményeimre, ennél megrázóbb már csak az volt, amikor V. Imi egyszer rámfeküdt 1-2 évvel ezelőtt az élmény előtt és hónapokig paráztam amiatt, hogy tutira terhes lettem, mivel hogy akkor már nagylány voltam :(

Nem nagyon tudtam megnyugodni akkor sem, ha arra gondoltam, hogy a rámfekvés ruhában történt és senki nem vette elő semmijét.

Szerencsére pár hét izgulás után kiderült, hogy nem lettem terhes, V.Imiről pedig nem tudok régóta semmit.

Úgy 1-2 hónap kellett a teljes megnyugváshoz, már épp fellélegezhettem volna, amikor újabb trauma ért: elolvastam Magic Johnson életrajzi könyvét és rögtön tudtam, hogy AIDS-es vagyok:(

Hogy mégis miből?? Ültem egyszer a közeli kisgát oldalában, a világ dolgairól gondolkodtam (mi egyéb dolga van egy 12-13 évesnek) és észrevettem egy kis sebet az egyik bokám belső oldalán. Azt a rettegést nem kívánom senkinek. Eszembe jutott a könyv és rögtön azonosítottam, hogy Kaposi-szarkómám van:((( Asszem hetekig ott volt az a heg és én úgy temettem el magam 12 évesen gondolatban, hogy nem hogy AIDS-es nem lehettem, de még pöcsöt sem láttam akkoriban közelről.

Néhány hetet végigidegeskedtem, majd mikor elhalványodott a heg, megnyugodtam, hogy talán mégsem fogok meghalni. Magic intelmeit követve nagyon ügyeltem arra, hogy ne essen bajom és a szex biztonságos formáját választottam: egy amerikai kosarasba lettem szerelmes a Dream Teamből a '92-es olimpia idején. Ez a kapcsolat ugyan elég sok sírdogálós párnacsücsök-szorongatással járt, távkapcsolat lévén, de legalább sem terhes, sem AIDS-es nem lettem közben.

Holnap majd azt a másik szilvesztert mesélem el, amikor a Falu jeges főutcáján az ócska cherry brandyktől bekúrt kis zora négykézláb csúszott el a már említett kapuig, nagyon izgalmas kiskamaszkorom volt ám nekem itt vidéken.

Ma ötvenedszer is a tévé előtt ragadtam, mert valahol adták A hálózat csapdájábant,

Eszembe jutott egy éjszaka az egykori Kultiplexben, fogalmam sincs hányat írtunk, kivel mentem, csak az biztos, hogy Korai Öröm koncertre mentünk. Dugig volt a terem, én meg a koncert kezdetéig megittam pár pohár VBK-t, ez azt jelenti korai húszas lehettem, akkor ittam nagy tételben utoljára ilyen szart. Mire elkezdődött a koncert, forgott velem a terem, a zsúfolt izzadtságszagtól hányingerem volt (de gondolom bejátszott kicsit a tablettás is), mohón szívtam be a körülöttem terjengő fűszagot, kígyózott minden tagom a tánc közben, színes fények cikáztak és a zenekar egy nagy masszává olvadt össze a szemem előtt a színpadon. Ott voltam és mégsem voltam ott, nem tudom hol voltam, valami tök más dimenzióban, óriási élmény volt. Néha szeretnénk nem venni tudomást a valóságról, de ez a legritkább esetben sikerül. Nekem ott, akkor, ment, sosem felejtem el, életem legeslegjobb koncertje volt,

jutott ez most eszembe arról, ami a fülemben szól: "Most olyan könnyű minden, szinte csak a semmi tart", ami persze nem Korai, de legalább annyira hallucinogén, mint az a zene volt akkor, 9 tök egyszerű szó, de nagyon mesterien egymás után rendezve!

Ilyeneket csak akkor tudok érezni, átélni, megélni, ha kicsit magamban lehetek, magammal lehetek. Kell, jó. Megteremteni nem könnyű, kizárni mindent és mindenkit úgy, hogy fizikailag szinte sosem adatik meg a teljes magány (pedig kell, jó) .... de néha még így is sikerül. Evriszing iz pörfikt. Ommmm.

Félelmetes érzések dolgoznak bennem legbelül, félelmetesen izgalmasak, hátborzongatóak, erőszakosak. Kitörni vágynak. Ha magam lehetek kicsit, én belül, mindenki más, meg a világ kívül, olyan elementáris dolgok robognak bennem keresztül, mint valami kurva gyorsvonat, még be se mondja a hangosbemondó, hogy jön, de közben már el is baszott, kész vagyok, fekszem, hulla vagyok, az eget lesem és vihogok magamban, mert hirtelen minden olyan kurvajó. Evriszing iz bjutiful.

Olyan érzések, amikkel még magamnak is nehéz olykor elszámolni. Tervek, vágyak, emlékek, látomások, dolgok ami voltak, vannak, lehetnének, lehetnek. Néha olyan, mintha én magam egyszerre ketten lennék, én, meg én, az egyik a hétköznapi én, a másik aki egy másik dimenzióban él, megfogjuk egymás kezét és táncolunk, körbe, körbe, körbe, körbe, körbe, körbe.

Néha úgy érzem, semmit nem tudok saját magamról, de ha én nem, akkor vajon ki tudja, mi van itt benn?

A tökéletes mint olyan nemigen létezik, de szerencsés vagyok, mert megesik olykor, hogy az én párhuzamosaim valahol a végtelenben egyszer csak találkoznak.

The world is mine.

Ennyi hosszú év után, most elérkezettnek látom az időt arra, hogy megmutassam magam azoknak is, akik eddig kitartóan olvastak, de még sose láttak. A gyerekről is sokszor kértek már páran fotót, úgyhogy akkor coming out!

Hehe.

Ez igazából csak magamnak kell (bocs, hogy hazudtam), hogy legyen egy ILYEN VOLT kép is a fogyókúra előtt, mert mostantól átállok az egészséges oldalra, melynek eredménye remélhetőleg az lesz, hogy pár hónap elteltével már valamivel kisebb leszek és örökre kisebb maradok. Minden évben ez van bazmeg, úgyse sikerül.

Rájöttem, hogy szerencsésebb vagyok, mint ahogy gondolnám, csak teljesen megfeledkeztem róla: valamikor a kilencvenes évek közepén Ákos Szolnokon dedikált és koncertezett és a dediká