zora

Hiába na, a legjobb fogyókúra, nem gondoltam volna, a szoptatás. Terhesség során felszedett kilók száma: 10. Szülés óta leadott kilók száma: 16. Mit tettem ezért: semmit.

Minden visszaeső, újrakezdő, jojózó, látens, mániákus, kilencvennapossal erőlködő fogyózónak javaslom, hogy szüljön egy gyereket, aki aztán kétóránként ordít, hogy éhes, mellette akármennyit nassolhatok, szoptatok éjjel-nappal mint egy hülye és csak fogyok. Tetszik ez, tetszik.

A gyerek, velem ellentétben egyre drabálisabb, még nincs két hónapos és majdnem 6 és fél kiló, felemelni is egyre nehezebb, olyan nehéz, mint egy kisebb zsák szar só. Imádnivaló kölyök, szerencsére az én vonásaim mellett végre megjelennek rajta az apjáé is, ha kis szerencséje van akkor még az orra is helyreáll a végére és nem marad ilyen konnektor-típusú, mint ami nekem van. Már tud aranyosan visszamosolyogni, gyakorolja a hangját és minden végtagja úgy jár, mint a motolla, amikor énekelünk és táncolunk neki a Morcival. A gyermek kedveli a Petőfi Rádió zenei kínálatát, így szerencsére ezen egyelőre nem veszekedünk. Többféle sírással tudja kápráztatni a szüleit, ami azért jó, mert nagyjából be is tudjuk azonosítani, mi a baja éppen. Sosem fájt még a hasa, a sok zabálás ellenére sem, viszont néha meglep egy nyakonhányással és változatos mintákat tud rátenni a pólónkra, már most roppant kreatív! Utál egyedül lenni, a kiságyon lógó bizbaszok nagyon érdekesek, lehet velük dumálni, de csak ha ott van anya. A szobából nem lehet észrevétlenül kilógni, a kisbaba azonnal leleplezi a turpisságot és hangos oákolással jelzi, hogy lehet visszamenni. Nem szeret nagyon sokat aludni, ezt bizonnyal tőlem örökölte. Sokat pukizik (ezt bizonnyal az egyik nagyapjától) és a felmenőit megszégyenítő galambokat ereget. Bájos teremtmény és minden nap változik, hol kicsit ilyenebb lesz, hol kicsit olyanabb, egyik nap nő egyet hosszába, másik nap újabb hurka nő rajta, máskor újabb hangot, mozdulatokat, arckifejezést épít a meglévő repertoárokba. Ma reggelre például majdnem teljesen keresztbe fordult a kiságyban.

Annyira szeretjük és rajongunk érte, hogy ha épp nem látjuk, mert a szobájában alszik, az apja meg én a számítógépen nézegetjük hosszasan a fotóit és alig várjuk, hogy felébredjen.

Egy anyuka, ha a gyerek ébren van kurvára elfoglalt, bezzeg, ha a gyerek alszik minden szarra ráér, yes?

Mint Christian Bale elkötelezett rajongója (NYAAAMM!), a hasonló ízléssel megáldott nőtársak kedvéért - de legfőképp a magam örömére - tervezem egy ideje útnak indítani a Heti Christian Bale című sorozatomat. Ennek lehet mondjuk az apropója a most kapott Oscar-díj. Mivel A harcost még nem volt alkalmam megtekinteni (ahogy a gyerek születése óta valójában egyetlen filmet sem), így az itt nyújtott teljesítményéről nem tudok nyilatkozni, arról viszont megvan a véleményem, hogy nézett ki az Oscar-gálán: SZARUL. Ha valakinek vannak ilyen irányú kapcsolatai - állítólag a iwiwen két lépésből mindenki ismer mindenkit vagy hogy is van -, üzenem Krisztiánnak, hogy ez a vörös szakáll borzalmas és sürgősen borotválkozzon meg, különben lecserélem valami randa, ismeretlen, zs-kategóriás színészre.

Most pedig megpróbálom közelebb hozni a sztárt magunkhoz, a maga természetességében nem csak képben, de hangban is.

Oké, bevallom nézzük azt a szart. Pedig nem akartuk, de valahol a valahanyadik héten odakapcsoltunk, mert nem volt más műsor sehol, nézzük meg milyen, úgyis uncsi fos, csak pillantsunk bele, másnaptól meg előbb magunk előtt is letagadva kapcsoltunk át, hogy csak 5 percre, azóta bezzeg bazzeg ki nem hagynánk esténként 7-8 között, plusz a hétvégi kiadások.

Szóval csak annyit szerettem volna, így nem sokkal a félidő után, hogy bármennyire antipatikusnak találtam eleinte, szerintem nyerje meg az Alekosz, mert kétségtelenül a legeredetibb, legszórakoztatóbb forma a villában, a bent maradtak közül szerintem párja nincsen a csávónak, eddig se volt. Kicsit amolyan Szíj Melinda-utánérzés, ahogy menetel előre, csak neki tényleg nincs érdemben ellenfele a maga műsorában, javítson ki valaki, ha tévedek.

De nyilván ehhez a poszthoz nem érkezik hozzászólás sajnos, hiszen senki nem nézi (ld még Dallas- és Friderikusz-effektus), csak olyan 2374623462386423 ember hazánkban, de ők meg engem nem olvasnak, kár :)

a facebookon spamelésre biztat egy mostanában induló újság, a játékuk szerint lepjem meg legalább 20 ismerősömet azzal a hírrel üzenet formában, hogy újságelőfizetést lehet nyerni és akkor lehet, hogy majd pont én nyerem azt

hát bazmeg

előbb felbasztam magam, aztán rájöttem, azért, mert gagyi. nekem ilyenektől nem kell semmi, ez nem nem online marketing, ez fos

Kicsit csalódott vagyok, amikor az általam közelebbről nem ismert, távolról profinak gondolt - és nyilvánvalóan az is - Melanomamobil weboldalán az árlistánál ilyeneket látok:

Első szűrés (lelet 4 héten belül) 18.000 Ft --- az most mindegy is, hogy ez minden szempontból pofátlanul drága és vetekszik egy nívósabb fogklinika metszőfogtömés árával, mással nem, az általam ismert privát rendelések (nőgyógy, bőrgyógy, reumaklinika, terhességi bármi), de hogy leletet 4 héten belül ígérnek az gáz. Ennyi pénzért beleférhetne, hogy pár napon belül megtudja a páciens, mi van, nem? De lehet, hogy én vagyok túl szigorú, mert tudom, hogy egy rosszindulatú anyajegy 4 hét alatt is sokat tud változni és nem biztos, hogy tudja a páciens, hogy ahogy telik-múlik az idő, úgy romlanak a túlélési és gyógyulási esélyei...

Elsőbbségi szűrés (lelet 1 héten belül) 25.000 Ft --- vizsgálat izgulósoknak, ha mégis úgy gondolja valaki, hogy van félnivalója. Az izgalom és a gyorsabb megnyugtatás plusz nyolcezret ér. Ez lenne szerintem egyébként a normális idő, mialatt megkapod a leletet, nem is értem mi tart hetekig? (Esetleg szövettani vizsgálat, de azt talán itt is csak műtétek apropóján végeznek, ami amúgy 27000 Ft, igen, szerintem is pofátlanul sok, az egyetlen ami vigasztaljon, hogy talán életmentő)

Melanomamobil intervallum szűrés (meglévő pácienseinknek, maximum 3 db anyajegy) 12.000 Ft -- vagy ez, ami kutyafaszát sem ér, de legalább drága, kivéve, ha valakinek 3 vagy annál kevesebb anyajegye van... Megnéznek 4000 Ft/darab áron egy-egy anyajegyet, aztán a többiről nem vesznek tudomást? Na és ha épp a többi közt van változás? Nyilván akkor a 18.000 Ft-os kontroll vagy normál vizsgálati díjat lehet fizetni a kijáratnál.

Szűrés felvételeinek postai utánküldése CD-n (Felhívjuk pácienseink figyelmét, hogy a felvételeket más rendszerben, szűréseken felhasználni nem tudják!) 5.000 Ft - ez a jéghegy csúcsa, mennyibe kerül ma egy CD lemez? Tíz forint? Legyen 100. Hivatalos postai díjszabás szerint elküldeni 200 Ft, mert ez simán elmegy levélként, de legyen csomag, akkor is 1050 Ft. Miért kell ezért egy ötezrest kiszámlázni?

Nem tudom na, én mindig is támogattam mindent és mindenkit, ami és aki a melanoma diagnosztizálását és gyógyítását tűzte a zászlajára, az itteni vezető doki blogját is sokáig olvastam, de totális csalódás látni, milyen durva árakkal dolgozik a legjobban marketingelt, digitális technikával is dolgozó rendelő. De hogy nem az átlag magyar pénztárcájához szabják az áraikat, az biztos. Vajon hányan nem mennek el vizsgálatra, csak mert ilyen horror áraik vannak? Én például nem mennék el, de csak mert tudom, hogy SZTK-ban, szupertechnika nélkül is ugyanazt meg lehet találni, amit a számítógépes vizsgálattal. Sőt, nulla forintért megműtenek, utógondoznak és ha az orvosod olyan, pár év után még arról is megfeledkezel, hogy valaha volt egy melanomád. Ne legyen.

Aztán persze van, aki épp abban bízik meg, ami szuper profi és az se baj, ha drága, engem csak az zavar, hogy az országban nagyon sok lehet az érintett, akinek meg kellene nézetnie az anyajegyeit, de nem tud vagy akar kifizetni 18000 Ft-ot egy vizsgálatra. Szerintem fele ekkora összegért sokkal több életet tudnának megmenteni, ha már ez az ars poeticájuk...

A gyerek úgy döntött, elkezdi egyik napról a másikra kinőni a komplett ruhatárát. Én, az anyja, aki gondosan gyűjtögettem, rendbe tettem, kivasaltam, sorba raktam a sok cuccot, kezdek pánikba esni, hogy ez a kis szaros most akkor hogy képzeli. Hat hetes és hat hét alatt közel két kilót hízott, nagyjából háromszor annyit, mint amit a szakirodalom átlagosnak nevez. Ennek megfelelően úgy néz ki, mint egy 3 hónapos. Haláli aranyos máskülönben, alig várom, hogy mutogassam, az egyetlen probléma, hogy ha így haladunk, egy szál pelenkában fogadhatja majd az első látogatóit, mert mire ideérnek, nem lesz ruha, amibe bele tudom préselni a kis szarost.

Amit az ember a gyereke iránt érez, az olyan mint a legőrjítőbb szerelem, az egymilliomodik hatványon. Ha csak tíz percre megyek el itthonról is futva sietek haza, mert ha kicsit nem vagyunk együtt, nincs a közelemben, máris elviselhetetlenül hiányzik.

az elmúlt fél évben több barátomról derült ki*, hogy van neki tumblere, meg új blogja, még a végén valakiről kiderül, hogy twittel (vagy hogy mondják mit csinál, azt nem is értem, minek van) és kicsit elnehezül a szívem, mikor ezeket megtudom*, biztos mert ezek a barátságok éppen - kinek meglévő, kinek már nem létező - blogjainkon keresztül köttettek annak idején

* a hangsúly azon van, hogy (szinte) véletlenül

nem szemrehányás, tényleg, inkább csak valami keserédes valamit okoz bennem, arra emlékeztet, hogy múlik az idő és változnak a dolgok

hiányoznak, hiányoztok nagyon

Olyan odaadóan, olyan szerelmes pillantással, ahogyan egy éhes csecsemő bekapja az anyja mellbimbaját, olyannal senki emberfia (-lánya) nem kap be ezen a világon semmit, ebben szinte biztos vagyok.

vagy lehet még azt, hogy

Ahogyan egy csecsemő szopik, nem szopik úgy senki! :>

Relatíve kevés fasziért rajongok, a fiamon meg a Morcon kívül, aki meg érdekelne rajtuk kívül, nem Kelenföld környékén lakik, így az enyémeknek nem adok sok okot a féltékenykedésre.

A gyermek szűk egy hónap alatt bő egy kilót hízott, tegnap már 5100 tonnát grammot mutatott a mérleg. A sok tejet (sikeres volt az a fakasztó buli!), amit benyel, jól láthatóan egy helyre raktározza és építi be, tokaszalonnát csinál belőle és hurkát növeszt a nyaka köré, nyilván mert tél van és védekezik, hogy ne fázzon. Míg kicsi és esendő a gyermek, a kretén szülők bármit megtehetnek vele és meg is tesznek, nem csak azon röhögünk, ha összefossa maga alatt a pelenkázót, de testi adottságai is könnyen lesznek vicc tárgyává. Így történt, hogy tegnap az apja meg én, miután gyönyörködve megállapítottuk, hogy a gyerek tokára gyúr, szinte ugyanabban a pillanatban csúszott ki a szánkból gügyögve felé, hogy 'háááájfej', benne szívünk minden szeretetével. Tök mindegy mit csinál, mekkorát szellent az orrunk alá pelenkázáskor, hogy ordít, ha nem tetszik neki valami, vagy hogy hova növeszti a hurkáit, rajongva imádjuk. Holnap lesz 4 hetes.

A sírás kerülget amikor azt látom, az iwiwre belépve, hogy az üzenőfal olyan szarságokkal van tele, mint hogy XY felvette a zenedobozába az X-Faktoros Janicsák Veca, meg a Király L Norbert meg a tököm tudja milyen jelentéktelen figurák ilyen és ilyen számát. Van, ahol komplett családok minden tagja ráér ilyen faszságokkal foglalkozni, én viszont nem érek rá kihámozni ezek közül az esetleg érdekes infokat másoktól, így hagyom a picsába. Szülőként a kisgyerekes fotók tömegét már megbocsátom, de ettől függetlenül azt gondolom, hogy a világ az iwiw tényleg megérett a pusztulásra.

Megjegyzem, a facebook is egyre inkább ilyen a sok beszúrt videóval, linkkel, megosztásokkal, javítsatok ki, ha tévedek. S persze minél több ismerős, annál több faszság, úgyhogy kigyomlálom a 80%-ot, a maradék 20% meg kedvére randalírozhat.

phnb: mennyi idő kell még amíg lehet menni hozzátok?

phnb: és ilyen légmentes szkafanderben lehetne korábban is?

ilyenben:

nem rossz, ezzel még az is bejöhet, aki taknyos:)

Hello, elújságolnám milyen balfasz vagyok, két hét után összeomlottam. Ez mondjuk kicsit korai a megzakkanáshoz, de mit tagadjam, bőgtem tegnapelőtt, mint a szamár. Mert az egy dolog, hogy itt ez a kis aranyos baba, napjaim kibaszottul egyformák és néhány röpke boltba ugrást leszámítva egyelőre szigorúan a négy fal közt zajlanak, kettesben a gyermekkel. A hangsúly az egyformák-on van (kicsit a kibaszottul-on is). Az egyformaságot megtöri az, amikor este a Morci hazatér a munkából, olyankor végre van kivel értelmesen beszélni és nem csak gügyögni, ahogy tudunk vacsizunk, napi ügyek megbeszélése, gyereknek abajgatása, közös fürdetés és a fektetés után még mindig van egy kis idő egymásra, a mostanra koraira tett lefekvés előtt. Aztán tegnapelőtt közbejött egy céges vacsi, ami öröm a Morci szakmai előmenetele szempontjából, de a nap várva-várt pontjának semmissé tétele az én szempontomból. Tudtam, hogy az a nap még a szokásosnál is egyformább lesz, s hogy nem hogy egyedül kell fürdetnem (ketten is elég bénák vagyunk még), de mire hazaér, én már alszom. Nem is látom, esetleg másnap reggel mielőtt dolgozni megy.

Na ekkor emeltem le az első CD-t a sorból szoptatáshoz, az A-HA zenekar egyik nem annyira régi, csak 10 éves lemezét, amit lássunk be, rajtam kívül szerintem ember nem hallgatott soha a világon és ez így is van rendjén. Én is egy szarabb periódusomban kaptam rá, tökéletes a depresszióhoz. S miközben Morten Harket keserves hangon nyervogott, én zokogva szoptattam a gyermeket, folyt rá a könnyem, közben azt hajtogattam neki, hogy szeretem és végtelenül sajnáltam magam, amiért az apját aznap nem látom. Aztán az az este úgy lett, ahogy számítottam rá, annyi szépítéssel, hogy a Morci képes volt hajnal 3-kor átjönni a gyerekszobába, hogy aztán mégis szerét ejtsük az esti dumcsizós szeánsznak, ha ugyan hülye időpontban is.

Most pedig kurvára várom egyrészt, hogy leteljen a gyerekágyas időszak, amíg megerősödik ez a kis szopógép és jöhessenek a barátok, másrészt hogy tavasz legyen és mi is útra kelhessünk a Kismorcival és felkeressük a kis barátait - meg az enyémeket, nagyobbakat is - városszerte.

Szerettem volna nem érezni azt, amit akkor éreztem, hogy a gyerek okozta minden öröm ellenére milyen magányos voltam aznap. (a hangsúly a kibaszottul-on van)

Remélem a baby bluest ezzel ki is pipáltam és nem csavarodok be ennél jobban.

Fel kell jegyeznem, különben elfelejtem örökre, milyen klasszul sikerült ledobnom a fölös kilókat szülés után. Mire a terhesség végére értem 10 kilót híztam, szerintem jól megúsztam. Szültem egyet hopp és lement rólam has, víz, most kisebb az étvágy és nem csak lement az a plusz 10 kiló, de még 5-tel kevesebb vagyok, mint a terhesség elején. Most nem azért, de rég néztem ki önmagamhoz képest ilyen jól, persze ilyenkor nem tudom mutogatni magam a kutyának se, mire meg jöhetnek majd az első látogatók, gondolom ez már rég nem lesz aktuális, bassza meg.

Decemberre vártuk, január lett belőle, már egy hetes, hogy rohan az idő! Olyan sok mindenről esett itt szó a várandósság alatt, gyakorló anyák valamiről mégis sunnyogva hallgattatok, hogy bizony a szülés _ki ba szot tul_ fáj. Persze, úgyse hittem volna el, meg amúgy is olyan stramm csaj vagyok, aha. 12 órán át tartott és azt hittem sose lesz vége, vagy nem úgy, ahogy az a nagykönyvben meg van írva és hát az idő előrehaladtával egyre nőtt az esélye, hogy a hosszas kínlódás vége császár lesz, rendes tolófájások híján. Hullafáradtan aztán sikerült utolsó erőmmel ott préselni ki a gyereket, ahol az apja annak idején elindította ezt az egészet és megszületett az utód, sima bőrrel, jó illattal, barátságos tekintettel. A csecsemőszobában kilógott a sorból, olyan nagy gyerek (4200gr/62cm), ott sírtam el először magam, nem azért mert nagy, hanem mert tudatosult bennem, amikor álltam ott, a szülés után pár órával felette, hogy anya lettem és Ő, ott, az én gyerekem, örökre hozzám tartozik. És fájhat ki ba szot tul a szülés, mindent feledtet a végeredmény, aki egy hetes korában annyit szopik, mint egy kisdisznó és a háta közepéig tudja összefosni magát - megdicsérjük, ügyes! Vicces pofákat tud vágni és van neki saját illata, a mi gyerekünk. Az ember ilyenkor a párjába is újra és még jobban szerelmes lesz, biztos így van ez hormonálisan kitalálva, hazajössz a kórházból és kiteljesedik minden. Megállíthatatlanul ömlik a tejem, ez is biztos a boldogságtól van. Sírok, sokszor, örömömben, akinek már van gyereke, tudja miről beszélek, akinek nincs, annak csak ajánlani tudom: ez az egész kibaszottul jó!

Elcsigázott vagyok, biztos, mert valahogy nem így képzeltem. Volt bennem valami forgatókönyv arról, hogy jutok el a kórházig: magzatvíz elfolyik, egyre erősödő görcsök, taxi, sprint. Kicsit kapkodva, idegesen, de tudva, hogy talán órák kérdése és megszületik. Ehelyett a vasárnap reggeli NST után, ahol továbbra is minden jel arra utalt, hogy a gyerek él, mint hal a vízben, megkaptam az osztályos orvostól a behívót, kórházi felvételre jelentkezzek hétfőn délelőtt. Erre hazajöttünk, kimostam minden szennyest, főztem mára, aztán főztem Morcinak két napra előre, szép komótosan pakolásztam a bőröndömben, jegyzeteket csináltam, mit kell még reggel elrakni, kinek írjak emilt, vasaltam, fürdőszobát sikáltam, posztot írok: mindenre van idő. Semmi rohanás. Holnap a tesóm visz majd be, aztán fogalmam sincs mikor és mi fog történni. Megindítják majd, vagy nem lesz rá szükség? Ha igen, mikor? Hány nap haladékot kap még benn a kisfiú és én hány napot töltök benn további várakozással, ordító csecsemők és boldog friss anyukák közt?

Brooke Shieldsnek szerda este fél órájába került a Kék lagúnában, míg felfedezte saját és a bongyor hajú szöszigyerek testét, a teherbeeséssel és szüléssel együtt se volt több az egész egy 3/4 óránál és még meg is bőgettek a végén az álombogyós elalvásukkal basszák meg.

Szerda-csütörtökön szülés előtti depresszióban szenvedtem, amiért nem történik semmi és ezen az sem javított, hogy a számítások szerint semmivel nem vagyok elkésve.

Az ujjaim zsibbadnak, mint a picsa, lazán elharapom őket, ha egy kicsit nagyobb falatot akarok bekapni, lezabálom minden ruhámat, mert méterek választanak el az asztaltól a hasam miatt, nem jön rám a csizmák a dagadt lábam miatt, folytassam?

Tegnap este úgy gondoltam olyat eszek, amitől beindul minden, durvulás lesz és kicsalogatom a gyereket, de a csípős koreai marhaleves, a gyömbéres-csilis szupercsípős csirke, a másik húsra locsolt csilis-korianderes szósz legfeljebb kicsit megnyomta a gyomorsavam, de se alhasi vérbőségem nem lett tőle, se a gyerek nem reklamált sokat, úgyhogy ma gondoltam felmegyek párszor a tizedikre, aztán le és vissza, hátha útközben kicsúszik.

Ma reggel megszakértettek és ha hétfőig nem születik meg, aznap be kell tolnom a kuffert, kapok egy ágyat, aztán gondolom, ha pár napig továbbra is semmi, akkor kirobbantják belőlem valahogy. Ha nem esne rohadtul nehezemre felvenni magamra a ruhákat, a csizmát, ha nem úgy mozognék, mint egy partra kikúrt Moby Dick, még akár szilveszteri buliba is elmennék, de miképp minden fizikai tényezőm a kimozdulás ellen szól, így marad itthon fekve a Sas Kabaré és a gyerekpezsgő, gondolok rátok, BUÉK mindenkinek!

Kezdek lemondani arról, hogy valaha megszülök. Az már szinte teljesen kizárt, hogy a gyerek fejéből kipattan az az ötlet, hogy még idén megmutatja magát nekünk. Én, aki holmi magzatvizes mizéria után a 19. héttől kezdve vártam a koraszülést, érthetően kicsit nehezen viselem, hogy így a kiírt időpont után - ami egyre biztosabb egyébként, hogy korábbira datálódott, mint az indokolt lett volna - se történik még lófasz se. Minden leletem azt igazolja, hogy a Kismorci olyan kurva jól érzi benn magát, hogy még a szilveszteri bulit is ott rendezi. Mostanra az eddigi bizonytalanság a terhességi koromat illetően tovább nőtt, nem gondoltam, hogy az, hogy annak idején nem 28 naposak voltak a ciklusaim ilyen kuriózummá tesznek majd, de még az egyébként nyilvánvalóan tapasztalt szülésznőm is teljesen tanácstalan, hogy most akkor mennyi az annyi. Ha vasárnapig nem történik semmi, összedugják a fejüket ott a szülészeten, de ilyenkor 3-4 nap már olyan rohadt hosszú és lassan telik, hogy erre még nem is gondolok. Időközben fordítunk majd egyet a naptárban és 2011 lesz, barátkozom a gondolattal, hogy ha mégis kijön, akkor nem decemberi, hanem januári lesz a kis puruttya, így mondjuk a szülinap vs karácsony probléma már messze nem aktuális, úgyhogy ezért nem ér majd nyafogni.

Mindenki tűkön ül, hogy mikor lesz ebből gyerek, én meg ma szimplán csak csalódott voltam, mikor úgy jöttem haza a kórházból, hogy fel se merült, hogy maradjak. Két napja még felbasztam magam azon, ahogy az ambuláns (releváns, értsd: NST, nőgyógyászat, UH) rendeléseken mindenki úgy bánik a kismamákkal is, mint valami kapcaronggyal, darab darab mindenki, semmit nem mondanak, akkor tudsz meg valamit, ha 1. erélyes vagy és mersz kérdezni, ennek jutalma csúnyán nézés és mit képzelsz-tekintet persze, 2. megpróbálsz a fülkéből öltözés közben elcsípni valamit, amit a doki mond az asszisztensnek rólad, két olyan mondat közé szúrva, amit a hazai eü dolgozók sanyarú sorsáról sorol. Hát bazd meg, nem kell hosszas expozé, de a gyerekemről van szó, fájna mondani valamit? Nem, itthon a terhes kiskönyvből én bogarászom ki amit tudok és szerencse, hogy van gugli ami segít abban, hogy mi a faszom az, hogy cervix=3000, az nem baj, ha minden rendben, de ezt miért nem lehet elmondani, ha bemegy az ember egy vizsgálatra? Mindegy, ezt már szinte el is felejtettem, ma már más érzések dominálnak.

Gondolom ma nem tett jót a lelkemnek az sem, hogy míg a szülésznővel dumcsiztam megláttam a gyerekágyas részen kisbabáját tolni a lányt, akivel két napja ott lenn háborogtunk azon, ahogy bánnak velünk, ő egy nappal előttem volt kiírva, azóta megszült, mázlista!

Időközben Pamelának meg Bobbynak lassan elintéződik az örökbefogadás, ma Mágenheim doki egy kempingsátorban segített világra egy gyereket, ha így haladok beelőz a január közepére kiírt kolléganő, meg a sógornőm is, szerintem még Montag is utolér, mindenkinek sikerül csak én vagyok ilyen béna, hogy még szülni se bírok.

Gyerek, Te meg fogadj szót bakker és gyere ki!

Tudom, hat év után már uncsi, de legalább van egy valami, ami állandó ezen a blogon.

Túl az utolsó ultrahangon és terhesgondozós találkozón a dokimmal, egyre több a bizonytalanság a szülés várható időpontját, meg a gyereket illetően, kezdve azzal, hogy továbbra se tudni, hanyadik héten vagyok, odáig, hogy a gyerek vagy közel 4 kiló már, ahogy az UH saccolja, vagy nem, mert az sem pontos, nem tudni semmit. Mikor a doki azt mondta, hogy zorácska akkor még van 10 nap a szülésig, visszakérdeztem, hogy az mégis hogy a faszba jön ki, de igaza van, kb akkorra lőttük be annak idején és én is így beszéltem meg a gyerekkel, csak valahogy az a 10 nap nehezen tudatosult, mert ebben az állapotban 10 nap az bizony kurvasok! Egyharmad hónap, közel két hét és a doki azt mondta, ha január 3-ig nem jön ki, elég csak akkor bevonulni a kórházba, bakker, január eddig szóba se került, pedig állítólag simán elüdülhet addig benn a gyerek. Még csak azt kéne, kivéve, ha január elsején elsőzik, vagy nincs már AB-babyzés?

A hasam óriási, de formás, a lábam dagadt és ordas mód formátlan, nem megy bele a lábbelikbe, ezért én se nagyon megyek sehová, amúgy is kínszenvedés minden mozdulat és már abba elfáradok, hogy kilépek a lakás ajtaján így elnézést, nem vagyok már nagyon alkalmas találkozásokra, bálnaként hempergek itthon és várom, hogy kicsit könnyebb legyen a lélegzés egyszer csak.

Amúgy egykori kismamák igazatok lett, az utolsó hónapban csak sikerül kicsit összeszednem magam ezzel a sok zabálással, az egykori stabilan +3 kiló mostanra +8, amiből ha levonjuk a gyereket meg a benttartózkodásával járó cuccokat is legalább egy ötös, amit a fejemnyi kakaóscsigáknak és legújabban már, hála a szezonnak, a rúdszámra zabált bejglinek köszönhetek.

Minden fizikai nehézsége ellenére és mellett nagyon élvezem ezt az időszakot, meg hogy nem lehet tudni mikor és hogy kezdődik majd az igazi buli, vajúdás, szülés, aztán meg hogy család leszünk. Nem mondom, hogy nincs igaza azoknak, akik azt mondják, nekem lesz idén a legklasszabb karácsonyi ajándékom, mert tényleg, akkor is, ha esetleg kicsit előbb vagy később hozza a jézuska.

A Morci meg olyan édespofa, biztos nem bánja, ha kibeszélem kicsit, úgyse olvasnak sokan, hogy esténként egyre többet beszél a hasamhoz, meg benne a gyerekhez, hogy már mennyire várjuk és milyen jó lesz, ha itt lesz velünk, nagyon cuki:)

Fura belegondolni, milyen sok minden történt velünk közel 5 év alatt és hogy minden történés közül a legeslegjobb még csak ezután jön!

Hát ezek mennek itt, a 38. vagy 39., vagy valahanyadik héten, szülés előtt valahány nappal.

Persze, nem hallottam, hogy megint elvérzett és meghalt egy kismama, a gyereke meg maradandó károsodást szenvedett szülés közben, de legalább az utcán szülős sztori egy kicsit pozitív volt.

Igazából mostanra elmúlt a fene nagy kimozdulós kedvem, a Móricznál bentebb nem nagyon merészkedek a városba, mert utálnám, ha valahol útközben jönne rám a szülés, a négyeshatoson folyna el a magzatvíz, meg ilyenek. Ma még teszek egy utolsó látogatást a belvárosba a fodrászhoz, meg elviszem a gyereket egy szolid kocsmázásra a kollégákkal, hogy végignézzem, hogy forraltboroznak, én meg nem. Utána már jobb lesz, ha csak a környéken mozgok a kórházi biztos közelségében. Kicsit félelmetes volt tegnap este ízlelgetni, ahogy kimondtam a Morcinak, hogy maximum 3 hét és megszületik a kisded. A Kismorcit próbáltam már többször is meggyőzni arról, hogy várja meg ügyesen a karácsonyt, mert akkor születni tutira menő és ahogy ismerem, eddig szófogadó gyerek volt, majd a családi karácsonyi vacsora után kezd utat törni magának a külvilágba, annál is inkább, mert arról nem szeretnék lemaradni.

Fejben próbáltam felkészülni arra, hogy hamarosan fenekestül felfordul az életünk, de állítólag erre nem lehet, így akkor ezt abba is hagytam.

Mostanra, bár továbbra is alapvetően kiváló az egészségügyi állapotom, a lábfejem olyan kurvanagy bucira dagadt, hogy lassan nincs az a cipő, amibe belefér, még én sem ismerek saját csülkeimre, plusz zabálok, mint egy disznó, mert folyton éhes vagyok, de gondolom ennyi nyomor belefér így a végére, nem?

Óriási lenne egyébként, ha nem jutna újabban minden hétre egy-két olyan hír a híradóba, amiben szülés közben elvéreznek, meghalnak kismamák vagy kisbabák, fordulnak elő érthetetlen műhibák a szülések körül, vezetnek le szülést figyelmetlen szülészek meg a tököm se tudja, vagy csak nekem tűnik úgy, hogy mostanában elszaporodtak az ilyen szörnyűségek? Ha nem tudnám, hogy velem nem történhet semmi rossz, komolyan fosnék bemenni szülni.