zora

Elcsigázott vagyok, biztos, mert valahogy nem így képzeltem. Volt bennem valami forgatókönyv arról, hogy jutok el a kórházig: magzatvíz elfolyik, egyre erősödő görcsök, taxi, sprint. Kicsit kapkodva, idegesen, de tudva, hogy talán órák kérdése és megszületik. Ehelyett a vasárnap reggeli NST után, ahol továbbra is minden jel arra utalt, hogy a gyerek él, mint hal a vízben, megkaptam az osztályos orvostól a behívót, kórházi felvételre jelentkezzek hétfőn délelőtt. Erre hazajöttünk, kimostam minden szennyest, főztem mára, aztán főztem Morcinak két napra előre, szép komótosan pakolásztam a bőröndömben, jegyzeteket csináltam, mit kell még reggel elrakni, kinek írjak emilt, vasaltam, fürdőszobát sikáltam, posztot írok: mindenre van idő. Semmi rohanás. Holnap a tesóm visz majd be, aztán fogalmam sincs mikor és mi fog történni. Megindítják majd, vagy nem lesz rá szükség? Ha igen, mikor? Hány nap haladékot kap még benn a kisfiú és én hány napot töltök benn további várakozással, ordító csecsemők és boldog friss anyukák közt?