zora

Hopp, időközben pedig váratlanul december lett, ami pedig azt is jelenti, hogy ebben a hónapban szülni fogok egy gyereket. Eddig még lehetett mondani, hogy majd, meg kicsikét odázni, hogy ekkor meg akkor, odébb van még az, de mostanra már nem nagyon lehet dumálni, ez itt a hasamban legkésőbb és ideális esetben 3-4 hét múlva ki akar majd jönni és ebből itt bizony egy gyerek lesz. Na most már nem tagadom, elkezdtem egy kicsit izgulni.

Mindenki mélyen kussol a Facebook-filmmel kapcsolatban, most akkor senki nem ment el megnézni, senkinek nincs véleménye, mindenki szerint szar és ezt nem jelzi sehol, vagy mi? Folyton azon a vackon lógunk, nekem ne mondja senki, hogy legalább az igazi heavy userek nem nézik meg a filmet!

Mi tegnap megnéztük a Morcival és nekünk tetszett - kicsit fájt mondjuk közben, hogy a gyerekem széttaposta az összes létező belső szervemet durván -, és mint általában semminek nem nézek utána előre (ez képzavar, nem?) így azt se tudtam, hogy megtörtént vagy nem történt, úgyhogy hazaérve rákerestem és láttam, hogy ez így maga a valóság és tényleg egy taknyos kölyöknek köszönhetjük, hogy az irodában van mivel elbasznia a jómunkásembernek az idejét amikor nincs kedve dolgozni.

Barátom, Tamas írt egyedül egy méltató félsort a filmről, amiben megemlíti, hogy a filmzene több, mint jó, ezzel pedig nagyon egyetértek, a lehető legjobb választás volt ehhez Trent Reznor.

Na akkor gyakorló anyák szóljatok, mi ez az utolsó hónapos kómázós baromság? Azt értem, hogy a gyerek most még növeszteni akarja a zsírját, ezért arra késztet, hogy folyton zabáljak - már azt is értem, mire gondoltatok azzal az utolsó havi súlygyarapodással.

De mire ez a kurva álmosság egész nap, meg miért hív a kanapé egész nap, hogy gyere zora, dögölj le kicsit, amire nem lehet nemet mondani, mert csak belefér egy kis főzős műsor, meg Bear Grylls és Dr House napközben, de hogy mindenbe bele is aludjak, basszam keresztbe a napom ilyen hülyeséggel, mint ALVÁS, legyen délelőtt 11 (??!?!?!), vagy délután 1 vagy 2 ezt nem tudom hova tenni. A felébredés fájdalmas nyűgösséggel jár és utána az egész nap agyon van csapva - a mai így 11:47-kor, felébredve ebből a délelőtti indokolatlan döglészetből - mikor rengeteg dolgom lenne, amihez frissesség és ép ész kellene, faszom.

Vagy tényleg ilyen energiákat kell, hogy felemésszen a gyereknövesztés a célegyenesben? Szülni akarok!

Olyan baromságok jutnak eszembe, pl hogy hogy megöregedtünk, volt ez a szám (na mibe, hogy más is sokat agyalt azon annak idején, hogy biztos buzi, biztos buzi!),  ez a klip 17 éves baszki, emlékszem, a faluban még javában csak tányéros tévé volt és naphosszat lógtunk az MTV-n, az egy régi, másik MTV volt és néha valamiért érdekelt a britpop is ezekkel a metroszexuális, nyávogós faszikkal. most megnéztem, hogy brett anderson sokat öregedett és már nem vonaglik úgy a videókon, javára szóljon, akkoriban a nevét se tudtam, tényleg rég volt. meg akkoriban az is nagy szám volt, hogy ha valaki buzi volt - az is csak a tévében fordulhatott elő -, ma meg már az a fura, ha valaki nem az.

szakdogát kéne írnom, nem ilyen baromságokkal tölteni az időt.

kérem, folytassa a sort

Dream azt mondta, ez az élet rendje, mikor azon filóztam, hogy fura, már nem házibulikat rendezünk, mint régebben, hanem vasárnapi ozsonnát, ahol van már kisgyerek, van terhes, meg tartós kapcsolatok.

Amit megígértem, be is tartom, remélem senki nem hitte, hogy viccelek akkor. Havi kiadás nem lett belőle, de kihagyhatatlan, ha már annyi melóm fekszik benne, íme a BKV-zós bunkótabló.

A főszabályt mindig betartottam, csak olyanokat spottoltam, akik láthatóan és egyértelműen észlelték terhességem tényét, meg látványos jelét, a gyereket tartalmazó hasat és ennek észlelése után választották azt, hogy ők üljenek, én álljak.

A minap újságoltam Hónyomi barátnőmnek, hogy már nincs gond a BKV-n, elértem azt a méretet, amikor a BKV utasai ijedten rebbennek szét, ha meglátják a hasamat, de az élet 24 órán belül rácáfolt a gyors hetesen, ahol se a bajszos pasit, se a fiatal anyukakorú csajt (A5) nem zavarta, hogy közibük lóg a terhem. Mögöttük direkt hangosan sajnálkozó nyugdíjas pár harcolt volna kéretlenül is azért, hogy nekem jobb legyen, hiába.

Biztos lesz, aki azt mondja, egy frusztrált picsa vagyok, hogy ennyire lovagolom a témát, leszarom, a bosszankodás mellett azért jól szórakoztam ezzel és ez legalább kompenzál valamelyest a sok szopásért, amiről megannyi kismama szintén beszámol(t) az ismeretségemben az elmúlt időkben.

A1: az egyik kedvenc, Kelenföld városközponttól volt képes a Blaháig alvást szimulálni, néha óvatosan kisandított a szeme sarkából a kis hamis, végül egyszerre szálltunk le és a megállóban gratuláltam neki

A3: őt azért utáltam, mert egy kibaszottul tökig tömött 47-es villamoson volt képes átmászni az embereken a 8 szatyrával azért, hogy leüljön és hogy aztán 2 megálló múlva ugyanezt visszafelé is megcsinálj és leszálljon, odafelé én voltam az utolsó, visszafelé az első, akin végig kellett mennie

B6: a napszemcsis fiú nem azért volt igazán paraszt, mert elfelejtett felállni, hanem mert amikor elengedtem valakit a hátam mögött, összeért a cipőnk, hangosan cammogni kezdett nemtetszését kifejezendő, az anyukáját innen is üdvözlöm

C5: a szürke dzsekis színészkirály a 173E busz végében, aki felszálláskor megnézett magának és mindaddig elgyötört arccal, nyögve (!) simogatta a jobb térdét, hogy jaj de fáj, amíg a vele szemben ülő nő le nem szállt, én meg le nem ültem, onnantól megszűntek a panaszai, innen kívánok jó egészséget bazmeg

C7: aki minden paraszt legparasztabbika, az unszimpatikus szemüveges banya, aki az Astorián a tök üres 49-es megállójában azért nyomott arrébb felszálláskor az ajtóból, hogy biztosan ő szálljon fel előbb és legyen helye, akkor is, ha 3-nál többen nem szálltunk fel a kocsiba, erre mit is mondhatnék?

Nincs tanulság.

A fenti szereplők nem kitaláltak, a valósággal való egyezés semmiképpen nem a véletlen műve, ezek valódi bunkók.

Még mindig, minden nap fura szembesítenem magam azzal a ténnyel, hogy már nem dolgozom, ennek már több, mint két hete. A workaholic énem nagyon pánikolt az utolsó hetekben a dolgozóban, hogy jaj, mi lesz velem munka nélkül, jaj, mi lesz a kollégák nélkül, jaj, nem leszek már olyan kis szorgalmas méhecskéje a társadalomnak jaj. Aztán mivel hoztam haza munkát és működik a home office, nem mondhatom, hogy nem dolgozom. A kollégákkal, hála a modern kor vívmányainak, nem gond a kapcsolattartás. Teszem a dolgom most is, csak nem ott, ahol eddig. közben lehet lógni sokat. Vásárolni, gyereket látogatni, barátnőzni, moziba menni, csodálkozni azon, hogy mennyi ember van az úton napközben. Munkaképes korú lakosság, dugig van velük a BKV, a Fehérvári úti piac, az Allee, a Móricz, a Spar-ok, a belváros is, minden. Jönnek, mennek, költekeznek, délelőtt 10-kor, vagy 11-kor, vagy épp délután 2-kor, munkaidőben, értem is meg nem is, akarom is meg nem is érteni, milyen jelenség lehet ez, de nagyon fura. Ti is észrevettétek ezt?

Beugratós kérdés, melyre a dolgozó nép nem mondhatja, hogy igen, hisz a dolgozó nép dolgozik és ezeket nem látja, nem igaz?

Az itthon koalázás közben pedig a kismama tanul. Pl. ma láttam a Szomszédok 186. részét, ami közben rájöttem, hogy Virág doktor a magyar Dr House, egy kritikus, elégedetlen vén genyó, csak a távoli kollégájával szemben ő nyilvánvalóan nem tudna felismerni egy lupust vagy fingja nem volt még csak a fikcióban sem, hogy mi az az autoimmun betegség. Továbbá valamit feltétlen meg kellett keresnem a sorozattal kapcsolatban, így találtam meg a wikin, hogy a Takiék unokája, az Alma, na szóval neki vezetékneve is volt, mégpedig az, hogy Niski. Na tegye mindenki a szívére a kezét és vallja be kurvagyorsan, hogy erről fogalma se volt, ahogy nekem se.

Ha jól emlékszem az első trimeszter óta nem sírtam, akkor is inkább csak szomorú vagy romantikus filmeken, így a 34. hétre viszont elromlott belül valami és két napja bőgök, tegnap egy barát és egy félreértés, ma a kibaszott át nem sült fasírt és a fröcsögő olaj miatt, meg azért mert holnap családi ablakpucolás nálunk, amihez, a család nem baj ha nem tudja, csak én, rohadtul semmi kedvem. Akkor se, ha nyilvánvalóan azért autózik anyám meg apán másfél órát az Alföldről idáig, hogy ne nekem kelljen ezt csinálnom, úgyhogy max asszisztálok. De akkor is.

Nagyon hiányozni kezdtek a barátaim, amikor tegnap DD felhívott. Jót vicceltünk azon, hogy ha idejön a keménymag, akkor simán szülhetek akár itthon is, két doktor is jelen lenne, mondjuk jogászok, de ez részletkérdés. Aztán mondtam, hogy szégyellősség ide vagy oda, azt, ami a szüléskor derékon lefelé történik majd velem, azt jobb, ha nem látja majd csak idegen, elég legyen neki a trauma.

Ma még szerintem bőgni fogok amiatt, hogy meg kell keresnem a gátamat és el kell kezdenem masszírozni mostantól rendszeresen azért, hogy ne szakadjak miszlikbe, amikor a kisded kifúrja magát. Amit egyébként elkezdtem veszettül várni. Nem azért, mert nem bírom a terhességet, vagy ne bírnék továbbra is napi 3-4 órát folyamatosan menni, menni, csak mostanra nagyon hosszú ez a várakozás április óta és nagyon várom, hogy lássam őt és megszeretgessem.

Addig is az időt, most, hogy már nem dolgozom jobbára pénzköltéssel töltöm, hol a gyereknek, hol a háztartásnak szerzek be mindenféle dolgokat, de ma például pedikűröshöz mentem, mert csak nem szülhetek repedezett sarokkal.

Ez az időszak egyébként arra nagyon jó, hogy elintézze az ember mindazokat a dolgokat, amiket a dolgos, munkás hétköznapokon azelőtt nem volt kedve, érkezése, bárhova eljutok, bármi belefér, közben mindig van egy kis délutáni szunya is, meg van idő rendes vacsival hazavárni az apát, de fasírtot csináljon mostanában újra a halál.

Gyerek remélem azért még pár hétig kitart, mert a Machete-t nagyon szeretném majd moziban megnézni és az bizony még legalább két hét.

Hülye nevű cuccok a gyerektémában heti konteszt nyertesek: szopipárna nekem, zsilipruha a Morcnak. Sőt, Father 2 Be Kit, ez a neve bazmeg, sírok, mintha valami jelmezkölcsönzőből hoztam volna. Apa, egyébként ezt a szaros egyszer használatos szülési szettet - tuti jól fogsz kinézni benne, ruha, cipő, fejdísz, maszk - 1500 Ft-ért kapod tőlem neked, úgyhogy baszki ne merj elkésni vagy nem odaérni mire előbújik a fiad, különben büntetésből jövő farsangkor el kell menned valami buliba és eljátszani ebben a műtősszerkóban a Brinkmann professzort!

Ezen a héten folytathatom a testem felfedezését, mondanám, hogy ehhez nem annyira fűlik a fogam, de ahhoz se nagyon, hogy miszlikbe szakadjak, csak mert épp szülök egy gyereket. Kezd kicsit aggasztani, hogy fogja ez ott kidugni a fejét meg a testét azon a kis lyukon, de miután már annyi nőnek sikerült végigcsinálni a világtörténelem során, így nyilván én sem akadhatok fenn ilyen apróságon, max kicsit fájni fog, nem igaz?

Szóval elérkezvén a 34. héthez, kezdődik a gátmasszázs, ha megtalálom és elérem még egyáltalán magam ott, ha nem, akkor kénytelen leszek bevonni a Morcit, amit nem akarok, mert

Életemben először voltam a Lézerszínházban, hát, felettébb pszichedelikus élmény. 50 percen keresztül szédültem, kibaszott hangos volt, előbb csak az apja pulcsiját, aztán a szövetkabátomat, aztán komplett széksorokat pakoltam a hasamra, hogy megvédjem szerencsétlen gyereket a megsüketüléstől. Ma már táncolt drum and bassre, úgyhogy remélhetőleg nem szenvedett maradandó halláskárosodást. A lézerszínház az valami számomra érthetetlen művészet, fogalmam sincs hogy csinálják és nem hiszem, hogy bélyeg, gomba vagy valami más tudatmódosító nélkül igazán élvezni lehetne, ezért majd a szoptatási időszak után alaposan beszívok és elmegyek újra, hátha akkor másképp forog majd velem a Planetárium.

Ma bűntudatom támadt, mert idén akkor, amikor pedig olyan kézenfekvő, nem gondoltam a halottaimra, P-re, aki az első volt, akit elvesztettem életemben, egy barát, 21 éves voltam, nem értettem, nagyon rossz volt, elveszíteni valakit, aki maga is csak 31 éves volt. Aztán az apai nagyapám, nagyanyám, akiket pedig annyira szerettem, akikre szerintem a legjobban hasonlítok, nagyapámra a természetem, nagyanyámra az arcom.... és nem jutottak eszembe az anyukám idős rokonai, akik harmadik nagyszülők voltak, imádtak mindannyiunkat és annyi cukrot rakni a rétesekbe, mint a Papus, imádattal sütötte nekünk, a szánk is összeragadt, senki nem tudhat, de nem jutottak eszembe. Tudom, csak mert halottak napja van még nem törvényszerű, de azért lássuk be, ez ilyenkor azért elég kézenfekvő, emlékezni, gyertyát gyújtani.

Biztos nem abnormális ez 8 hónapos terhesen, de azért furdal, hogy a mindennapok középpontjában ez a hasfalamat taposó kis valami van, akiről nem tudok igazából semmit, csak a nevét, meg azt, hogy napjában kétszer csuklik és hogy jövő hónapban megérkezik, önző kis izé, de mit tagadnám: imádom. Ők is imádnák és nagyon várnák, akik már nincsenek velem, tudom.

Mondom a dokinak, a mérlegén állva, hogy még 5 kilót se híztam a terhesség eleje óta, ő megdicsér és biztos ami biztos némi számonkéréssel a hangjában, de azért mégis nem bántóan atyáskodón megkérdi, hogy _ugye_ diétázok? Mire én, némi hezitálás után azt felelem, hát persze, közben meg arra a csokis gofrira gondoltam, amit előző este vastagon tejszínhabosan toltam be a pofámba.

Meg arra is, hogy vajon a doki csak óvatosságból idegesít ezzel a hülye diétával? Mintha attól kellene tartanom, hogy az utolsó másfél hónapban történik valami ugrásszerű, drámai hízás, amit kurvára nem gondolnék - ha eddig nem szedtem fel többet magamra, mint amennyit a gyerek nyom, akkor kurvaélet, hogy most már nem is fogok.

A cukrom 5 alatt van, nem hízok, van más, ami miatt fosnom kéne vagy a dokinak finoman basztatni engem, hogy diétázzak?

A legfittebb kismamának érzem magam, eszembe sincs se ülni, se feküdni, ma is több órán át cirkáltam a városban és meg se kottyan. Csak ne a BKV-n kellene mindenhova eljutni.

Még az jutott eszembe, ez a terhesség ilyen, mindig eszébe jut az embernek valami, hogy hogy is lehet hízni, mikor a növekvő gyerekkel csökken a teletömhető hely térfogata, vagyis ha éhes is vagyok, nem tudok többet enni, mint azelőtt, mert nem fér, nincsen neki hely. Többször eszem, keveset, de mindenki így csinálja, nem? Akkor meg nem hízik senki, közben meg de, most akkor hogy van ez?

Persze, lehet, hogy minden más megvilágításba kerül, ha hozzáteszem, hogy van eleve fölösleges 25 kilóm, terhességtől függetlenül, már vagy 15 éve - nem minden ok nélküli az örömöm, hogy ehhez nem jött még több, csak mert többet eszem.

terhességi hülyeség #218:

arra gondoltam, tök jó, hogy Anyukám feljön most a héten pár napra, legalább kicsit rábízhatom a gyereket és elmehetek csavarogni a fiúkkal és/vagy a lányokkal

kellett vagy két perc, mire leesett, hogy ez az ötlet _valahol_ hibádzik

Mostanában a morci porszívózik, takarít, én meg csak pofázok, mit, merre, most viszont, hogy szalma lettem mára, gondoltam kipucolom a lakást. Gondoltam porszívózni terhesen is olyan, mint nem terhesen, nem kunszt, de 3 perc után úgy éreztem, a gyerek mindjárt kidugja a fejét a hasfalamon keresztül, így inkább félúton leültem. Még hátravan 32,5 nm porszívóznivaló, és majdnem az egész 65 felnyalása, lehet, hogy nem is kell karácsonyig várni.

Tegnap este a nyitott ablakon beszállt egy katica, a függönyön héderelt, mire le akartam venni és kiengedni, erre ez fogta magát és rárepült a kurvanagy hasamra és ott sétálgatott a kurvanagy hasamon, ezt nem lehet itt jól visszaadni, de olyan cuki pillanat volt.

Mostanra a kanalas orvosság meg a fújós izének köszönhetően kiválóan tudok a mosdókagyló felett öklendezni, amiért elnézést kisfiam, gondolom olyan lehet neki 2 napja, mintha turmixgépben ülne, az anyja időnként rákapcsol és a páratlan élmény része lehet a kintről jövő öööőőőőööökhhhhőőőőőőőőőőhrrgghffújjj is, amit remélem még magzatkorában elfelejt, mert még kicsike az agya, vagy különben nem fog nagyon kifelé sietni a mumsterhez.

Míg én ilyesmikkel múlatom az időt, a gyerek apja tokatornába fogott, nagyon vicces pofákat vág amikor ezt csinálja, mondjuk nem tudom miért, szerintem a büdös életben nem nőne rá sose toka, mert nem olyan alkat.

Én meg rendeltem egy ingyenes kismamatornás DVD-t  és mivel azt írják, hogy a gátizom tornáztatása a fiúknak is jó, gondoltam majd jó kis esti páros program lesz ez itthonra.

A terhességem kora valamiért nem teljesen egyértelmű, máshogy szereti számolni a dokim és máshogy a védőnők, az ultrahangok rendszerint a kettő közé lőnek, így nem tudom, hogy épp most 32 vagy 33 hétben vagyok, ez az apró bizonytalansági faktor eddig nem zavart, de most, hogy egyre közelebb kerülök a negyvenedikhez, kezd nem mindegynek tűnni. Akárhogy is, idén a családi karácsony biztos nem nálunk lesz, bejglisütés kizárva, de a szilveszteri buliba se kell meghívni, mert ezekben az időkben vagy épp a szülőszobában nyögök, vagy már kurvára várom, hogy ott legyek, vagy már épp lesz egy ordító kis szarosseggű ajándékcsomagunk a jézuskától, akárhogy is, már nagyon várjuk :)

Hogy alkalomhoz illő legyek, el kell mondanom, a tök kivan, közel két hete vagyok taknyos és nagyjából egy hete szívok valami torokgyulladásos, felső légúti basszal, aminek hála egész héten olyan a hangom, mint valami herélt kakasnak bakker. Természetesen ahány szakértő, annyiféle vélemény és akkor még szét se néztem a neten, az elején a háziorvos azt mondta, ha nem muszáj ne szedjek semmit, nem is nagyon szedtem, de citromos-mézes teától meg Halls cukorkától nem gyógyul meg az ember, a gyógyszerész hümmög, ha azt kérdem, ezt és ezt szedhetem-e szerinte - háááát ő nem szedné -, másfél hét kínlódás után felhívtam a nőgyógyászomat, aki közölte, jaj, hát a megfázás elején elkezdhettem volna szedni BÁRMIT, mert a 12. hét után lehet, na legyél okos kismama bazmeg. Miközben persze minden gyógyszeren ott virít, hogy TILOS, ha terhes vagy, ha mindezt a sok fentit összeadod, akkor eljutsz oda, hogy végül is neked kell felelős döntést hoznod, hogy vajon reckírozol valamit vagy se: fogalmad sincs.

Én, abban a biztos hitben, hogy ez a gyerek itt benn nem esik pánikba semmitől, most már antibiotikumos szarral fújom a torkomat, meg homeopátiás köptetőt eszem, különben sosem lesz ennek vége. Gyakran eszembe jut, ez most a terhességi szopacs, mi lesz majd a szoptatás idején, amikor még ennyire se lehet szedni semmit, ha az ember szarul van, mert ugye minden átkerül az anyatejbe, egyértelmű persze, ne legyen az ember beteg, bárcsak így menne ez.

Gyerekecske szerintem érzi, hogy hamarosan szűk lesz neki a játszótere, így kihasználja, amíg van neki és vidáman cigánykerekezik odabe' a nap nagy részében. Kismama könyv azt írja ekkortájt gyerek a nap nagy részét végigalussza benn, apróbetű, lapalja, kivéve a zoráék gyereke. Gondolom súlya megduplázását is most kezdte el, mert a hasam tényleg napról-napra egyre nagyobb. A gyerek szobája készen várja őt, nekem majdnem kész a kórházi csomagom, ma beszereztem a pakk kétségkívül legcikisebb részletét a -nagyméretű Tena betétet, Tena hálós bugyival, csak remélni mertem, hogy nem minket figyel mindenki a gyógyszertárban.

Hiába is próbálom tagadni magam előtt is, hogy nem érdekel már Kovács Ákos munkássága, persze, hogy érdekel. Én igazi bonanzás voltam, 12 éves korom óta rajongok ezért a fasziért és ha volt is időszak az életemben, amikor kicsit kiábrándultam belőle (2002-ben történt, az Új törvény erősen politikai indíttatású dalai, emlékszünk, onnan nehezen jött vissza nálam), azóta is, akármi újat csinál, fél szemem mindig rajta. S ha régóta érzem is azt, hogy megújulásra már nemigen képes - hogy lenne, csak a szólópálya csaknem 20 év re rúg és még akkor nem beszéltünk a BB-ről -, valahogy jó szeretni amit csinál, ezt a kiszámíthatóan - s az idő előrehaladásával sem kevésbé, sőt sokszor egyre sablonosabb - Ákos zenét. Tény mondjuk, ő, mint ember (előadó, kommunikátor, apa stb.) maga ma már jobban érdekel, mint egy-egy új album, de persze, hogy rögtön végighallgattam, amint valami élelmes felrakta a legújabbat a youtube-ra. Sok klisé, persze, de azért szeretjük, mert Ákos intelligens és szerintem nem vitatható, hogy a magyar poprock vagy mi legprofibbja. Meg a legjobb magyar zenész faszi, de valaki akarjon meggyőzni az ellenkezőjéről. Mondtam a Morcinak, hogy majd ha meglett a Kismorci, utána még szeretnék egy gyereket a Kovács Ákostól is, de nem igazán értékelte ebbéli vágyamat a kispapa. (Lehet, hogy érzékeny időszakában dobtam be, na majd megkísérlem később.)

Az új albumról meg kézenfekvő lenne a Fénybe nézz-t linkelnem, de azt már úgyis mindenki látta, akit érdekel, inkább legyen egy másik szám, amit egykori bonanza-rajongóknak küldök, érteni fogják miért.

Újabb terhességi tünet, ha eddig nem vettem volna észre, hogy van valaki a hasamban, a szeméremtáji fájdalom. Just for the record és azoknak, akik hasonlóra vállalkoznak a jövőben, mint gyereket kihordani. Először csak azt hittem meghúztam az inakat a combom tövében, de e-eeee, most már tudom, ez valami más lesz. Képzeld el, hogy a lábad között lévő összes porc, csont, ízület megfájdul, kb úgy érzem magam, mintha lefeküdtem volna fél Budapesttel, alig bírok néha menni is.

A gyerekkel Beethoven 7. szimfóniáját hallgatjuk, hogy okos és mindenfélékre fogékony legyen, közben várom, hogy felkússzon a szívemhez és együtt boldog pillanatokat éljünk át, ahogy az egyik könyv írja a komolyzene hallgatásról.

A lábam elkezdett elefántosodni, tök undorító szerintem, a lábfejem, a bokám, mind valami új, amorf alakzatot vettek fel, rá se bírok nézni, kérem vissza a sajátomat! A doki sószegény, szénhidrátszegény diétára fogott, hogy ne vizesedjek. Olvastam, ne terheljük, polcoljuk fel meg mittomén, fasza kilátások, optimális esetben még van vagy 10 hetem így 2 in 1 és eszemben sincs egy helyben rostokolni, csak mert ilyen idiótán alakul át a szervezetem.

Áldanám továbbá az eget, ha egyszer, csak egyszer nem kéne felébrednem arra, hogy pisilnem kell, az éjszaka közepén, de április óta nem volt egyetlen ilyen éjjel sem.

Ahogy hason sem aludtam fél éve, már el is felejtettem milyen jó a párna alá dugni a kezeimet és rányáladzani a párnára.

Hogy valami jó hírem is legyen, pénteken megnézzük négy dimenzióban a puruttyát, aztán elhúzunk a Faluba Anyáékhoz gyerekeskedni, valószínűleg utoljára, legközelebb már kicsit más lesz a szereposztás, nekem meg fel kell nőnöm közben és ez néha nagyon félelmetesnek tűnik.

Félelmetesen hangzik, 29. hét, ebből hamarosan, kicsit nem figyelünk oda és gyerek lesz. Az októbertől féltem, féltem tőle mert olyan sok minden történik ebben a hónapban és észre se vettem, máris az egyharmadánál járunk, jaj. A legjelentősebb dolog ebben a hónapban, hogy a végén abbahagyom a munkát, összeszedem benn a bögréimet, a jegyzetfüzeteimet, meg minden személyes cuccomat, amit 4 és fél év alatt betermeltem, egy pénteki napon taxiba ülök, hazajövök és a következő hét már nem úgy kezdődik, mint a hetek előtte, hanem itthon maradok. Gondolom normális kismamák ilyenkor már vágják a centit, ó, ió, ció, vakáció, én meg rágom az öklömet, félek, hogy mi lesz velem. A munka nem annyira, de a kollégák, akiket annyira szeretek, nagyon fognak hiányozni, tudom, kiheverem egy hét alatt, mert kurvasok dolgom lesz, mégis, a frász jön rám a gondolattól, hogy mostantól nem töltjük együtt a napi 8 órát.

Morcival úgy döntöttünk - vagyis többszöri tanakodás után inkább én -, hogy nem házasodunk össze idén. Már csak nagyon kapkodva lehetne bármit is intézni, a szolid csak családi esküvő gondolata pedig nekem nem tetszik, én szeretném majd a barátaimat is ott tudni, amikor ez történik, ahogy én is szeretnék ott lenni az ő esküvőjükön, ha egyáltalán ilyesmire vetemedik valaki a bandából. Helyette addig is apasági nyilatkozat, házasság és buli pedig jövőre.

A dolgok egyre nehezebben mennek, mostanra már tényleg kurva nagy hasam van, miért is ne lenne, 7 hónapos terhes vagyok. A gyerek imádnivaló, a héten megismertük a szülésznőnket, aki nagyon helyes, a Szent Imre szülőszobái pedig csábítóan hotelszobásan jól néznek ki, meg is beszéltem a Kismorcival, hogy ne jöjjön előbb, mert én ott akarom világra hozni és nem korábban, nem máshol. Szerintem szófogadó gyerek - bár a ne basztasd a méhszájamat-ra nem mindig hallgat -,  úgyhogy továbbra is úgy készülök, hogy ott tojja majd a karácsonyfa alá a jézuska, meg kicsit majd én is beszállok a buliba.

A gyereknek mostanra pofátlanul nagy ruhatára lett, kaptunk egy csomó holmit, meg én is elvesztettem végre a szüzességem a teszveszen és szerváltam neki közel 30 ruhadarabot kemény 2000 Ft-ért, ebben már benne van a 990 Ft postaktg is, ügyes vagyok, mi?

A legfontosabb dolgok közül a légzésfigyelő nincs még meg, illetve az a pelenkázó komód vagy akármi, amin a kis szaros seggét majd tisztába teszem, ilyesmin bezzeg nem akar most túladni senki, de azért még nem vagyunk elkésve.

Az utóbbi hetek újdonsága a nehezebb légzés, tegnap éjjel először ébredtem vádligörcsre (SZAR!), ülni még bírok, állni fél napot is, gond nélkül, menni úgy megyek, mint egy dagadt pingvin, az ágyról leszállni nem, csak lefolyni bírok. A házimunka egyre nehezebben megy, a zabálás egyre nagyobb méreteket ölt és noha hetek óta úgy pusztítok el minden utamba eső falatot, mintha az utolsó lenne az életemben, még mindig csak +4 kilónál tartok.

Álmomban újabban gyakran ölök embert, ami után rendre jön az idegtépő bujkálás és a biztos tudat, hogy úgyis elkapnak, elég bizarr, nem tudom mit jelent.

BKV-s fejlemények: a hasam mostanra akkora, hogy ezt nem lehet nem annak nézni, ami, a nők továbbra is figyelmesebbek a helyátadáskor, a férfiakat úgy látszik nem érinti olyan érzékenyen egy kurva nagy has látványa. Az összesített versenyben egyelőre még mindig a 2-es villamoson utazó faszik vezetnek, akiket nyilván nem anya hozott világra, vagy legalábbis ezt már elfelejtették.

Az idő rohan és közben 28. hét lett, rengeteg teendő van egy gyerek születése előtt, rohangálás ide, rohangálás oda, mindezt úgy, hogy még dolgozom. De már csak egy kicsit, 3 hét és hazajövök, és el se tudom képzelni milyen lesz utána nem menni reggel a buszhoz, nem venni kiflit meg joghurtot a miniben reggelire és nem lenni a kollégákkal napi 8 órában, egyszerre jó, meg rossz, mert hiányozni fognak.

De nem lesz rossz, mert már nehezen mozgok és egyre terhesebb vagyok,