Én azt hittem túl a harmincon és annyi megannyi valamennyi szexuális élmény után már nem jövök zavarba egy álló cerka láttán, de úgy tűnik mégis, mégpedig amikor az erekciót a 11 hónapos fiam produkálja. Az apja szerint ne maceráljam a gyerek kukiját túl sokáig pelenkázáskor meg fürdetés után, mert abból megint csak az lesz, hogy a gyerek fülig érő szájjal bazsalyogni kezd, én meg nem merek odanézni. És még el sem kezdődött a saját testét felfedezős korszaka! Onnantól még zavarbaejtőbb lesz, ha azt kell néznem, hogy macerálja magát. Nem vagyok én még ezekre felkészülve, ráadásul már jó ha most elkezdem trenírozni magam arra lélekben, hogy nem kell sok idő a bölcsiig oviig kiskamaszkorig és más lányoknak is így fog örülni, nem csak nekem. Ideje, hogy az apja elbeszélgessen vele!
Én nem tudom, de ezek a mai gyerekek egyre gyorsabban érnek és tök okosak. Az enyém még szerintem viszonylag kicsi, mégis, láthatóan igényli, hogy ne zavarjuk kaka közben. Most pl az előbb épp csak kiszaladtam a konyhába, őt azzal hagytam itt, hogy ül a földön és könyvet lapozgat. Mire jövök vissza 3 perc múlva? Hogy gyanús szag terjeng a nappaliban! Megvárta, míg kimegyek és akkor intézte el a nagydolgát. How lovely! Pedig szerint azt sem tudja, hogy lyuk van a fenekén. Most pedig megyek és kiszedem alól a szaros pelust, mielőtt elájulok a szagtól, ami viszont egyáltalán nem lovely.