Na, az ilyen geciszar hangulatot érdemes kihasználni egy kis felülvizsgálatra. Nincs már kedvem írni ezt a szart, töménytelen hulladék, megfogadtam, miről nem írok ezután, pl. a magánéletemről nem, az hadd legyen inkább csak az enyém, de közbe meg félek, amiről nem írok, az olyan mintha nem is lenne, persze az is lehet, hogy folyamatosan hallucinálom, mikor azt gondolom egyáltalán van ilyenem.

Miről írjak? Hogy nyár van és nem megyek napra, hogy fosok, hogy meghalok, hogy néha nem merek belekezdeni valamibe, mert azt képzelem nem lesz időm befejezni; milyen jövőt tervezzek? Mindenkinek vannak rövidtávú tervei, nekem is, az egész életem ahogy van az, gondolkozom mi fér vajon bele, a munka jó, elvégre míg élek valamiből kell azt tenni, minden pénzbe kerül. Családot? Azt nem mernék. Hogy anya nélkül nőjön fel... akkor inkább soha ne tudjam meg milyen. Szerelem? Inkább kártyáznom kéne, mert ebben sincs szerencsém. Már nem merek belekezdeni semmibe. Talán ha szebb lennék, jobb lennék, de nem vagyok. Kettő vagyok az egyben, egyszerre, túl sok és túl kevés. Nemtom feloldani, ezt sem.

Tudod, mindent vagy semmit, és letör minden apróság; ami ma nem jön össze, görcsösen félek, sosem fog, nem tudom megmagyarázni magamnak, hogy van olyan, hogy legközelebb, mert nem is hiszem el, hogy tényleg van. És nem, tényleg nem tudok várni, semmire, nem bírok, akkor inkább azt mondom, ne, semmit nem kérek, semmit nem akarok, de n_e_m__b_í_r_o_k mit kezdeni a szóval: majd.

A mai programom címszavakban: egész napos nyöszörgés, zsebkendők teletaknyolása, aztán este lemegyek Hiperkarmára, ha kell, egyedül is, megiszok 3 sört és leülök bőgni a ZP egyik sarkában. Aztán holnap új nap...csak minek?!

Jó lenne Vele lenni, de nem lehet, csak majd, és akkor ugye érted a problémámat. A mindent és a semmit legfeljebb csak egy paraszthajszál választja el egymástól.

Ezt a bejegyzést is meg fogom bánni, ahogyan újabban minden nap megbánok, legalább egyet. Én is azt kérdem magamtól: de akkor miért is, meg hogy mit mivan.

Utálom magam.