Szerettem tegnap velük lenni, szeretem a mosolyukat, nem is tudom tudják-e, amikor figyelem őket, szeretem figyelni őket. Szeretem, ha megérintenek, szeretem a történeteiket, szeretem az öleléseiket. Szeretem, ha megszorítanak, szeretettel szorítanak. Szeretem a titkaikat, szeretem a csillogást a szemükben, a szomorúságukat is szeretem, mert az övék. Szeretem, ahogy becsípnek, ahogy a cigijüket szívják, hogy lehet velük gondolatban időutazni, hogy évek telnek elés alig változnak. Szeretem, hogy adnak egymásnak, hogy önzetlenek, hogy összetartanak. Szeretem, hogy nem felejtik azt sem, aki eltűnik, szeretem, hogy várják, hogy aki eltűnt, amikor tud és akar, újra ott legyen. Szeretem a harsányakat, a csak részegen hangosakat, de a mindig csendeseket is szeretem. A combomat szeretetből végigsimító női kezet is szeretem. Szeretem azt a helyet, ahol voltunk, mert rengeteg, rengeteg emlék köt oda, jók is, de rosszak is, azokkal együtt szeretem. A jelen nem lévők hiányával együtt, a torkomat fojtogató füsttel együtt. Egy éve nem voltam a lakáson kívül éjszakai órában. Szerettem miattuk elindulni, szerettem izgulni, hogy minden rendben legyen itthon a gyerekkel, hogy az apja helytálljon, így is lett. Őt is szeretem, de nem csak ezért, őt is nagyon sok mindenért szeretem.
A mosolyotokat, a hangotokat, az arcotokat ahogy az arcomhoz ér egy öleléskor, jaj de nagyon szeretem! Kicsit szerelmes vagyok mindegyikükbe.
Hogy melankolikus lehetek miattuk, azt is szeretem, hogy mindig magam lehetek köztük, semmi manír, szépítés, másnak lenni akarás, azt nagyon szeretem.
Egy valamit nem szerettem tegnap este és az a forralt bor volt, az valami okádék retek fos szar volt bazmeg, szmájlííííííííí.
