Elindultunk gyereket látogatni, közben a szokásos, uncsi időjárásos témát taglaltuk:

z: Hogy bírod ezt a kurva meleget?
D: Szarul, nektek csajoknak bezzeg könnyű, csak egy kis bugyi aztán rögtön nincs olyan melegetek.
z: Te is vehetsz fel tangát, nem? Valami jó kis elefántost.
D: Szerinted ha kimegyek a Gőtében brunyálni és Dali meglát, akar majd velem kocsmát csinálni?
z: Hehe, most miért.
D: Inkább nem veszek fel semmit.
z: De az nem higiénikus, nem? Mégiscsak kell valami alsó. Meg amúgy is akkor nem tartja semmi, aztán eltelik 10 év és a térdedig fognak lógni a golyóid. Vagy már most is?
D: Jaja, lehet velük klasszul harangozni.

:)

Hát ha kettőnk közül valakit érdekelt igazán a gyerek, az én voltam, a kicsi P-t érdekelte volna DD, de ő csak sztoikus nyugalommal tűrte, ahogy gügyögök egy órán keresztül, aztán megkóstolta az anyatejes banánpürét, itt még az erősebb idegzetűek is felszisszennek. Ínyenc barátom számára nincsenek tabuk, de igazi hős, 3 hete keményen diétázik és már 7 kilót fogyott, mi ez, ha nem erő és kitartás? Na.

Mondjuk gyereket nem akar, senki meg se környékezze azzal, hogy csináljon neki utódot, de valahogy nehezen is képzelném el pelenkacserélés vagy fürdetés közben.

Nekem viszont tetszett a dolog, ezért továbbra is igen nagy kedvet érzek a családalapításhoz, ha valaki (nyilván minden kedves olvasóm) mániákusan követte nyomon az eddigi ciklusaimat, az akciókat és a naptárba néz, tudja, hogy megint van miért izgulni.

Tegnap, útban a vendéglátóinkhoz DD beugrott a csokiboltba, hogy az ifjú anyukának vegyen egy szép bonbont és ahogy kijött, a kezembe nyomott egy piros, szív alakú Mozartos marcipános dobozt. Kérdeztem, mire fel, azt mondta csak úgy, hogy én is kapjak valamit.

Este utánaszámoltam, hogy hány embernek tudom és szoktam azt mondani, hogy 'szeretlek' és négyig jutottam: Anyának, a páromnak, a kis unokaöcsémnek és a Dreamnek. Ez egy ilyen barátság.