Csütörtökön reggel arra ébredtem, hogy rázkódik mellettem, vadul ráng a válla, odafordulok csíkszemmel és mikor látja, hogy ébren vagyok, kitört belőle a nevetés, ami kacagásba fordult, és percekig hahotázott, én csak besenyőpistabácsisan megkérdeztem rekedten, hogy "noooorrrrmáális?", és átadtam magam az esztétikai élménynek, ahogy a fiúm hemperegve röhög az ágyban. Aztán elmondta mit álmodott, újra kacagni kezdett én meg átöleltem és szerettem.

Másnap a Normafán andalogtunk, emlékeztünk azokra az időkre, amikor az erdőben hemperegtünk az avarban, mint valami kamaszok, pedig nem is volt olyan rég az a tavaly; lefotózott a hülyegyerek-sapkában, a fák tetejét rugdostam a Libegőről lóbálva a lábam és kívül hideg volt, belül meleg volt, átöleltem, szerettem. Péntek este biliárdozni voltunk négyesben, sajnos mire belejöttünk addigra lejárt az időnk, aztán pedig boroztunk és vihogtunk, örültünk, elköszöntünk, elindultunk, heringeskedtünk az éjszakain, hazajöttünk, itthon pedig egymás arcát simogatva aludtunk el.

Szombaton reggel hihhhhetetlen tömeget találtunk a SZ.É.P Szombaton, örültünk, de csak kevés helyre álltunk be idő és elszántság híján. Hosszú, végeláthatatlan sorok kígyóztak mindenfelé, örültem, hogy egyáltalán oda, ahova nagyon akartunk, eljutottunk. A melanoma-szűrésre esély sem volt, mondjuk én hivatalból kontroll alatt állok, a fiúmat meg a héten elzavarom az SZTK-ba, a szepblogon riasztó eredményekről számolt be sztaniol, "Ami pedig a legszörnyűbb: amíg ott voltam, 35 embert vizsgált át tetőtől talpig a bőrgyógyász és 9 (!!!) melanómát talált 5 emberen. Nagyrészt fiatalokon." Ez irgalmatlanul sok.