Szombaton nem volt kedvem a héten harmadszorra is kocsmázni, meg amúgy is kicsit antiszociális voltam, társasági élet helyett fogtam magam és
elmentem a Planetáriumba, ahol még sose voltam. A4-es spirálfüzettel
szerelkeztem fel, hogy jegyzeteljem majd azt, amit a csillagász mond a pódiumon,
de csillagász nem volt, pódium se volt, csak csillagos égbolt a fejem fölé vetítve és
tudományos érdeklődéssel néztem a kupolára vetített előadást a
földönkívüliekről.
Utána átmentem az E-Klubba a Láthatatlan Kiállításra, ami nagyon érdekes volt, csak iszonyúan megfájdult a fejem a sötétben. A csoportvezető fiúval még beszélgettem később, arra az egyetemre jár, ahol én is végeztem és tanár szeretne majd lenni, én pedig a villamoson hazafelé arra gondoltam, vajon milyen esélye lesz erre? Hogy a faszba javítja majd ki 30 gyerek dolgozatát úgy, hogy vak? Persze, vannak speciális iskolák, meg a Vakok Intézete, reméljük ő is talál majd munkát. Tetszett, ahogy gondolkodik, ő is, meg a Kati, aki szintén vak és akit nem is láttam, csak a hangjához volt szerencsém, de nem tudtam kézfogás nélkül otthagyni a sötétben, ő kapta el a kezem ügyesen; ritka vidám emberek voltak és a benn lévő 9-10 ember közül az ő hangjuk volt a legszebb. Azóta már sokszor próbáltam elképzelni milyen lehet a nő, aki olyan vicceseket sztorizott és aki a fogyatékosságáról olyan könnyed természetességgel beszél, amilyennel én mondjuk sosem tudnék, ha a plusz kilóimról vagy a fura lelkivilágomról van szó, nem mintha ezek összevethető kategóriák lennének, de értitek. Különös, hogy beszélgettem valakivel, de nem láttam és nem is fogom sose megtudni, milyen.
Tegnap filmeket néztünk, pulykát sütöttem, kádat súroltam és volt itthon koncert is, a szerelmem régi és új szerzeményeket adott elő, miközben én ábrándozva gyönyörködtem a gitár nyakán táncoló ujjaiban. Egy újabb hülyeséggel tudjuk szórakoztatni egymást és saját magunkat, melyhez nem kell, csak valami zene és olyan kretén módon tudjuk rázni tátott szájjal, összeszorított szemekkel a fejünket, hogy attól bárki könnyesre röhögné magát. A hétvégén családi véleménykülönbséget pedig csupán a mellem mérete okozott, ami szerintem igenis nem nagy, simán csak cici, a Gitározós szerint viszont a cici-mell-csöcs-duda-hűbazmeg skálán semmiképp sem oda sorolandó, ahova én gondolom. Én meg erre azt mondom, nem az én mellem nagy, hanem az ő tenyere kicsi;]
