zora

Néha irtózatos nagy fasz bírok lenni. Amikor az Ő lábát fogom, az istenét fogom, imádom, amiért elfogad annak, ami vagyok: egy fasznak, aki amikor az Ő lábát fogja, az istenét fogja, anélkül, hogy belegondolna, ha sokat faszoskodik, kicsúszhat az a kezei közül. Nem lehetek elég hálás miatta a Sorsnak. A PMS, a fogyókúra, a cigi hiánya, a meleg - rossz a közérzetem, tudtam, hogy tennem kell ellene: ma ha óvatosan bár, de azt ettem, ami jól esett, kacsazsíros kenyér vendégségben vacsira, de csak egy vékony szeletet; megvolt a cigi is (tudok sajnos példát a sikertelen biorezonanciás kezelésre: én, gyenge szar), itt pereg a ventilátor mellettem és bár a menzeszt sürgetni nem tudom, amit tudtam megtettem azért, amire azt hiszem, hiányérzetet és rosszkedvet okoz. Nyaltam útban haza fagyit, este ittam finom bort és van végre piros színű lábbelim is egy helyre kis papucs formájában (hónyomi meg fog érteni, tudom), és este a Dlágám kacaját hallva a telefonban újra vidám lettem, nehezen hitetem el magammal, vagyok amilyen vagyok, Ő minden létező és képzelt hibámmal együtt is szeret. Én se értem. Amikor az Ő lábát, az istenét. Most kicsit megint kereknek tűnik a világ. Szeretem, nagyon.