zora

Néha, mikor kettesben vagyunk itt nálam, elfordítjuk a kulcsot a szobaajtóm zárjában, nem annyira azért, mert a lakótársam az a benyitogatós fajta, hanem mert néha a huzat kinyitja az ajtót. Nem feltétlen szeretnénk anyaszült meztelen üdvözölni amikor befut. Tegnap a szokásosnál is jobban sikerült a bezárkózás, ugyanis a kulcs a nyitási kísérletkor meg se moccant. Tekertük izomból, semmi. Én, az előre tervezős fajta láttam magunkat, ahogy kivárjuk türelemmel az este megérkező lakótársat, aki kihívja a lakatost, tűzoltókat, egy tibit flexszel, közben nem csak hogy éhenhalunk, de a frissen készített rácos hús is megromlik a konyhában, a Dlágám nem tud zenélni menni, és mindeközben egész nap ragadunk a testnedveinktől. Kicsavaroztuk amit ki lehetett, semmi, a kulcs meg se moccan; kipattintottuk, szétszedtük a műanyag ajtófélfát, kezdett egyre hülyébb lenni a helyzet. Aztán a párom amilyen erővel ráfordította korábban a kulcsot, olyan erővel tolta vissza valahogy a zár nyelvét, ami kattant egyet, majd kinyílt az ajtó, tádámmm. Mikor kiszabadultunk azonnal bevágtunk egy jägert a nagy ijedtségre. Hát így telik nálunk egy átlagos vasárnap, eszünk, iszunk, sokat szexelünk, sokat nevetgélünk, olykor saját fogságunkba esünk, aztán kimenekítjük magunkat; a mi kéttagú gyagyás családunk kalandjai egy és negyedéve kezdődtek, boldog szülinapot nekünk. Én olyan boldog vagyok, de olyan, el se tudom mondani azt!