Remélem nem gondoltátok, hogy kibírom, hogy ne vegyek pólót, úgyhogy alkalomhoz illő szerelésben feszítettünk családilag. A Dream Theater koncert az bizony kurvajó volt, utoljára '92-ben a BS-es Bonanza Banzai koncertkor voltam ilyen izgatott, akkor Kovács Ákos miatt voltam képes órákig egy helyben állni, most hogy így megöregedtem már egy egész zenekarnak tudok felhőtlenül örülni és nem bánni, hogy fáj a lábam az ácsorgástól. Én, mint önmagamat továbbra is newcomernek tartó DT-rajongó, nem nagyon tudom úgy visszaadni az élményt mint morci vagy dzsilla, ők a szakmai újságírás oldaláról, én meg az ötforintos bulvár oldaláról közelítek, csak úgy zorásan. Mi volt ottan tegnap tehát?
- Tömeg, egyre nagyobb tömeg. Heringezés. A zsíros nyakú, aki beletolakodott az intim szférámba a zsíros nyakával és a karján a szőrzettel, amit nekem préselt és csiklandozta (FÚJJJJJJJJ) a karomat. Itt majdnem hánytam. A bosszú is csak félédes, jó, hogy a taknyos kamaszok az orra előtt 30 centivel smárolták végig az egész koncertet kompletten, ez láthatóan zavarta a zsírost, de sajnos engem is, hála a legendásan jó periférikus látásomnak, ezúttal a bal szemem bal feléből, szemtelek szarosok.
- Minden kettő méternél magasabb, mikrofonfejű, cowboysapkás előttünk állt meg, és ha ez így önmagában nem lett volna elég - de az volt szerencsére -, még nőket vettek volna a nyakukba, hogy direkt ne lássuk a John Petruccit, akinek külön figyelmet szentelünk rajongásilag. Koncert után, ahogy arról dzsilla aranyosan megemlékezik, a sörkertben italozó társaságunkat is megtisztelte, de nagyon sietett és nem volt érkezése sajnos megállni és trécselni velünk, ez persze nem jelent többet, mint hogy sietve elhúzta mellettünk a gurulós kuffert a turnébusz irányába és mi véletlenül pont ott voltunk az út mellett - sajnos a reakcióidőnk nem tette lehetővé, hogy időben észleljük jelenlétét és hogy beszerezzük az autogramot az intim testrészeinkre.
- Szotyi, sok, de már nem is értem hogy jött az oda, nem is focimeccsen voltunk.
- Észrevettem valami furcsaságot. Amikor én utoljára ilyen nagyszabású koncerten voltam, még divat volt a lepedőrázás az I love you feliratokkal, itt nem láttam semmit, de lehet hogy az ilyesmi nem metál?
- Az énekes kizárólag egy számot énekelt hamisan, az én egyik kedvenc számomat, amit én is végigénekeltem, úgy érzem jobban, mint maga LaBrie. A koncert helyszíne tele volt önjelölt énektehetségekkel, a kedvencünk a mögöttünk húzódó fiúsor volt, akik a megfelelő helyeken kórusban múúúúú-ztak a lassú számoknál.
- Öngyújtóégetés se volt a lírai részeknél, de lehet hogy ezt csak nem láttam a zsírosnyakú és a mikrofonfejűek miatt.
- Nem ülhetnek a fiúk nyakába a lányok, a rajongás ezen formáját a szekusok azonnali hatállyal betiltják, kérdem én, miért?
- Engem a zene és a zenekar meg a hangzás meg a mindenfélék mellett lenyűgözött a profizmus, de erről mintha senki nem írna, mert nyilván aki volt már ilyenen annak kézenfekvő, én meg ritkán járok ekkora zenekar koncertjén, így én, a newcomer rajongó még emiatt is boldogan nyáladztam a műsor alatt.
Kurvajó volt, na.
Dzsillával az imént megbeszéltük msn-en, hogy hármunkon kívül ez az egész senkit nem érdekel, szerintem kicsi a metszete a bloggerek és a DT fan-ok halmazának, ez baj, ellenben mindenki szereti a kulturális cikkeket, úgyhogy mindenkinek ajánlom jó szívvel a morci és dzsilla beszámolóját, mert ők nálam sokkal jobban írták meg, hogy mi történt tegnap a Pecsában.
