Olyan, mintha mostanában mindig csak ugyanarról írnék, legfeljebb más sorrendbe teszem a ugyanazokat a szavakat, vagy csak nekem tűnik úgy?:)
Hiába, a blog a nyomorgás eszköze volt nálam mindig is, fura, ha belegondolok, mennyire könnyen adtam ki magamból mindig a bánatomat, ezzel szemben sokkal szemérmesebben és nehezebben tudok megnyilatkozni, ha örömökről van szó; vagy lehet, hogy tényleg a magyar szókincs kínál több lehetőséget az előbbire és kevesebbet az utóbbira?
Kevesebbet írok, mint régebben, észrevettem ám. Tegnap eszembejutott, hogy van két tökéletesen inaktív társszerzője ennek a blognak, akik soha egy karaktert nem írtak be ide, pedig mindig az volt az álmom, hogy egyszer csak ideteszi az ujjlenyomatát egy vendég. Nem merek már harmadik meghívót küldeni senkinek. Maradnak a ritkásabb előfordulásaim és vígan kevergetem ugyanazt a paklit valahányszor idejövök, tök boldog vagyok, nemtom említettem-e már?:)
