zora

Miután sikerült álomba sírnom magamat - itt térnék ki arra, hogy ez ám még mindig a boldogabbnak számító időszakom, úgyhogy el lehet képzelni milyen az, amikor boldogtalan és nyomott vagyok -, sikerült álmodnom is: a Faluban voltam, az agyam mindig pontosan reprodukálja a szülői házat. Tél volt, ahogy van is. Fél méteres hó, ami amúgy most nincs, de nekem nem is hiányzik. A pesti gyorshoz rohanunk - sietés, kapkodás, rohanás, jaj nehogy elkéssük/lekéssük/lemaradjunk/elszalasszuk - oké, aki ismer az tudja, ez is nagyon én és hogy miért is nagyon én -, az odavezető út, a távolban a vasútállomás is tök ugyanúgy köszön vissza, mint amilyen igazából. A térdig érő hóban és a csúszós, jeges csapáson iszkolunk a nulladik és az első vágány közt, mögöttem a kisebbik tesóm - este dzsillának mutogattam a wiwen képét, ez nyilván innen -, de kicsi volt, kis szar tökmag, 3-4 éves, a derekamig se ért, itt valami nem stimmel, mert amúgy most épp 20 éves, meg 110 kiló és nagyobb egy fél fejjel nálam, de mindegy, eltaknyolt a jégen vagy tízszer és én ezt meguntam, 'lekéssük baszki', kézenfogtam és húztam magam után. Az állomáshoz közeledve a sötétben valahonnan jött valami info, hogy itt Tankcsapda koncert lesz (kb. öt éve hallgattam utoljára Wanted feszten Mezőtúron, úgyhogy ezt még így nemtom hova tenni) és valami fura vagonra mutatott valaki, a fura vagon pedig egyszer csak zörögni-kattogni kezdett és a mélyből - hagyjuk a technikai részleteket, hogy mégis honnan és hogy - kiemelkedett egy színpad, rajta Lukácsékkal, akinek szőke-lilára volt melírozva a haja és iszonyú szarul régi tcs-t playbackelt. Mondom mi a fa..? --- snitt ---, jó reggelt.