Mennyire milyen vagyok már. Sikerült megint olyan színvonalat megütnöm. Olyat. Találkoztam egy csomó kedves emberrel, olyanokkal akikkel azelőtt nem, és olyan jó fejek voltak velem, mosolygósak, az jó, és a barátaim, olyan szépek. Ha rájuk nézek magamat is látom, a szomorú szemükben, vagy a mosolyukban; nem voltam most sem jó társaság, mégis elviseltek. Hangos voltam és nyilván trágár is, nem hiszem, hogy ne sűrű sok bazmegekkel kötöttem volna össze a félmondatokat a fasztudja hanyadik nagyfröccs után, szétdohányoztam a tüdőmet, szétbőgtem a lelkemet. Jack kézen fogott és kivitt az utcára, "ordítani akarsz? ordíts!", mondta és visszhangozta az utca a kurvaistenbasszamegeimet és nagyon fájt belül, és nem tudom meddig és mennyit bőgtem, de azt is jó hangosan csináltam, aztán ren vállán is többször, hát így néz ma ki a 27 éves felnőtt nő zora, toporzékol és részegen káromkodik ordítva közterületen, miközben nem tudja mi a faszt kezdjen a bánatával. Az életem egy kurva kert, ez a bánat meg egy elszáradt virág, ki kell gyomlálni a faszba, nem bírok többet sírni már.
Nem szelídítem meg a démonaimat, mert nem tudom. Szép szavakkal, hagyjuk, ehhez nem elég nagy a szókincsem. Keresek egy lándzsát és kinyírom őket a picsába, mind egy szálig.
