Most, hogy kimostam egy marék homokot a seggemből, kicentrifugáztam az összes ruhámat, kiöntöttem a cipőimből a több liter vizet, van alkalmam jelezni, hogy túléltem a mai tüzijátékot. A Margit-szigeten sikerült átvészelni a legnagyobb szopacsot, majdnem a Dunába tolt az a széllökés, ami aztán teletömte a számat porral és mindenféle repülő tárgyakkal, aztán csak azt érzékeltem, hogy mint a dézsából, jött az eső, és nem viccelek, egy perc múlva az összes pórusom tele volt vízzel, bőrig ázva remegtem a vizes cuccaimban, a Szigeten őrjöngött a tömeg, mindenki rohant, aztán mikor alábbhagyott az orkán elindultunk haza a bringáinkon kedves jóbarátom B., meg én. Leginkább úsztunk. A mi utcánkban volt, ahol térdig ért a víz.
Azóta tudom, hogy nem volt mindenki ilyen szerencsés, hogy voltak, akik meghaltak... Egyszer voltam eddig tüzijátékon Budapesten, akkor is esett, és utána 3 hétig voltam taknyos. Most örülni fogok, ha csak taknyos leszek. Viszont élek, ma este ez sem kis teljesítmény.
