Munkáról álmodom, aktuális feladatokról, határidőkről, álmomban is ezen stresszelek, ez milyen már?!
Tegnap éjjel állásmegbeszélésre mentem. Szimpatikus iskolaépület volt. De tele kisiskolás rajzokkal, vízfestékkel festett nagy, kerek lombú fák, vigyorgó nap a falon. Már itt éreztem én, hogy valami nem stimmel, aztán láttam a gyerekeket is, 8-10 évesek lehettek. Kimentem a wc-re is, minden steril volt és fehér, nem kulccsal lehetett zárni az ajtót, hanem akasztóval. Mosolygó arcok a faliújságon, kartonból kivágva és a gyerekek is kicsik és mosolygósak, ott szaladgáltak, én meg azt kérdeztem, ugyan mi a jóistent keresek egy általános iskolában, mikor én középiskolai tanár vagyok?
Úgy léptem le, hogy nem szóltam az igazgatónak. Elég szánalmas megoldás. Még jó, hogy itt felébredtem.
Tudom, miért nem mennék vissza tanítani. Még én se nőttem fel. Annak idején kamasz voltam a kamaszok közt. Néniztek. Mennyi voltam? 25. Osztályfőnök is voltam. Úgy adtam tanácsot, úgy mondtam néha véleményt az életről, mintha tudtam volna mi az.
