"Lehetséges elérni azt a pontot, úgy a harmincadik
életrajz elküldése után, hogy ne tudj többé hinni abban amit folyton
bizonygatsz. Abban nem hiszel, hogy bárkit is érdekel az, hogy te
mennyire vagy jó, vagy éppenséggel az átlagot meghaladóan is hitvány,
de paradox módon mindezek az elvárások oldalán rendre megjelennek,
stabilan állnak, mint a féllábú ólomkatonák." Folytatás itt.
Hát ez kurvajó írás, komoly szépírói vénája van a szerzőjének, azt, hogy hogy talált meg engem, arról meg nagyjából fogalmam sincs.
Interjúk:
1. Csőbehúzós, valamit pályáztatós, közben f2f nem is azt ajánlós, biztosítós, jutalékos, vállalkozói igazolványos, "ha ügyes vagy sokat kereshetsz" szöveggel kecsegtetős, ó nagyon alkalmasnak találós, szeretettel várós, persze. Na, ez felejtős.
2. Hát, szakmailag megint egy sohajobbat, amit itt kéne csinálni, legutóbb is ezt csináltam. Az egész szakmai önéletrajzom gyk. fedi az itteni feladatokat. De itt is van baj: a pénz, első blikkre - meg sokadikra is - nevetségesen kevés. Nem mondom meg, annyira vicces. De utánagondolva... szal talán nem kellett volna azonnal belemosolyogni az asztal túloldalán ülő arcába, hogy hehe ez a pénz eléggé, mert .. mert. Most akkor jó eséllyel elbasztam, vagy nem, ez majd holnap délelőtt kiderül. Másnap már dolgoznék, véget érne a nyavalygás, kevesebb szart terítenék szét a freeblogon. Címeres fasz-e vagyok, hogy nem gondolkozom csak pofázok? Mindegy, ma is tanultam valamit: attól, hogy elsőre nem kóser, ne fintorogj mingyá, mert a Rákóczin sétálva bekattanhat, hogy talán mégse volna ez olyan szar. Már megint utólag vagyok okos bazmeg, óó, de...
... láss csodát, ma minden szarságok ellenére jó kedvem van. A nap ma valahogy máshogy sütött. A szél máshogy simogatta az arcom. Mosolyogva jártam az utcákat. Minden jól van így. Elfogadós nap. Béke.
