zora

Vasárnap volt és kivételesen reggelt 7-től fél 2-ig dolgoztam egyet, lekötött, nem gondolkodtam, a mostani héten megúszni terveztem a félévente esedékes országjáró turnét, de már nem akarok kibúvót, meg lógni ilyen vagy olyan indokkal, minden nap más város, jövünk, megyünk, dolgozunk, legalább gyorsabban telik az idő (mintha legalábbis látnám a B pontot, ahova tartok ebből az A-ból, ugyan...), meg nem vagyok a városban, nem könnyű így se, meg úgy se, de a héten hülyére melózhatom magam hétfőtől szombat délutánig, úgy, hogy közte nem veszek levegőt, a vasárnapot is lehet hogy átugrom majd, a szabadnap az egyenlő befeléfordulással, a munka most jó menekülési útvonal, az egyetlen.
Közben azért mindig, mindig várok, nemtom mit várok, nem kellene pedig.
Depresszióblog. A hülye fejemet, azt, lőjetek agyon.