Csak haza kell kicsit jönni vidékre és máris egy csomó minden történik velünk.

A gyerek ma olyan kába volt, hogy pánikba estem, hogy most vajon ébren van, elájult, vagy kómába esett, vagy mi van. Nem várhattam tehát, elvittük a szomszéd nagyváros (nevezzük mondjuk Szolnoknak) az egyik kórházába, ahol gyerek ambulancia üzemel. Az alábbi párbeszéd játszódott le, miután a vizsgáló ajtaján bekopogtam és kijött egy asszisztens nő.

Én: "Jó napot kívánok, segítséget szeretnénk kérni, budapesti szülők vagyunk budapesti gyerekkel, aki két napja lázas, meg tudja itt esetleg vizsgálni valaki?"

(Ez a magyar-magyar szótár szerint azt jelenti,hogy "légyszi szánjatok meg bazmeg, itt vagyok egy kómás gyerekkel, lerí róla, hogy szarul van, tetszik látni, sápadt, kornyadozik a babakocsiban, ugyan hadd menjünk már be a doktor bácsihoz, aki úgy látom a résnyire nyílt ajtón, hogy épp passziánszozik, ha esetleg megzavarhatjuk ebben, akkor nem ülnénk autóba és vinnénk fel a házi gyermeorvosunkhoz, 120 kilométerre innen")

Válasz.

Asszisztens: "Jaaaaa, mert nem szeretnének felmenni* vele, ugye?"

(*a felfele menés az a Budapestre menést jelenti errefelé)

Így bazmeg, in medias res.

(Ez lefordítva nem jelent mást, mint hogy "Micsoda? Idejöttök bunkó pestiek és mert nektek van villamosotok, azt hiszitek majd itt mindenki kinyalja a seggeteket mi? Minket basztattok, akik csak alig vegetálunk itt az Alföldön, szar a fizetés, otthon is csak zsíroskenyér van és még veletek is foglalkozzunk, mikor nektek kurvasok zsétek van, kocsitok, hogy ideutazzatok a nagyszülőkhöz, hát a faszunk nem kéne? Megyek megbeszélem a dokival, ha befejezte az aknakeresőzést megnézi a gyereket, aki mondjuk kurvára nem hozzánk tartozik, kicsit azért megváratunk benneteket, nehogy azt higgyétek, hogy csak mert fővárosiak vagytok, rögtön ugrunk")

...

.....

eltelik öt perc

........

............

tíz................

................................

Amikor az ajtó becsukódott az asszisztens mögött rejtély, hogy mire vártunk vagy negyed órát, míg behívtak, hiszen senki nem volt benn előttünk (kivéve a dokit, 3 asszisztenst, akik közül munkája ténylegesen csak egynek van, a másik kettő csak gügyög egymásnak, hogy milyen cuki a baba, akit vizsgál a doktorbácsi)

A dokibá ha nem volt 70 éves, akkor semennyi, kedvesen ellátta a gyermeket, de mondjuk szívesen nézném egy harmincas jóseggű Carter doktor ténykedését, csak ő ugye sajnos 2736126382 másik társával és az előző két orvosgenerációval együtt már rég megpattant Nyugatra, így marad a nyugdíj mellett még kedvetelésből praktizáló nagypapa.

Jelzem nem vagyok paranoiás, de én itt nőttem fel, hol ördögszekereket kerget a szél, s azt, hogy 'jó', úgy mondják, hogy 'jau', ismerem ezt az életérzést, titokban mindig is kicsit ferde szemmel néztük a pestieket, akiknél minden kerítés kolbászból van és hát máig él a prekoncepció abban a csökött jászkun fejben, hogy a fővárosiak bunkók.

Könnyű tudathasadással estem túl ezen a párbeszéden, de nem vettem magamra nagyon, elvégre én nem pesti, hanem újbudai vagyok, ez a nem mindegy. De ez egy buta játék a nyelvtannal, hisz errefelé a pesti az azt jelenti, hogy budapesti, na ilyen kevéssé leleményes a jásznagykun, baszki. Én viszont transzformersz vagyok, azzal a népséggel azonosulok, ahol éppen vagyok és szeretem ezt is, szeretem azt is, jau?