Ahogy a gyermek nő - és ezzel együtt a nappali alvásideje csökken - úgy van egyre kevesebb időm blogolni, ez gondolom teljesen érthető. Az idő rohan és a mi gyönyörű bájos kis gyerekünk időközben fél éves lett. Vannak néha nehéz napok, időszakok, gecinehezek. Amikor nyűgös, de nem tudni mi baja, már hisztizni is ügyesen tud, meleg van, ő is izzad, taknyos két hete, gyógyszerezzük, tűri a kurva orrszívó porszívót hetek óta, de valahányszor ránézek elolvadok és szeretnék lassítani minden percet, mert tudom: kurvagyorsan felnő és most kell kiélvezni a kisbabaságát. Kismorci okos, érdeklődő, mindenre kíváncsi, leleményes, játékos, bájos kis teremtmény. Néha nagyon magam látom benne, néha nagyon az apját, kb így meg is oszlanak a vélemények abban, hogy kire hasonlít (szerintem inkább rám). Érdekes látni, ahogy változik, napról-napra, minden olyan gyorsan történik és nem lehet ezt sehogy sem megörökíteni jól, igyekszünk sokat fotózni, de azok a pillanatok a legérdekesebbek, amikor közelben sincs a fényképező. Mindent úgy kell megélni, hogy tudjuk, ha nem is egyszeri, amire épp rácsodálkozunk, csak rövid ideig tart, utána jönnek az újabb kunsztok, arckifejezések, szokások.
Ha egyszer gyereketek lesz, majd meglátjátok, miről beszélek, akinek meg van, az biztosan megerősíti ezt.
