Szar anya vagyok, nem vitás, mert nem tudok kiegyensúlyozott gyermeket nevelni. A mi kisbabánk már vagy egy hete az ébren töltött idő jelentős részét sírással tölti, ez tetszés szerint olykor csak nyűglődés, máskor torka szakadtából ordítás. A kettő között minden van egy napon belül. Nem hasfájós, nem látom, hogy jönne a foga, nem szoros a ruhája, nem éri semmi olyan külső hatás, amitől azt gondolnám, jogos a hiszti. De mindent meg tud siratni, ilyen-olyan intenzitással, különösen naggyal azt, ha kézből az ágyra kerül, de ezt legalább még felismerem, az indokolatlannak tűnő ordítással viszont nem tudok mit kezdeni. Ülök, nézem, simogatom, puszilgatom, ha ordít, felveszem, húzom-vonom, leteszem, ordít, felveszem, ordít, járkálok vele, ordít, én meg kibaszottul nyúzott vagyok és úgy érzem tehetetlen, nem tudom mit kezdjek vele, amikor a szeretgetés nem segít. Biztos hiányzik valami tudás vagy képesség, ami átsegít az ilyen helyzeteken, vagy talán mégis könyvekből meg fórumokból kéne őt nevelnem, eddig az ösztöneimre hallgattam, de azok most cserben hagynak. Persze biztos elmúlik ez, de most nagyon rossz, emészt, hogy nem tudom, mivel tehetném neki a legjobbat, ha bánata van, hát biztos nem azzal, hogy vele sírok, pedig ma már eljutottam ide.