egyik éjjel álmomban jött a cunami, az ablakon kipillantva láttam a több tíz méteres hullámokat és tudtam, akkor most lesz vége. utolsó mondatként azt mormoltam magam elé hangosan, Isten szeret minket, aztán se kép, se hang
a fél ötös szoptatás után csak ültem az ágy szélén, hosszú percekig meredtem magam elé a hajnali félhomályban és ezen gondolkodtam
már nem is azon, amin mindig is, hogy van-e, hanem hogy vajon tényleg szeret?
