Azoknak, akik itt felejtették magukat a róla szóló bejegyzés óta, azoknak elárulom, hogy a történet úgy folytatódott, hogy zora, a poszt befejeztével előtúrt egy régi file-t, egy régen elfeledett CD-ről, ami Lejla idézetes blogjából volt lementve, benne egy e-mail címmel. Zora ekkor egy hirtelen ötlettől vezérelve levelet írt Lejlának és legnagyobb meglepődésére választ is kapott. Jót, örült, mindketten örültek, zora főleg annak, hogy elmesélhette Lejlának az érzéseit, Lejla meg annak, hogy van valahol egy zora, akinek sok év után is ilyen emlékezetes maradt az ő blogja és úgy emlékszik rá, ahogy azt most megírta.
S hogy mi a tanulság? Nekem az, hogy néha jó az ember lelkének az, ha megszólíthatja, megdicsérheti azt, akit valamiért megkedvelt, ismeretlenül, hogy elmondhatod, hogy szimpatikus, valamiért szereted, pedig sose láttad, azt se tudod ki ő igazából.
Mindenkit arra buzdítok, írjon az egyik kedvenc bloggerének, valaki olyannak, akivel sose találkozott még, de valamiért tetszik neked ahogy ír, ahogy él, ahogy mesél. Mindkettőtöknek jó érzés lesz.
Lejla pedig megtalálta akit keresett és boldog.
"... megesik gyakran, hogy leveleket kapok idegen kézírással, dicsérő és köszönő írásokat olvasóim köréből, meghatott emberek bámulatának közvetlen kifejezéseit. Olvasom ezeket a sorokat, és megilletődés fog el a meleg, gyámoltalan érzés láttára, mely a művészetem nyomán támad, valami szánalom fog el a rajongó naivság iránt, mely a levelekből szól hozzám, és elpirulok a gondolatra, mennyire kijózanodna ez a derűs ember, ha valaha bepillantana a kulisszák mögé, ha ártatlan lelke valaha megértené, hogy egy jóravaló, egészséges és tisztességes ember egyáltalán nem ír, nem színészkedik és nem komponál..."
Thomas Mann: Tonio Kröger
