Az előbb, mikor felmásztam a harmadikra, arra gondoltam, most jövök itt fel utoljára, aztán eszembe jutott, hogy vasárnap még eljövünk leadni a kulcsokat és rendezni a rendeznivalókat, de ma lakunk itt utoljára. A hátam mögött és körülöttem a költözéskor szokásos káosz, zsákok, dobozok mindenfelé, kicsit lehangoló is, mégis mint mindig, most is azzal a jó érzéssel próbálok a helyzetre gondolni, hogy ezután megint valami még jobb jön. Most épp egy másféle és jobb környék, amit mi tagadás, azért választottunk, mert gyerekbarát.

Mikor idejöttünk a VII. kerületbe örültünk és ez így lehetett végig, a munkahelyeinkhez közel lakunk, mindketten benn vagyunk 20 perc alatt, meg aztán a Király utca közvetlen környezetében lakni, pár percre a Körúttól nagyon sok előnnyel jár. Minden a szánkban van, bármilyen irányba indulok el a kapuból, 5 percen belül van egy valamirevaló élelmiszerbolt, van piac, gyógyszertár, pékség, villamos, troli, a belváros szívében élni praktikus. De a belváros büdös és kutyaszaros, a hetedik kerület áthatóan bűzlik mindenfelé a kutyahúgyszagtól. Mióta tudom, hova költözünk, egyre kevésbé esik nehezemre, hogy itt kell hagyni. A kényelmes megoldások helyett, ha valami hiányozni fog, akkor azok, akiket megszoktam itt: a leggyakrabban felkeresett boltban a kedves eladók, a mindig segítőkész és kedvesen mosolygó gyógyszerész, a bejáratott kofák a piacon. Csomó megszokott arc, a telefonfülke mellett lakó öreg bácsi a papírdobozaival, az öreg néni aki a tűzcsaphoz köti a kutyáját és nézi a hazafelé tartó embereket, a mindig mosolygó hajtipajtik...

Van egy kedvenc eladóm a közeli élelmiszerboltban. Vékony, szimpatikus fiú, valahogy összebarátkoztunk az elmúlt másfél évben, valahányszor bementem és ott volt, beszélgettünk kicsit, volt hogy csak egy hello-ra futotta, de biztos, hogy sose mentünk el egymás mellett szó nélkül. Ő fog legjobban hiányozni, az is lehet, hogy soha többé nem látom. Tegnap, mikor utoljára mentem be az üzletbe, a kezébe nyomtam a névjegykártyámat azzal, hogy ha tudok neki valaha segíteni - elmondtam, miben tudok, ha tudok - keressen meg. Nagyon hálás volt és örült, beszélgettünk még egy utolsó nagyot aztán elköszöntünk egymástól. Az ember életében biztos van egy csomó ilyen felületes ismeretség, ami érthető okokból nem tud több lenni, nincs is szükség arra, hogy több legyen, mégis, mikor valahogy vége szakad, nehéz a szívünk.