Szintet ugrottam a workaholic játékban, nemrég bevállaltam egy másik embernek elegendő munkát a sajátom mellé, kettő helyett, simán, hadd pörögjek, kértem végre céges telefont, mert váratlanul tucatszámra kezdtem el tárgyalni emberekkel és már így is elbasztam, hogy a meglévő névjegykártyámra rátetettem a privát mobilszámom. Ha valaki keres, visszahívom, az illem így diktálja, saját kontóra, ennyi benne a szopó, de most már van céges számom. Kértem laptopot, hogy haza tudjam hozni a munkát és mindent elérjek itthonról is és én szorgalmasan kúrok el vasárnap este 3-4 órát munkával és örülök magamban, hogy a hétfő reggel majdnem üres, szépen letisztázott inbox-szal indul. Cikkeket írok, megjelenek, könyvekben meg mindenfelé, uralom a médiát, túlórázom, ezt is rádbízhatom zora? persze, küldd csak át, estére egy kifacsart citrom vagyok, kifacsart citromlétem pedig annak minden nehézségével együtt élvezem, valahogy úgy érzem ez a fénykorom, most kell 120-on pörögni. Ebből mondjuk nehéz GYES-re menni, mert a rohadék perverz annyira élvezi ezt az állandó hajtást, hogy nem is tudja, most akkor fel van-e készülve arra, hogy otthagyja a mókuskerekét. Most egyik napról a másikra nem menne és azt sem tudom ez a felfokozott idegállapot, ami egyszerre dögleszt meg, tesz holdkórossá és tölt el örömmel, alkalmassá tesz-e a fogamzásra, vagy lehet, hogy mi, ha ez nem?

A kis szaros elsőre beintett, de napok kérdése és apa újra támadásba lendül, hogy istenesen megpakolja anyát, gyermeknemzési szándékkal.