Reggel ordítva ébredtem az álomból, amiben a kislány rendre megjelent a tükörben, elő a semmiből, halálra rémítve engem ezzel. A morci csitított, hogy rosszat álmodtam, nekem meg olyan valóságosnak tűnt, kb mint a tegnap a szemem sarkában néha megjelenő alak, biztos innen a kislányos álom. Nekem van ilyen bajom, mármint, hogy folyton azt hiszem, hogy nem vagyok egyedül, de ezt mindig csak akkor érzem, amikor nincs itthon senki, ha értitek. Szellemek, aha. Hangok, árnyak, reccsen, moccan. A lámpák égnek, a sötétben még akkor is félek, ha ott van mellettem a morc. Az ilyesmit hol gyógyítják? Gondoltam 30 év alatt elmúlik, de nem múlt és rossz ez. A gondolatát se viselem, hogy esetleg egy éjszakát egyedül töltsek. Egyszer volt ilyen, akkor se mertem egyedül lenni, meghívtam a két barátnőmet, összeittunk minden szart és éjjel 1-kor már azt se tudtam, hol vagyok, nem hogy hány szellem kering a lakásban. Abba bele se merek gondolni, mi lesz, ha a morci nyáron elmegy cimborákkal a messzibe egy hétre. Minden este másnál alszom? Minden este más alszik nálam? Vagy szerzek egy hétre legy fix akótársat? Vagy én pofátlankodok át valahova egy hétre? Esetleg minden este leiszom magam? Egy hét delírium? Költözzek rögtön a detoxikálóba? Igenis komoly kérdések ezek az életemben, hiába nevetsz.