Képzeljétek, ma hajnalban nagynéni lettem! A klán legújabb fiútagja majdnem 4 kilóval és 60 centivel érkezett, bízzunk benne, hogy nem az apai nagyapja génjei tobzódnak benne, mert akkor sem ruházni, se etetni nem lesz könnyű, ha magamból indulok ki. Az új jövevénynek mindenki nagyon örül, anyámék nagyanyóék lettek, nagyanyámék meg dédik, egyik napról a másikra. Már előre félek az első találkozástól, mert így 30 körül gondolom nem egy huncut kiscsengő, hanem egy barokk katedrális gazdagon díszített bronzharangja szólal majd meg bennem, jelzésül, hogy ideje lenne már nekem is szülnöm bazz. Vagy elrettenek a fülsüketítő ordítás és a szaros pelenkák láttán még vagy újabb 2-3 évre és akkor a morc is fellélegezhet és felhagyok az egyébként is gyakori basztatásával, már ami a gyerekcsinálást illeti.

Erről jut eszembe, ha én nagynéni lettem, akkor a morc vajon most nagybácsi lett? Vagy az élettársi kapcsolat kevés ahhoz, hogy a kis cukiságnak legyen egy ilyen jó fej szerzett nagybácsija, aki alkalmasint - akkor remélhetőleg már mint regisztrált nagybácsi - megtaníthatja majd hangszereken játszani? Ezt nem tudom, a világtörténelem hogy oldotta meg eddig, mégiscsak fontos kérdés. Vagy még az lehet, hogy jogait és címét érvényesítendő, vetessem el magam vele sürgősen? Ez a másik téma, amitől szerintem már agyfaszt kapott az utóbbi fél évben szegény, nyehe.

Szóval, nagybácsi vagy nem, vagy csak ilyen kvázi-nagybácsi, mi erre a hivatalos protokoll?