Végre eljutottam oda, hogy ha beteg vagyok, nem megyek be dolgozni. Akkor se, ha be tudnék, taknyot ki lehet hordani lábon, mint tudjuk, csak akkor tovább tart. Sokáig vívódtam magammal ma reggel, de végül arra jutottam, hogy ha szombaton iskolába akarok menni, akkor jobb, ha két napig inkább itthon lábadozom. Elég nehezen győzöm meg magam ebben.

A lakásból jelentjük, nincs büdös mióta rajta van a nejlon a kis rácson, de ettől függetlenül ki kéne takarítani a lefolyót, amihez továbbra is gyűjtöm az erőt. Gondolhattuk, hú, lassan minden frankó, amikor elkövettem azt a hibát, hogy egy enyhébb napon elzártam a konvektort - aztán pedig két napig hiába próbáltuk meg bekapcsolni, egyszerűen nem ment. Nyomtuk a szikráztatót, szerintem uszkve 500-szor két nap alatt és semmi. Tegnap vacogva feküdtem a kanapén, a Morci tett egy utolsó próbát és tádámm, belobbant a láng. Hurrá! Minden olyan kereknek tűnt, egészen úgy 20 percig, amikor ismeretlen okból bekapcsolt a légkondi beltérije (?!?), majd pedig váratlanul kiégett egy izzó az olvasólámpában (!).

Megmondom őszintén, egyre biztosabb vagyok benne, hogy el van átkozva ez a mi kis toronyszobánk. Szinte már várom, mi a következő. Gondolkodhatunk kicsibe, de egész nagy dolgokban is. Pl. ha nem írnék többet, akkor valószínűleg felrobbant a konvektor a faszba, engem pedig Kőbányáig repített a detonáció. (Mondjuk az nem baj, ott a háziorvos úgyis.) Itt baszki mindig történik valami.