A történet a répáról ott kezdődik, hogy múltkor a Plusban felfedeztem a zacskós kiszerelésű répát, jóval a piaci ár alatt, gondoltam ez még akármire is jó lehet. Vettünk hát, elsétáltattuk a szombat esti baráti összejövetelre, majd bekerült a hűtő aljába. Úgy két hétre. Olyan igazi magyar mentalitás, nem? Olcsó, vegyünk, nem tudom minek, egy fél év alatt nem használok el másfél kilónyi répát, de muszáj volt venni, olcsó volt.

Kerülgettem két hétig, figyeltem, nehogy nekem berohadjon a zacskójába, megvártam a pillanatot, mikor elkezdett kicsírázni és akkor vettem csak ki. Mi a szar, mi a szar, mi legyen belőle? Másfél kiló répa, sok répa, répa, főzni, répafőzelék, csak hát ez merőben ellenkezik minden elvemmel, hiszen oly kevés ételt utálok, de ezt speciel igen. Anyám sose főzött. Valamiért emlékeimben úgy él, kisiskolásként a menzán minden másnap az volt. Szerintem 6 éves korom óta gyűlölöm.

Legyen kihívás, gondoltam, hősiesen szembeszállok démonaimmal, megszeretem, most és leemeltem a szakácskönyvet. Aztán mikor megláttam, hogy tejjel kell katyvaszolni, fujjogva visszatettem. Igazán nem vagyok válogatós, de a tej se nagy barátom, csak ha kávéval vegyítem, de erről meg az enzimek tehetnek vagy mi. Szóval az utálatos répa kotyvasztása az utálatos tejjel, az volna csak az igazán utálatos. Répafőzelék kilőve.

Ekkor jutott eszembe a zöldség-gyümölcscentrifugám, amit még exemPeti szüleitől kaptam annakidején, mikor volt a melanoma és rámtört a vágy egészségesen élni, összesen egyszer használtam, akkor 3 éve. Az egész hülye berendezést az utolsó csavarig el kellett mosni cserébe két deci gyümölcsléért, inkább szedjen az ember hangyát, ez nem kosoknak való készülék. De most elővettem, kitaláltam, hogy fene egészségesek leszünk, átpréseltem rajta a másfél kiló répát, meg két almát és jóízűen megittuk a 2-2 deci 100%-os levet a Gitározóssal. Cuki bajszunk lett tőle, még másfél óra múlva is narancssárga csíkkal a szánk fölött vigyorogtunk. Csöppet rászáradt. Ezután atomjaira szedtem a gyümölcscentrifugát, a konyhát beterítette a sárgarépareszelék, nem érdekes, rendkívül egészségesek lettünk és biztos nagyon jól tudtunk a sok répától fütyülni is, de ezt akkor nem teszteltük.

Ezzel véget is érhetett volna a hetek óta tartó, már-már nyomasztó répasztori, de nem ért. Rá két napra álmomban került elő újra, épp egy szexjelenet közepébe álmodtam bele, ahol is a fiúm olyan átéléssel szopott egy répát, de ezt most így, hogy egy sárgarépát, hogy csaknem féltékeny lettem arra. (Aztán egy fél méteres ívben mocskolta össze az anyámék házában a tapétát, de erre itt most nem térnék ki jobban, koncentráljunk a növényzetre.) Kérdezlek, lányolvasóm, Te képzelted már ez a fiúdat, ahogy az lehunyt szemmel oboázik egy répával? Akkor képzeld el. Ugye, milyen vicces?

Szóval ez történt szerencsétlen répával, én meg nyomorgok itt magamban azóta is, hogy vajon mit jelenthet egy ilyen álom, jézusom, gondolom ezek után nem tudom elhitetni, hogy amúgy jóravaló gyerökök vagyunk mi ketten, mindenféle perverziók nélkül, sem állatokkal, sem növényekkel nem létesítünk szexuális kapcsolatot, mert mi csak egymást szeretjük. (Persze lehetnénk beteges répafetistiszták, annak az lenne a neve, hogy klorofilia, vagy mittudomén.)

Na és akkor most már itt, ezen a ponton most már aztán tényleg véget is érhetne ez az egész répás rémálom, de nem fog, miután szöget ütött a fejembe, mi lenne, ha a farsangi bulin répának öltöznék, hehe. Innen folytatom.