Pénteken házibuli barátokkal és ismeretlenekkel, fura összejövetel kisebb-nagyobb klikkekkel, dohányzóktól roskadozó erkéllyel, tzatzikivel és töltött kiflivel, gondos házigazdákkal, Dream Long Island Ice Tea-jét én sem tudom nem megemlíteni, mint legfurább ital az este folyamán - olyan ez a koktél, mintha az otthon lévő összes szar kommersz szeszt összeöntenénk egy kis kólával, valahogy itatja persze magát ez a rettenet, egy fél pohár erejéig, de amúgy életem legrosszabb vodkásnarancsára emlékeztetett, amitől egyszer istentelen rosszul voltam - de elismerem, az én ízlésem szar.
Nem vagyok én elég kifinomult, egy doboz Ászok vagy egy pohár félédes fehérbor tökéletesen elég az én egyszerű ízlésemnek, na. Belenyaltam az uramnak öntött törkölybe amit Rózi prezentált műanyagflakonból, de ez túl erős nekem és inkább csak inhalálva tudtam igazán élvezni, már ami a kedvesem szájában maradt pálinkaillaT illeti, csókolózásilag, hogy bele ne bonyolódjak nagyon. Nyehi négy és féléves, korán bulizni kezdő lányának felajánlottam, hogy elmesélem a Csipkerózsikát, ez meg is történt, ami nem következett be az a gyerek ezzel egyidőben történő elalvása, ami bekövetkezett az meg az volt, hogy a copfos több ízben helyreutasított, hogy márpedig az nem úgy van, hogy elalszik az egész kibaszott királyi udvar és az se, hogy benőtte a borostyán az egész udvart miközben mindenki horkolva aludt évszázadokig, szóval ma már máshogy adják elő eszerint a történeT és nem úgy, ahogy apukám annak idején, mikor a szekrényajtóra függesztett lepedőre nyomattuk a sztorit diavetítővel, de mikor volt már az persze?
Másnap sör és vodka már megint, igazán nagyon jól éreztem magam egy összeszokott, és felettébb szórakoztató társaságban és az is tök jó, hogy az én barátaimból, meg a te barátaidból előbb-utóbb a mi barátaink lesznek, amúgy meg ha én nem én lennék, akkor most nagyon irigyelném aztat a nőt, amiért olyan jó annak, mert boldog miközben majd' meghal, úgy szereti aztat a férfit és akit viszontszeret nagyon az a férfi, még jó, hogy én vagyok én és imádok minden percet amit együtt töltünk a Dlágámmal, akinek úgy látszik már sosem lesz normális valamirevaló művészneve itt ezen a blogon, de majd töröm még a fejem ezen így bő egy év után, lehetne ugye az Akinekaszemeugyanolyanszínűmintazenyém csak ez olyan hosszú, szóval pl. azt is imádtam, amikor szombat délután kreatívok voltunk, feküdtünk egymással szemben és fogtuk és megrajzoltuk egymás lábujjait, s míg az egyikünk rajzolt, a másikunk röhögve ficánkolt a lábujját csiklandozó tollvég miatt. Gyagyás család.
