Volt ma este valami Sandra Bullock-os idegesítően izgalmas film, szívesen lelőném itt egy az egyben a poénját, de nem vagyok ekkora szemét, nézzétek meg. Nem is ez a lényeg, a kísérőjelenségek valahogy néha sokszor jobban megmaradnak, ha moziról van szó és most is szívesebben értekezek a film helyett a mellettem lévő székben küppedő bálnáról, amitől vicsoroghatnékom támadt filmnézés közben és ami miatt valószínűleg rendszeresen a fiúm agyára mentem, miután folyamatosan közvetítettem, hogy mi történik a szomszédos székekben, csak hogy ő se maradjon le a filmet is messze felülmúló thrillerről mellettem.
Szóval szeretem a mozit, amit nem szeretek, az mozitól függetlenül is fülemhez közel kivitelezett rágás és ropogtatás, természetesen nekem lehet, de takarodjon mindenki a környékemről is a pattogatott kukoricával meg a chipseszacskóval kurvamesszire, ha összeadódik az élmény és hallom zörögni a zacskót és a zacskónyi chips elropogatását is, attól különösen agyfaszt bírok kapni. Na, a mai rém egy nagytestű nőstény személyében és a szemüveges hóna alá gyűrt majom képében jelent meg. Szóval az anyadisznó így is alig fért a székbe és most nem azért bántom mert hogy mekkora, mert én se vagyok kicsi, de ne zabáljon már meg két zacskó chipset egy ekkora, egyébként zsírját legott is épp kifelé izzadó koca, mint ez, 110 perc alatt, vagy zabáljon, de ne az én fülem közelében tegye. Ez szemrebbenés nélkül megtette ezt, a pápaszemes makival egyetemben.
A felmerülő zavaró tényezők: kurvajó a perifériás látásom, lehet hogy +5-ös a szemüvegem, de esküszöm 250 fokos szögben látok, seggberúgni se kíséreljen meg senki, mert azt is észlelem, szóval a jobb szemem egyik felével a filmet néztem, a jobb szemem másik felével meg a le-föl-le-föl járó kart, nem csak hogy a maca zacskóba be, chips ki, szájba be mozdulatsort voltam kénytelen elszenvedni mintegy ötszáz alkalommal, de azt is, ahogy a hölllllgy minden egyes chipsdarab után hangosan végigcuppantotta mind az öt ujjának végét, az ötszázszor öt, uszkve tehát kettőezerötszáz alkalommal a szemem sarkából ezt. ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!
Már azt hittem nem lehet rosszabb, a film is elég idegesítően feszültségteli volt, mikor a páros újabb módszerekhez folyamodott; immár nem azt tekinthettem végig a szemem sarkából, ahogy a hölllllgy önetetéssel foglaltoskodik, a hím átvette az irányítást a nőstény felett és engedelmeskedve a belső hangnak, mely a fajfenntartásra és egyebekre buzdíthatja máskor, etetni kezdte az anyaállatot. Innentől kezdve hetes székből nyolcasba átlendülő kar, chips fog, asszony megtöm metódust kísérhettem figyelemmel egy újabb fél zacskó chips erejéig. Annyira reméltem, hogy nem hoztak több zabálnivalót magukkal és hurrá, nem, ellenben gondoltak arra is, hogy két francos zacskó chips után nyilván szomjasak lesznek, ezért számszerint úgy 15 alkalommal volt meg a jobb szemem sarkából még mindig periférikusan a műanyagflakon kupak le, szájhoz emel, betölt, leenged, visszateker mozdulatsor, aztán hálistennek vége lett a filmnek.
De lehet, hogy ez az egész a fogyókúrától megváltozott tudatállapot eredménye, irigység, ez valami főbűn, szedjetek már le távcsövessel, utálom ezt a szemét gyümölcsnapot, kurvára éhes vagyok.
