Már nem először fordult elő, hogy a lefekvés előtti blogolás folyománya a leírtakkal szoros összefüggésben álló témákról való rémálmodás. Tegnap éjjelre is megvolt az utolsó írás okozta posttraumatikus, vagy post-posttraumatikus sokk, álmomban a szülői házban rájöttem, hogy terhes vagyok.
Onnan jöttem rá, hogy az utód belülről izomból ki akarta rúgni a hasfalamat. Fájt, most is érzem, vajon tényleg ilyen kellemetlen érzés, amikor rugdosnak belülről? Mondtam anyának, hogy nem értek semmit, mindig megjött rendesen, hogy a faszba lehetek terhes és ott volt az első és legfőbb para - tény, az életből vett valós félelem, melyet nyilván csak a dohányzó nők éreznek most át - úristen, terhes vagyok, dehát én dohányzom, jaj! Anya azt mondta szerinte 1-2 hónapos terhes lehetek, még belefér, mire mondtam, hogy akkor még nem rúg így a gyerek, én már 7-8 hónaposra tippeltem magam. Beálltam az előszobatükör elé, oldalra fordultam, felhúztam a pólóm és kurvanagy hasam volt, olyan nagy has, amilyen csak a terhes nőknek van. Egész álmom alatt azon hergeltem magam, hogy végigdohányoztam a terhességem, melyről nem tudtam, a gyerekem hülye lesz, vagy testi fogyatékos, vagy mindkettő egyszerre, és tudtam, nincs visszaút így a hetedik, nyolcadik hónap táján, szülni kell majd. Stresszhelyzetben mit csinál aki bagózik? Fogja magát, veszi a cigijét, kimegy és rágyújt. Mondtam magamnak, már úgyis mindegy, csak egy utolsót... Idióta.
Ma nem gyújtottam rá. Pedig nem is vagyok terhes. Vagy csak nem tudok róla, hogy stílusosan barom legyek, höööee ....
... de ne gondolja senki, hogy ilyen körmönfontan akartam jóhírt elővezetni, nem, nem vagyok.
Lefekvés előtt ne írjatok blogot, mert hülyeséget álmodtok. Vagy ha írtok, koncentráljatok pozitív témákra. Én ma szeretnék valami szebbet álmodni, mint tegnap, úgyhogy legyenek mára az utolsók ezek: virágok, pillangók, hegytető, gitározó cicu, táncoló, éneklő, boldog állatkák, kéz a kézben, szeretés, bárányfelhők és napocska, boldogan élni, míg meg nem halunk, jó éjszakát.
