Ha szar, akkor legyen halmozottan szar; tényleg taccsra vág, ha jön az aktuális para egészségem és túlélésem ügyében; de ezt még könnyen feledtethetné más program; de hogy legyen min bőgnöm egész péntek délelőtt még az is ugrik, úgyhogy konkrétan nem tudok hirtelen felsorolni egy indokot se, hogy miért is kellene örülöm ennek a kurva életnek; ráadásul már megint kibaszottul utálom ezt az együttlakom valakivel helyzetet és tudjátok ez a legszarabb, hogy sok kicsi sokra megy és egyszerűen nem lehet ezzel az egésszel mit kezdeni; teljesen hétköznapi apró dolgok, még csak nem is rosszak, csak vannak, csak így alakultak, de mindent valami egész más szögből látok, mint kellene; mindent olyan kurvára végletesnek, véglegesnek; más ezekre azt mondja, jó, hát most nem a legjobb, de majd lesz, jó hát most nem jött össze, de összejön jövő héten; csak nekem meg ott kattog bazmeg, hogy amit nem élek meg most, azt nem biztos, hogy már meg fogom tudni később, amiről lecsúszom most, arról lehet, hogy örökre, és nem akarok hiányérzettel és ezzel a baszomnagy fojtogató gombóccal a torkomban megdögleni, hanem ha már megdöglök legyen úgy, hogy közben azt érzem: utoljára valami igazán jó történt velem.
Hazamegyek anyámékhoz, nem mintha ott jobb lenne most, de még mindig nem lesz olyan szar, mint itt tök egyedül.
