Anyával ejtettük az íriszdiagnosztika ötletét. Én nem kérdeztem meg sok embert, de végül az a kevés se nagyon biztatott, hogy menjek. Érdekelt volna, mivel rémítenek halálra, de miután ehhez nem kell sokat tennie egy fehér köpenyesnek nálam, talán mégsem hiányzik egy betegség tudata sem, épp elég az, amiket amúgy alapvetően beképzelek vannak. Miután a wikipédia is azt írja, hogy sarlatánság, közöltem Anyával, hogy én ezt kihagynám, ha lehet. A végső lökést az adta, hogy a Faluból felszegődött tegnap két ismerős és olyan faszságokat hordtak nekik össze, hogy égnek állt a hajuk. Anya azt mondta, hogy neki most jutott eszébe, hogy jól van. Mondom akkor ezt megbeszéltük.
Különben sem kell íriszdiagnosztának lenni ahhoz, hogy bárki kiolvassa a szememből, hogy mi bajom. Elmondjam mit lehet kiolvasni belőle? Inkább nem mondom.
A nagyobbik öcsém tegnap megkérte a barátnője kezét, aki igent mondott. Örülök, ez rájuk nézve igazán felnőttes. Rám nézve meg igazán szánalmas. Remélem nyárig lesz valakim, úgyis az idegeimre fog menni az összes "jaj és te mikor mész férjhez zorácska?" kérdés, de ha párban vagyok akkor talán hihetőbbnek tűnik majd a lefegyverző "hamarosan, hamarosan" kamu, mint ha egyedül tengődöm egy borosüveg társaságában, szipogva egy sarokban.
Vagy még az lehet, hogy koszorúslánynak öltözöm. Azokat úgyis mindig megdugja valaki. (Azért valahol kicsit én is romantikus vagyok, nem? hehee) De lehet, hogy csak túl sokszor láttam a Négy esküvőt.
Amilyen pechem van még ez se jön össze, lefogadom, hogy tesóm engem kér fel tanúskodni.
