zora

Én szeretem a sajtot, de huszonhét éven át nem nyúltam a camamberthez, mert sose fért a fejembe, hogy lehet megenni valamit, ami penészes, bazz. Erre anyukám múlt héten váratlanul belecsempészett egy dobozzal az elemózsiás szatyorba. Hát mondom már csak becsekkolom, a tévébe is azt mondják, hogy jó, meg biztos gourmandság volna enni ilyesmit, úgyhogy gondoltam megkóstolom a sajtot. (meg ha már ott van, a penészt... de penészt enni bazmeg, ez annyira gusztustalan..) Aztán több ízben meglepetés ért. A megkóstolás utáni finnyás tekintet az hagyján, az első élmény, melyet aztán háromszori megszagolás után se sikerült másképp lefordítani az agyamnak... hát az valami elképesztő. Álltam, szaglásztam és röhögtem magamnak, mondom a természet és a tejipar nem alkothat ennyire ilyen elegyet, kúszott be az orromba és én röhögtem magamban, hogybazmegennekPONTolyanszagavan, virágzó nyárfák is jutottak eszembe amellett, ami, amiknek szintén pontosan olyan illatuk van és komolyan, csodálatos a világ körölüttünk, én mondom. (Vagy én vagyok nagyon ennyire fixált és képzelődöm?) A penész az valami ritka randa rajta, felőlem ott rohad meg ez az egész a hűtőben úgy, ahogy van, mert továbbra is viszolygok megenni ezt a romlottnak látszó árut, de kit érdekel ez, milyen szaga van már, micsoda felfedezés, beszarás :D