Sikerült. Egy óra masszív búskomorság és valami latin szívszomorító zene után hirtelen kiszíneződött a világ, talán a pogácsa meg a sör miatt, nem is, inkább azt hiszem az emberek... Jó volt a barátaimmal lenni, jó volt régi kedves ismerőssel hosszú idő után újra összefutni, jó volt megint új embereket megismerni. Nem táncoltam végül asztalon, ez szerintem szintén mindenkinek jó volt.
Két asztalnál ültem egyszerre, az egyiknél hoztam a szokásos zorát, a másiknál meg jókedvű fiúkkal és lányokkal bashtam. Kiderült, hogy annyira jól tudok blöffölni, hogy ha azt mondom dobtam egy négyest meg egy hetest kockával, azt is el tudom hitetni, úgyhogy már bánom, hogy nem jogásznak mentem. Az este pár sör után a másik sztenderd corporate hernyóval menthetetlenül a napirajz bestofunk felidézésével és idétlen röhögéssel telt, mielőtt bárkinek eszébe jutna, ezúton védem le a fanklub ötletet, mert ezt vagy mi alapítjuk meg vagy senki. Én elfogultságom első igazi jelenként hajlandó vagyok átírattatni a személyi igazolványban a keresztnevemet Sanyira, vagy Rönére.
Amikor hazaértem épp az Amerikai pszichó ment az m1-en, ami aggasztóan beteg volt, barackot ettem meztelenül és végigcsorgott a hasamon a leve. Lefekvés után kétszer is megnéztem, bezártam-e az ajtót és hogy biztos nincs-e rajtam kívül más a lakásban. Nem volt. Ma reggel 5 percembe telt kimászni az ágyból, szerintem a büdös életben nem volt ilyen izomlázam, ha véletlenül elfelejtettem volna, hogy hol a combom meg seggem, most ez az ezer tűszúrás emlékeztetne rá. Ma bringázni akarok, de azt se tudom, hogy jutok le a kilencedikről.
Ja és még az is volt este, hogy berobbant a hír, hogy baj van, és mind nagyon aggódtunk, hogy mi lesz a babokkal, én a magam részéről még mindig. Olyanok a blogok, mint a Dallas. A következő részből megtudjuk.
