Anyával beszéltem az előbb msn-en aztán meséli, hogy meghalt T. Sanyi.
T. Sanyi osztálytársam volt az általánosban a Faluban, tipikus préda a cikihez: kicsinek köpcös volt, golyó fejjel, meg tikkelt a szeme, vagy legalábbis sokat és aprókat pislogott. T. Sanyi nem volt egy észkombájn gyerek, elvégzett valami szakmunkásképzőt, aztán tejüzembe vagy hol dolgozott otthon vidéken. Egyike azoknak, akik sosem szakadtak el a Faluból. T. Sanyi köpcös maradt mindig, de szíve akkora volt, mint a ház, széles mosollyal köszöntött, ha összefutottunk az utcán, mikor ritkán hazatévedek és elrongyolok anyám falubikeján nagyanyámhoz. Egy "hogy vagy" mindig belefért, ha nem is álltunk meg. Csak úgy sugárzott belőle a pozitív energia, meg aztán komoly szerepe volt a Falu polgárőrségében, élen járt szűkebb pátriánk védelmében, én ezért tiszteltem őt. És örültem minden futó "szia, hogy vagy"-nak, meg a vele járó mosolynak is. Valahogy a gyerekkorunkra emlékeztetett, mászókázásra a Falu akkor egyetlen játszóterén, szilvadobálásra, nagy seggesugrásokra a Tiszán.
A nagy és erős T. Sanyi áprilisban kómába esett. Úgy aludt el örökre, hogy az orvosoknak halvány lila dunsztjuk sincs, hogy egyáltalán miért esett kómába. 27 éves volt. Egy nagy, mosolygós, jólelkű maci. Sose jön többet szembe.
Mi az, hogy nem tudták, bazmeg, 2006 van, modern orvostudomány, ilyenkor hol vagy?????
