zora

Tegnap hosszú virtuális ismeretség után találkoztam végre Lisszával is, aki a párjával érkezett. Jó ötlet volt a Blahára megbeszélni a találkát, mert aztán az előzetes tervem ellenére mégis az Akácfában kötöttünk ki, így meg tudtam mutatni neki a törzshelyünket. Tök kihalt volt. A nagydarab hol szőke, hol fekete pultoscsaj már ismerősként üdvözölt. Aha, mondom neki, kivételesen szombaton is, a vidékről jövő vendégeket is ide hozom inni. Van egy öreg néni is, aki odajár. Gyakran látom csütörtökönként, egy kávéscsésze, meg egy pohár Ászok van előtte az asztalon és mereven bámul maga elé. Ott volt tegnap is. Kávéscsésze, söröspohár, szomorú szemek. Nem merek hosszasan ránézni, mert olyan erővel süt belőle a magányosság, amitől kiráz a hideg. Páran meccset néztek, mi is megvártuk a portugál és angol tizenegyeseket. Közbe néha dübörgött egy-egy sláger a zenegépből, én meg el-elbambultam. Holnaptól nem csak egy dolog változik. Mindtől félek.