Tegnap egész nap takarítottam itt, az előző otthonomban, ma egész nap takarítok, súrolok, ablakot pucolok, függönyt mosok, nem azért, mert ezt valaki elvárja tőlem, hanem mert nekem így természetes. Rendet hagyni ott, ahonnan elmegyek. Ott is rend van, ahol mostantól lakom. Így érzem jól magam. Este hazarohantam, biciklire pattantam és Balázzsal a Margit-szigeten cangáztunk. Rengetegen voltak, ki gyalog, ki futva, millió bringás - kár, hogy túl sokan sisak és világítás nélkül... A Sziget nagyon szép most, mindenféle színekben pompázik és merő illatorgia az egész, nem győztem magamba szippantani a helyi levegőt.
Eszembe jutottak szűkösebb idők, mikor jobb híján a közterület maradt, ha valami intimre vágyott az ember lánya az aktuális másikkal. Aki nem hempergett valahol a zöldben, a városban legalább egyszer, az hazudik. Vagy mázlista, mert mindig volt hol csinálni a valamit. Én 2-3-szor, más helyeken, tényszerűen mindig valami hűvösebb időben, fogvacogva.
A Szigeten keveredett ez a sok illat, tudom, hogy nyálasan hangzik, de mámorító volt, és tudod, vannak azok a fák, talán a nyárfa... még az illatuk is olyan, hogyismondjam, ugye érted, érdekes... próbáld ki, hogy kimész sétálni, bicajozni; szívd magadba a fák bódító illatát és ha hazamész nem hiszem, hogy 5 percnél tovább bírod anélkül, hogy megdöntenéd azt, aki otthon vár.
Engem ugyan most az üres szobám várt, miután hazaértem azt követően, hogy jól eltévedtem a sötétben valahol az egyelőre ismeretlen észak-pesti bringaútról letérve, de azért az illat itt maradt az orromban, hurcolom magamban pár napig, aztán majd emlékezek rá a megfelelő pillanatban. Egy állat leszek, gyilkos, vérnőstény.
