Tartozom magamnak, napok óta nem tudtam megírni mennyire fasza, hogy minden, ami márciusban egy csapásra tönkrement, aztán áprilisra hatványozottan még szarabb lett, az május második felétől, s most júniusban szépen sorra helyrejött.
Kezdődött azzal, hogy felmondtam, munka nélkül maradtam, jött a szakítás, először csak munkát kerestem, aztán párhuzamosan melót és albérletet, mindeközben hogy ne legyen egyszerű újabb fontos szereplője lett az életemnek, érzelmi viharok, őrlődés; jött a kis megszakításokkal egy hónapig tartó nátha, a negyedéves bőrgyógy kontroll, a műtét, az interjúk, a visszautasítások, a teljes levertség, kiégés, elkeseredés, magány, a beletörődés; az idő meg csak telt-múlt és olybá tűnt nem moccan már semmi, költöznöm kéne, nincs hova, nincs munka, nem lesz pénz, az egyetlen amiben még hittem az a barátság volt, meg a VBK meg a sör az Akácfában, sokszor, sokat, lemondóan, panaszkodva és akkor valami mégis megcsillant...
Meggyógyultam a náthából, begyógyultak a sebeim, találtam albit és van már munka is. Csak utólag hiszi el igazán az ember, amit olyan sokan mondogattak a 3 hónap alatt: "lesz még jobb, meglátod, tarts ki". Mostmár örülök, hogy nem adtam fel soha.
