zora

Járkálok interjúkra, említésre se méltó. Holnap kettőre is megyek, de minden csak várakozás és jövő idő, feltételes mód, egyre jobban frusztrál, hogy még mindig nincs munkám. Néha olybá tűnik, hogy ha így haladok, már soha nem is lesz. A kudarcok kikezdenek. És ez csak egyik része az életemnek, amiben két hónapja abszolút sikertelen vagyok.
Holnap este csináld meg zora az albitkeresek.htm-et és biggyeszd ki a linket a biciklid alá. Reménykedj, hátha épp így találsz. Keress az est.hu-n, akárhol. Költözz végre el! Értelmetlen és hozzánk méltatlan veszekedéseket produkálunk. Ne így, ne így váljunk el egymástól.
A megválaszolatlan, személyes hangvételű sms-ektől pedig az ember egyre kisebbnek érzi magát, végül olyan kicsinek, mint egy kis porszem és a kis porszemeket előbb-utóbb nem veszik már észre és félresöprik és én meg félek, igen.
Eljutottam oda, hogy a máskor megmosolygott semmiségekben is a sikertelenségemet, jelentéktelenségemet és haszontalanságomat látom. Hogy nem kellek sehova. Hogy nem kellek senkinek. Hogy teher vagyok, hogy sajnálatból mosolyognak már csak rám. Félek, igen.
Lehet, hogy szeretnem kellene az életet így is, de kicsinyes önáltatás azzal vigasztalni magunkat, "másnak rosszabb". Nem, nem rosszabb, és most nem szeretem az életet, egyáltalán nem.