zora

Vannak dolgok,
amikről biztos voltam, hogy nem mondjuk majd el egymásnak. Hogy nem beszélünk róla az utolsó percig, soha. Vagy azért mert olyan dolgok, amikről azt hisszük, nincsenek is, vagy mert titkok. Olyan, amit magammal viszek - és ő magával visz - ebből az elmúlt 7 évből, de nem tudott róla, mert az csak az enyém volt, mert az csak velem történt, csak én éreztem, csak én gondoltam, ő nem volt része és részese azoknak. És fordítva viszont. Megosztottunk sok mindent, kivéve azt, amiről tudtuk, hogy jobb, ha a másikunk nem tudja, mert bántaná, mert rosszul esne neki. S most, hosszú évek és a szakítás után, szerelmünk barátsággá érése idején nem maradt semmi, amit ne mondtunk volna el egymásnak. Semmi.
Titkok nélkül megyek tovább, úgy, hogy tudom, maradnak a szívben helyek, tele érzésekkel, élményekkel, amelyek mindig csak a kettőnké maradnak és nem törölheti, vagy írhatja felül őket más. Soha, senki más.