zora

Engedve a többoldali nyomásnak mégis elmentem a reggeli megbeszélésre, de minek? Már az első mondat után tudtam hogy nekem ez kösz nem, a szakterület, a munkavégzés helye, a konkrét pozíció, mind nem, nem, nem. Egyedül a fizu hangzott valahogy, de nem adom a lelkem, a pénz nálam egy dolog, ennél sokkal fontosabb, hogy azt csináljam, ami érdekel.
Induláskor a szétrobbanással vegyes öröm kerülgetett, azt tapasztalva, hogy az egyetlen sötét kosztümalsóm úgy áll, mint tehénen a gatya, magyarul minősíthetetlenül hülyén és trottyosan. Kifogytam belőle, na. Nem tudtam felvenni, jóérzésű ember nem indul el így, úgyhogy a mosolygós jókedv mellé maradt a kordnadrág meg a kardigán.
Útközben észleltem, hogy az összes iratomat, a bérletemet sikerült otthonhagynom, úgyhogy kicsit izgultam a buszon, mellettem két nagydarab BKV-s majommal, de szerencsére nem voltak szolgálatban.
Ma nem figyelem csak a szemeket, a fejvadászos csajnak nagy kihúzott szempillái voltak, ami dögös volt, de a fogai is aránytalanul nagyok voltak, ami viszont nem volt dögös. A buszmegállóban egy tata úgy bámult meg öreg szemeivel, hogy csak azért nem jöttem zavarba, mert tudom, hogy az ő idejében, száz éve az ilyen faros menyecskék voltak a menők, mint én, hát hadd nosztalgiázzon, gondoltam. A buszon a két BKV-s azzal szórakozott, hogy megnyomták a vészjelzőt és pont elkaptam a belső tükörben a mozdulatot, amikor a sofőr beintett a két majomnak. Én meg röhögtem. Mikor leszálltam, a járdaszegélyen állva még egyszer összenéztem a buszossal, aki bazsalyogva húzott el mellettem. Délután újabb köröket rovok és figyelek tovább.
Amúgy meg keskenyebb lett a csípőm, kisebb a kerületem, de azért még így is két kézzel kapkodnának utánam a reneszánsz festők meg szobrászok.