Piacon
Pénteken szoktam intézni a piacos bevásárlást, mert közel
van a munkahelyemhez és munkaidőben letudni az ilyesmit, az tőlem nem
túlságosan távol álló arcátlanság.
A vásárlás sosem annyira érdekes, mint inkább kritikus
szemmel végignézni az ott ténykedő embereken…
Vevő: sietős nem tökölős, dolgára igyekvős, fáradtan még annál is sandábban
nézős – én.
Eladó: bajszos, harmincas, ráérősen jópofizós – hentes.
Vevő: - Szeretném megfőzni életem első bablevesét, segítene,
milyen húst vegyek bele?
Eladó: - A füstölt combot ajánlom.
V: - Jó, akkor kérek fél kilót.
E: - Tessék, és ha gondolja szívesen segítek elkészíteni.
V: - Hö? Kösz, de menni fog egyedül is…
E: - Ráérek ám egész hétvégén, ha gondolja...
V: - Viszlát!
Aztán rá öt percre a zöldséges faszi kapta el fizetéskor a kezem, anélkül, hogy én erre vágytam volna és nyomott rá egy bazi nagy csókot.
Ilyenkor sosem tudom eldönteni, magamnak örüljek, vagy inkább őket sajnáljam. Hát… inkább vagyok kritikus, mint nárcisztikus, úgyhogy annyit gondoltam csak magamban „hjaj, szegények!” és elindultam a cekkerrel haza. Aha, Degecre;)
